S. Szabó István : CIKÁ-PATI / Huszonötödik fejezet

Történet a hetvenes évekből, rólunk, velünk, nektek.*

 

 

25.

 

 

Egész jó kis meccset vívunk Andzsélóval. Én a legutóbbi világbajnokság győztes csapatát, a Brazil válogatottat dirigálom. Ellenfelem és barátom a BKV Előrét vezényli.

Rövid gatyában térdelünk a lépcsőház kövén és gombfocizunk. Lent a pályán, Simon kettő hatalmas gólt ragaszt a dél-amerikai kapu bal felső sarkába. A szurkolótábor, aki a fodrásztól érkező Jattadrából áll, hangos éljenzésben tör ki.

Vezetnek a közlekedésiek.

Középkezdéshez készülődöm, amikor óriási detonáció rázkódtatja meg a telepet.

— Apukám! — retten meg az Andzséló. — Kitört a forradalom!

Azonnal lehurrogom.

— Ugyan, menj már! Szerinted van olyan barom, aki ilyen jó időben háborúzni akar?

Ebben maradunk, és folytatjuk a játékot. A világbajnok csapat állandó fölényét gólra váltja. Pelé közvetlen közelről kiegyenlít.

Jattadra tapsol örömében. Nagy izgalmában koszos kezével beletúr tizenkét forintos borotvahajvágásába. Ezzel az idétlen mozdulattal elcseszi a választék melletti huncutkát.

Ellenfelem bosszúsan szól a szurkolótábornak.

— Ne üvölts, Jattadra! Különben is, kócos vagy.

Amaz felemelkedik térdelő helyzetéből, farzsebéből piros nyeles fésűt és kicsi tükröt vesz elő.

Esküszöm nektek, áll a meccs, míg szépítkezik. Olyan szép a látvány, hogy képtelenség kihagyni. Elölről fésüli hátrafelé a haját, közben köpdösi a fésűjét. Amikor megvan vele, akkor a tenyerébe csulázik egy hatalmasat, előrehalássza a kérdéses huncutkát, és nyálával megformázza. Amikor elkészül, akkor a tetőgéppisztolyt visszasüllyeszti a zsebébe.

Végre folytatódik a játék.

Közeledő szirénázást hoz felénk az enyhe szélfuvallat. Kíváncsian toljuk ki orrunkat a lépcsőházból. Meglepődünk, hogy a kukaszaghoz képest milyen kellemes kint a levegő. Most látjuk, hogy szemben velünk az 5-7-ben hatalmas csődület támadt. Oda tart a rohamkocsi.

Mindhárman közelebb megyünk. Kérdezősködünk, mi történt.

Gombos néni adja meg a választ. Sügöle és a Bika találtak a Néplidzsóban valamiféle ócska löveget, vagy mit. Hazacipelték és bütykölték. Naná, hogy felrobbant. Levitte a Bikának a fél lábfejét. Szegény Sügöle is meglehetősen lerongyolódott. Közben megérkezik a rendőrségi autó. Lezárják a helyszínt, a mentők elviszik a sérülteket. Szerencsétlen krapek. Egy életre nyomorék marad.

Nem vagyok egy tőzszerész alkat. Fingom sincs, hogy lehet egy ilyen szart szakértelem nélkül szétszedni, hatástalanítani. De annyit én is tudok, hogy kalapálni, ütögetni, azt nem a legszerencsésebb, mert ütésre pukkan. Méghozzá jó nagyot. Aztán megvan a baj.

Nincs abban semmi, ha megtalálja. Jelentse be, vagy dobja el. De a hülye gyerek szerelni kezdi! Még szerencse, hogy nem vesztek oda mindketten.

Lassan helyreáll a rend. A rendőrök is elhagyják a telepet. Egy darabig még mindenki az eseményről beszél. Aztán meglátják, hogy a Varga Ilusnak megint új krapekja van, és már le is van szarva szegény Bika. Megy a pusmus, hogy vajon ki az új legény a gáton?

 

Folytatódik a mérkőzés. A rangadót a BKV nyeri. Három-egyre veri Brazíliát. Andzséló borzasztó boldog. Ritkán ver meg gombfociban. Míg pakoljuk el a csapatokat, addig Jattadra tűzszerész-bemutatót tart. Egy féltéglával mutatja be, hogyan történt a baleset. Fekszünk a röhögéstől.

Hosszú pórázon érkezik Lurkó. Valami kutya lehozta őt sétálni. Rexnek hívják, és igencsak nem hallgat a nevére.

— Hát ezt hol szerezted? — kérdezi Jattadra.

A póráz végén lobogva kiáltja.

— Huszonegyeztem, azon nyertem!

Nagynehezen megfékezi a száguldó ebet. Mind a ketten pihegnek. Lóg a nyelvük a rohanástól. Megsajnálom őket.

— Én a helyedben visszavinném — mondom neki. — Jobb lesz neked is, és a kutyának is. Mert ez az életben nem lesz a te kutyád. Remélem, tudod.

Szomorúan bámul.

— Én is úgy gondolom. Abban bíztam, hogy hozzám szokik.

— És mióta van nálad? — kérdezi Andzsi.

— Hát, már két napja.

— És még mindig így vagytok? — kérdezem fejcsóválva.

— Persze! Fogom a pórázt, és húzom.

Andzséló röhög.

— Miért nem tolod? Próbáld meg tolni! Hátha haverok lesztek.

A kutya megunja a társalgást, nekiiramodik a kocsiútnak. Lurkó lobog utána.

Andzsinak felragyog a szeme.

— Te Szabó! Mi nem zsugázunk? — kérdezi.

Ránézek.

— Ugyan Andzséló! Menj már! Egész nap csalni tanulsz! Hogy kártyáznék már veled? Ilyen egy baromságot!

— Jó-jó, igaz, hogy csalni tanulok, de az nem jelenti azt, hogy tudok is.

— Én téged nem féltelek! Biztos vagyok benne, hogy te csalsz a legjobban az egész telepen.

— Úgy gondolod? — kérdezi ragyogó arccal, és látom a szemén, hogy ennél nagyobb elismerést nem kaphatott volna.

Anyám kiált le az emeletről, hogy kész a kaja.

Elköszönök barátaimtól. Andzsi jellegzetesen kacsázó járásával elindul a kertek alatt. Úgy látom ezen a héten is nőtt vagy egy fél métert. Magasságban tán már a Tojást is veri.

Vacsora után tévét nézünk, családi körben.

Egy nappal közelebb kerültünk a vakációhoz, és a mérkőzéshez.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: S. Szabó István
Szerző S. Szabó István 185 Írás
Irodalmi oldalam címe:www.pipafust.gportal.hu honlapom címe: www.sneider.5mp.eu vívóegyletem honlapja: www.kdvse.gportal.hu ha feltétlenül dumálni akarsz velem: 06/20 319-1045