Bonifert Ádám : Hanyas vagy? 89-es?

Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már tudod, min mentünk keresztül. Mert nem mindenki kapott tőled, a rendszerváltástól számára emlékezetesen jó dolgokat. *

 

Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már nagykorú vagy.

    A neved? Rendszerváltás? Akkor te új idők hajnalán jöttél világra.

    Állapotod? Fejlődésben lévő? Akkor te még gyermekbetegségek veszélyét is hordozod.

 

    Emlékszel? Az újszülött körül forgott minden, lelkes volt az ország, új arcok jelentkeztek, új hangok szólaltak meg, új akaratok érvényesültek. Új formát kapott az élet sok összetevője, volt, amit cserélni kellett, volt, amit renoválni, volt, amitől meg kellett válni. Kit érdekelt, hogy nagy a tatarozásban kidobunk olyan dolgokat is, amit később sajnálunk, sőt lesz olyan is, amit visszasírunk.

    Hej, ha ma visszanézel régi híradós, tv-s vagy más fotós felvételeket, meghallgatsz rádiós hanganyagokat! Elcsodálkozol, ugye?

    Azt az asztalrészt, amely mellett a változás képviselői ültek, baráti asztaltársaságként vette körül sok olyan politikus, akik ma megölnék egymást egy kanál vízben.

    Olyan pártok és pártszereplők jelentek meg, akik azóta eltűntek a történelem süllyesztőjében.

    Akkor mutatkoztak be új gondolatokkal új politikuscsírák, akik „Dévénynél betörtek” „új időknek új dalaival”.

    Láttuk azt az ügyvédet, aki már akkor is a háttérben azt leste, miként lehetne a tárgyalásokon a hátsó sorból előbbre kerülni. És aki végül a parlamenti bohóc szerepét alakította.

    Láttuk azt a professzort, aki később a parlament osztályfőnökeként próbálta megnevelni és megrendszabályozni a renitens üzenetrögzítős párt farmeros fiúit. Majd megérdemelt(?) kitüntetése alkalmából nem fogott kezet azzal, akinek kitüntetését köszönhette.

    Láttuk és hallgattuk azt a lobogó hajú, szakállas ifjút, aki magabiztosan hirdette a szabadság eszméjét, a többpártrendszert, a függetlenséget, és aki ma mintha szívesebben látna egypártrendszert, amelyben ő a vezér.

    És láttunk konszolidálatlanul mai konszolidáltakat, lendületben mai óvatosakat, mosolyogva mai kesernyéseket, vagy cinikusakat.

    Látunk mai milliomosokat, egykori szegényként, egykori pártharcosokat és ellenállókat mai menő üzletemberként, egykori egyszínűeket átfestett kétszínűként, kóbor lovagokat, akik pártról pártra szállnak, mert ugye minél jobban kellene megélni… Látunk szélkakasokat, akik úgy váltják eszméiket, ideáikat, mint más az alsóneműjét.

 

    Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már tudod, min mentünk keresztül. Mert nem mindenki kapott tőled, a rendszerváltástól számára emlékezetesen jó dolgokat. De sokan átéltek számukra emlékezetesen hátrányos változásokat. Hol van már a munkahely biztonsága, hol van a sokat szidott szakszervezetek harcos kiállása, hol van az egyszerű emberek érdekvédelme? Ki találkozik ma velük? Hol van a biztonság? A jövő biztonsága, az emberi biztonság, a közlekedés, a lakás biztonsága, az emberi élet biztonsága, a lét biztonsága? Hol van az egymás iránti szolidaritás, a segítőkész emberi magatartás, a jó hangulatú utcai rendezvények sokasága, a majálisok derűje, a fütyülős, dobolós, erőszakos jelennel szembenő

 

    Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már sok mindent reálisabban látsz, már le tudsz számolni régi illúziókkal.    Akkor már megérted, hogy az Álomországból fel kell ébredni, félre kell tenni sok reményünket, mert csak a kemény valóság létezik. Akkor már tudod, hogy golyóálló mellény nélkül ne menj csatába, mert nem elölről, hanem inkább hátulról és oldalról kell a támadásokra számítanod.   

    Te már tudod, hogy amikor valaki kezet nyújt, akkor először nézd meg, nem rejt-e valamit az öklében. Te már tudod, hogy ha szavakat hallasz, mindig gondold át, mi lehet a szavak mögötti szándék. Már mindannyian tudjuk, hogy félrevezetések, hazugságok, gyűlölködések, személyes mocskolódások árasztják el a közéletet.

 

    Hanyas vagy? 89-es? Akkor már benőhetett volna a fejed lágya! De nem állíthatod, hogy benőtt! Valahogy bekerültünk egy süllyesztőbe, a lift lassan ereszkedik, gyomrunk mégis felkavarodik. A züllés látszata terül az országra. Korrupciók, érdekszövetségek, visszaélések, manipulációk, nem is mindig titkolt pártérdekek szerinti cselekvések hálózzák be életünket.

 

    Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már tudod, hogy valójában olyan kevés kellene ahhoz, hogy ez az ideges, rosszkedvű ország lelkileg regenerálódni tudjon.  Tudod, hogy nincs egyetlen üdvözítő igazság, mert bonyolult világunkban soha semmi sem egyértelműen fehér, vagy fekete. Mégis olyan a közfelfogás, hogy mindenki csak a maga igazát látja, a maga igazát, amely azonban csak részigazság a teljességhez képest. Egy színes üveggolyó két fele semmit sem ér. Akkor ér valamit, ha a két összetartozó fél részt összeteszik! És akkor tud gurulni, csak akkor tud a teljes szépségében megmutatkozni!

 

    Hanyas vagy? 89-es? Akkor te már mindezt tudod, csak azt nem tudod te sem, én sem, senki sem, hogy hová vezet ez az út… Félő, hogy nem egy jobb világba. Akkor hát mit lehetne tenni? Visszamenni a „szülőszobába”, és újra világra hozni a „gyereket”?  Vagy DNS-vizsgálatokkal tisztázni, hogy kik is a gyermek szülői, kik az apák, kik az anyák? És ezzel mire mennénk? Ez a gyerek már él, létezik. De fel kellene nevelni! Jól nevelni, helyes elvek alapján célszerű módszerekkel. És nem ilyen összevissza kapkodó, hol ide, hol oda csúszkáló „pedagógiával”. Hogy hibásak vagyunk mindannyian? Igen! Mindannyian! Szülők, keresztszülők, komák, iskolatársak, haverok, és mindenki, akiknek a gyerekhez közük volt és van!

 

    Hanyas vagy? 89-es? A neved? Rendszerváltás? Te valóban létezel, valóban világra jöttél? Vagy csak beszélik? Húszéves vagy testileg, de vajon szellemileg is? Állapotod? Fejlődésben lévő? De tudod-e, hogy mi is valójában a fejlődés? Tudod-e az irányt?

    És mikor tanulsz meg jó válaszokat adni az újabb és újabb kérdésekre, amit az élet, a valóság tesz föl? Várjuk válaszaidat!

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.10.06. @ 07:58 :: Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.