– Halló, központ, itt a 15-ös egység, Georgescu Mircea ?rmester jelentkezik. Azt hiszem elkaptuk az autó… – kezdte a jelentését, majd hirtelen megállt a szó közepén. „IonuÃ?£nak honnan volt ez a kocsija?”
– Tessék? Ismételje meg ?rmester! A végét nem hallottam! Vétel.
– Kérem, ki a BV 9-SZT rendszámú Mercedes Cabriolet tulajdonosa? Vétel.
– Brassói rendszámú Mercedes Cabriolet csak egy van, piros szín? és a Szilágyi Tihamér rally-versenyz?é. Egy tanú szerint abba szállt fel az autóstoppos gyilkos. Vétel.
– Köszönöm, központ – mondta zavartan.
„Mi történt itt? Megölte Szilágyit, elvette az autóját, IonuÃ?£ véletlenül tanúja volt, megölte ?t is, s kidobta a holttestét, majd… De vajon így volt? Megyek, és kiverem bel?le.”
Amikor odaért, a földön fekv? összekucorodott a félelemt?l, hogy megint bele fog rúgni. Az ?rmester habozott. Nézte a földön fekv?t. „Bal arcán kereszt alakú forradás található…” Ennek az arcán nincs forradás. Ekkor ismerte fel. Egyszer látta a sporthírekben. De a IonuÃ?£én van… Eddig eszébe se jutott, hogy barátjára is illik a személyleírás. Gyermekkorában lökte neki egy fiú egy keresztvasnak. Tehát a tanú IonuÃ?£ot látta felszállni a Szilágyi autójába. „Csak kett?t öltem meg!” De IonuÃ?£ot megölte… És még kit?
– Ez Szilágyi Tihamér autóversenyz?. Ellen?riztem az iratait. Az autó is az övé – mutatta az iratokat a törzs?rmester, visszatérve a Mercedest?l.
– Rájöttem magam is. Ez nem az autóstopos gyilkos. De két embert megölt. Bevallotta. Törzs?rmester úr! Nézze meg, hogy nincs-e ütközés nyoma az autón. Elüthetett valakit, ahogyan hajtott, mint az ?rült. Aztán IonuÃ?£tól, mint tanútól kellett megszabadulnia. Kilökte tehát. Viszem a kocsiba.
– Nem löktem ki. Kiugrott. ? az autóstopos gyilkos.
– Van pofája ilyent mondani rá, miután megölte? S hogy magyarázza, hogy ha ? az autóstoppos gyilkos, fegyverrel a kezében, akkor ? a halott, míg ön él?
– Nem mert lel?ni.
– Na, ne mondjaaa? S miért nem?
– Te le mernéd l?ni a sof?rt, ha az autó 200-al robog? – szólt közbe a t?rzs?rmester. – Ezért hajtott úgy, mint az ?rült, igaz? Szerencséjére autóversenyz? létére nem jelentett ez problémát – fordult a sárgatrikós férfihoz.
– Igen… S azért ugrott ki, mert magammal vittem volna a halálba. Nekem úgyis mindegy volt.
– Ön segíti, hogy alibit kapjon magának? – kezdett el kiabálni az ?rmester. Nem, ez nem lehetséges… IonuÃ?£ egy ártatlan lélek volt. Mindenkit?l félt… F?leg az apjától. Soha egy légynek sem ártott. Mindig nekem kellett megvédenem. Vannak emberek, akit üldöz a balsors. Er?szakos apa. Anyja halála egy balesetben. Mindenki csúfolja, mert gyáva, én voltam egyetlen barátja…
– S azért akart rend?r lenni, hogy a védteleneket, mint ?, védje meg, vagy, mert az egyenruha megvédte volna attól, hogy bántalmazzák? S miért nem fejezte be a rend?riskolát?
– Talán mindkett?… A barátn?jét meger?szakolták, és meggyilkolták. A b?nös nem került el?. Depresszióba esett. Sokáig kezelték a pszichiátrián… Azután tanácsolták el az altisztiskolából is, mint pszichikailag nem megfelel?t erre a munkára.
– A lány autóstopolt, s aki felvette, az er?szakolta meg?
– I-igen…
– S ? bosszút állt a stoposokat felvev? sof?rökön…
– Nem, nem lehet igaz – ismételgette az ?rmester kétségbeesve. Egy ártatlan lélek volt. Senkinek se ártott, még egy légynek se…
– Jöjjön, üljön be a rend?rautóba. Még ki kell hallgatnunk. Jegyz?könyvet kell készítenünk. Egy ember meghalt, az ön kocsijából kiugorva. Ennek a részleteit tisztáznunk kell – fordult Szecs?di törzs?rmester az autóversenyz?höz. Szilágyi robotként követte ?ket.
Szirénázó rend?rautók érkeztek a helyszínre.
– Kapitány úr, Szecs?di törzs?rmester jelentem, hogy megoldottuk az autóstopos gyilkos ügyét. ? az! – mutatta a holttestet. – Az autóstopos következ? kiszemelt áldozata Szilágyi Tihamér autóversenyz? lett volna.
– Ez már igen! ? Szilágyi Tihamér? Hát persze… Most ismerem meg, láttam a tévében. De miért van megbilincselve?
Szecs?di törzs?rmester és Georgescu ?rmester egymásra néztek, s nyeltek egyet. Na, most mit mondanak?
– Georgescu Mircea ?rmester jelentem, azért, mert bevallotta, hogy megölt két embert. Az egyik ? – mutatott a halottra. Valójában nem is ölte meg, csak kiugrasztotta a száguldó autóból. Önvédelemb?l.
A kapitány hitetlenkedve nézett hol az egyikre, hol a másikra.
– Kiugrasztotta? Ezt akarják elhitetni velem? S akkor miért van letartóztatva, ha önvédelem volt? S hogyan ugrasztotta ki az autóból, amikor fegyver is volt az autóstoposnál? S ki a másik meggyilkolt személy?
– Mert be akartam hajtani vele a szakadékba – szólt közbe Szilágyi Tihamér.
– Be akart állni Dugovics Titusznak? Hogy megszabadítsa az emberiséget egy sorozatgyilkostól? – kérdezte a kapitány hitetlenkedve.
– Öngyilkos akartam lenni. Megöltem a barátomat, az ötszörös országos bajnok Marinescu Georget. Az országos rally-bajnokság mai fordulóján lesepertem a pályáról. ? pedig meghalt. Mindenáron gy?zni akartam, és… – a hangja elcsuklott.
– Ma a Brassó-Pojánai Rallyn? De hát nem ön ment neki! Láttam a jelenetet a tévében. S a lassított ismétlést is. ? vesztette el az uralmat az autója fölött, s így ment neki az ön autójának. Már az els? sikertelen el?zési kísérlete után se kapta vissza a kontrolt az autója fölött, nem lett volna szabad másodszor megkísérelnie. Ezért nem ment el a díjkiosztásra? Atyajóég! Ön tényleg öngyilkos akart lenni!
– Akkor nem én öltem meg? Nem én taszítottam a halálba?
– Nem. Nem tudott veszteni. ? maga okozta a saját halálát. Ön ártatlan.
– Istenem… Nem öltem meg… – Szilágyi leült a földre, arcát a kezébe temette, s megkönnyebbülten zokogni kezdett.
– Megnyugodhat – mondta a rend?rkapitány, majd Szecs?diékhez fordult: – Továbbra sem értem, hogy miért van megbilincselve. Gyorshajtásért? Amiért egy sorozatgyilkos kiugrott az autójából? Öngyilkossági kísérletért? Amiért megoldotta az autóstoppos sorozatgyilkos ügyét? Mert valaki nekiment autóversenyzés közben, meghalt, és emiatt lelkiismeret-furdalása volt?
– De…
– Fogja be a pofáját! Remélem nem ütötték is meg!
Georgescu ?rmester nyelt egy nagyot.
– Szóval igen… Elmondták a jogait? S azt, hogy mi a vád ön ellen? – fordult Szilágyihoz.
– Igen.
– És mi?
– Hétrendbeli gyilkosság.
– Maguk barmok? Amikor megérkeztem, azt hittem, el?léptetést és hawaii nyaralást érdemelnek! De maguk a leghülyébb rend?rök, akiket a Föld a hátán valaha is hordott! Elhagyják a helyüket. Bár közlekedésiek, beavatkoznak a gyilkossági csoport munkájába. Golyóálló mellény nélkül mennek egy gyilkosság színhelyére, ahol egy felfegyverzett többszörös gyilkos van. Megszegik a parancsot. Nem várják be az er?sítést, hanem az életüket kockáztatják. Letartóztatnak a sorozatgyilkos helyett egy ártatlan embert. Azt, aki megoldotta az ügyet. Fizikailag bántalmazzák! S amikor kisül, hogy mi a helyzet, még akkor se engedik el. L?döznek itt összevissza, egyáltalán van a szabályzatnak olyan paragrafusa, amelyet nem szegtek meg? Bocsánatot kértek t?le?
– Még nem, mert…
– Nem akarok kifogásokat hallani! Idióták! Inkompetensek!
Szecs?di törzs?rmester a szájára helyezte az ujját, jelezve a kapitánynak, hogy hallgasson, majd az ujjával a kapitány háta mögé mutatott. Inkább ne tette volna!
– Hogy engedi ez meg magának? Ezért…
– Coman Alin vagyok, a Pro-TV riportere. Ha jól értettem, sikerült megoldani az autóstopos sorozat-gyilkos ügyét. Megkérném, hogy tájékoztassa a néz?inket ennek részleteir?l, s ha már egyenes adásban elhangzott a vád két beosztottja ellen, hogy inkompetensek, akkor kérem, tájékoztassa néz?inket, hogy mi lesz a sorsa a két inkompetens rend?rnek?
– Maga mióta filmez itt a hátam mögött? – fordult hátra vérvörösen a kapitány.
Amíg a rend?rkapitány egyenes adásban dadogva magyarázta a bizonyítványát, Szilágyi lassacskán kezdett magához térni. Elh?lten hallgatta a kapitány interjúját. Valamit morgott magyarul a bajusza alatt, de azt senki sem értette.
Látván, hogy magához tért a sokkos állapotból a riporter, egy pillanatra Szilágyihoz fordult, be akarván ?t is vonni a beszélgetésbe.
– Szilágyi úr, mi a véleménye a rend?rség inkompetenciájáról, hogy egy civil kellett megoldja helyettük ezt az ügyet, s „hálából”, még bántalmazták is önt? Be fogja perelni a rend?rséget?
Az autóversenyz? rápillantott Georgrescu ?rmesterre, majd végigmérte a riportert, a rend?rf?nököt, végül megint a két rend?rt, akik letartóztatták.
– Nincs err?l nyilatkoznivalóm.
– Akkor legalább azt mondja el a Tv-néz?knek, hogyan érzi magát a mai sikere után, s hogy megnyílt ön el?tt az országos bajnoki cím lehet?sége?
– Menjen a francba, maga szenzációhajhász paparazzi! – fakadt ki Szilágyi, majd tüntet?leg hátat fordított. A riporter els? pillanatban szóhoz se jutott a meglepetést?l. A stáb intett neki, hogy még mindig adásban van, így észbe kapott.
– Kedves néz?ink, amint látják, Szilágyi Tihamér még mindig sokkos állapotban van, tehát nem lehet most vele beszélni – majd ismét a rend?rkapitányhoz fordult, hogy folytassa az interjút, újabb kérdéseket tett fel neki.
Szilágyi látta, amint a két letartóztatója leforrázottan áll a háttérben. Georgescu ?rmester épp Szecs?di törzs?rmesterre nézett.
– Na, rábasztunk a sompolyra… Ezért kockáztattuk az életünket. Honnan a francból tudhattuk volna, hogy nem ? az? Sz?ke férfi, sárga trikót viselt, benne volt a Mercedes Cabrioletben, amelybe a sorozatgyilkos felszállt, nem állt meg a rend?rségi felszólításra, fegyver volt nála, mellette egy halott… Nem adta meg magát, s?t, l?tt, igaz, csak a leveg?be… S most ez a riporter még jobban felcukkolja kényelmetlen kérdéseivel a kapitányt.
– Látod, Mircea, ezért vannak az elkövet?knek is jogai. Szinte megöltünk egy ártatlan embert. Ezért van szükség az ártatlanság vélelmére. Ha lel?ttük volna, most azt mondanánk, bocsánat, tévedtünk?
Az ?rmester nyelt egyet, s nem válaszolt. Odament Szilágyihoz, s levette róla a bilincset.
– Szeretnék bocsánatot kérni. Minden jel arra mutatott, hogy ön az… S ha meggondolom, meg is ölhettem volna. Nem is tudom, mint mondjak… S kérem mondja el, hogyan került az a sárga trikó önre? Egy sárga trikós férfit üldöztünk…
– Az én trikóm… A farmerom fekete. A Brassói FC színei a fekete-sárga… Kiskoromban focista akartam lenni…
– Hát igen… Mekkora idióták vagyunk! Készpénznek vettük. Pedig sokezer emberre illik a leírás: „sárga trikós sz?ke fiatal férfi”. S ? azóta átöltözött… Nagyon fáj az oldala? – váltott témát az ?rmester.
– Eléggé – nyúlt Szilágyi Tihamér az oldalához. – Majd elmúlik – tette hozzá keser? mosollyal.
Egy ideig zavartan nézték egymást, egyik se tudta, mit mondjon.
– Ugye, mire felveszik a vallomásom, lejár a munkaidejük? – törte meg a csendet Szilágyi.
– I- igen… De meg kell még írnunk a jelentésünket – válaszolt az ?rmester
– Ma este kell leadniuk?
– Ne-em… De miért kérdi? – kíváncsiskodott a felettese is.
– Akkor utána együtt elmegyünk vacsorázni. Az Aro Palace-ba. A meghívottaim – majd mosolyogva hozzátette: – Gondolom, nem minden nap van alkalmuk ott vacsorázni. A rend?raltiszti fizetésükb?l…
A két rend?r zavarban volt. Egymásra néztek, láthatóan nem tudták, mit válaszoljanak.
– Le kell öblíteniük a keser? szájízt, ami e nap után maradt.- folytatta Szilágyi.
– De miért? Hiszen megbilincseltük, megrugdostuk, ártatlanul – nézett rá értetlenkedve Georgescu ?rmester.
– Mondja, törzs?rmester úr – fordult Szecs?dihez -, a szabályzat szerint mit kellett volna tennie, amikor a leveg?be l?ttem?
Szecs?di t?rzs?rmester hallgatott. Az ?rmester szólalt meg.
– Értem, ?t igen. Hiszen nem l?tte le, bár megtehette volna. De én le akartam l?ni…
– De nem l?tt le! S ennek köszönhet?en életben vagyok… S nem abban a tudatban haltam meg, hogy gyilkos vagyok. Az „inkompetenciájuknak” – ejtette ki Szilágyi gúnyosan a szót – köszönhet?en. S mert áthágták a szabályokat.
– Valójában, ahogyan a kapitány mondta, nem is kellett volna ön után menjünk. S akkor nem kerültünk volna abba a helyzetbe, hogy… – magyarázkodott a törzs?rmester is.
– És én el?bb-utóbb er?t gy?jtöttem volna, hogy meghúzzam a ravaszt. Megakadályoztak ebben. Ezt meg kell köszönnöm önöknek.
Mivel a két rend?r még mindig habozott, még hozzá tette: Csak mi, hárman, és két gyertya – nyomta meg a „két” szót Georgescu ?rmesterre nézve. Az ?rmester megint zavarban volt:
– Önnek meghalt a barátja, azt értem, de…
– Önnek él a volt barátja, ki egykor önhöz menekült, kit meg kellett védelmeznie? Nem, elvesztette. Ugye, arra a személyre emlékezni szeretne?- kérdezte Szilágyi.
– S az apját, aki terrorizálta, azokat, akik csúfolták egy életen keresztül, akik meger?szakolták a barátn?jét, s ne folytassam… Akik belehajszolták, azokat nem tudjuk felel?sségre vonni – vette át a szót Szecs?di. – Se a pszichiáterét, aki nem fedezte fel hajlamának gyökereit. Se akik nem vették észre furcsa viselkedését az utóbbi id?ben, rokonait, közeli bar… – harapta el a szót kollégájára pillantva. Nyelt egyet, majd folytatta. – Az ember, aki volt egykor, az megérdemel egy gyertyát. Hiszen még a legmegátalkodottabb gazembereknek is vannak jogai. Elmegyünk, igaz-e Mircea, és meggyújtjuk azt a két gyertyát? Köszönjük a meghívást, elfogadjuk.
(vége)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Adminguru
