kisslaki : A mennyei kocsma – befejezés

Minden jó, ha béke van *

 

Bandi még mélyen aludt, mikor már hajnalban érte jöttek Beríja bőrszárnyas angyalai. Torquemada tartogatta őket, mint a „Karácsonyi Játékkészítő Kisipari Szövetkezet” fedőnevű cég alkalmazottait. Bandit hozzácsapták a reggeli pokolba utaltakhoz. A kapus angyal prímán konspirált, mert a segédangyal is ugyanakkora üleprúgást kapott, mint a társai.

     A pokolban már nem volt gond. A szelektálásnál, Mengele doktor rutinosan kiemelte a tömegből, és bekísérte egy terembe. Ott már Fouché várta. Barátságosan üdvözölte, miután kizavarta a lengeruhás lányokat. A két diplomata rögtön elkezdte a tárgyalást. A többórás érvelés, ellenérvelés, egyezkedés után Fouché fáradtan, de azért elégedetten dőlt hátra a hintaszékén. Bandi is boldog volt, még ha a hokedlin is ült. Igaz, a segédangyal, Mazarin utasítása ellenére, beleegyezett, hogy a kért népirtókat és a gyerekgyilkosokat akkor is kirúgják a jövőben a mennyországból, még ha a földön meg is kapták az utolsó kenetet. Sőt, még arra is rábólintott, hogy ezentúl, az új lelkek további sorsáról egy Arkangyal és egy pokolherceg közösen döntsön. 

      Fouché még sietve megírta a kiutasítási végzést és a segédangyal zsebébe nyomta.  Mellesleg azért megjegyezte, hogy őszerinte, tényleg homályos Bandi ittlétének a jogosultsága. Azt hiszi, hogy ő még meg se hallt teljesen. — Na, de odaát a Gábriel apparátusban, tényleg élhetetlen marhák ülnek. Még lefizetni se hagyták magukat a földi életben. Azért is ülnek a mennyországban. Egyébként ez őt személy szerint nem érdekli; nem az ő tésztája.  

      A baráti búcsúpohárra a lányok is visszalibegtek. Bandinak nagy kedve lett volna egy gyors tréfálgatásra valamelyik ördöglánnyal — Fouché még mondta is, hogy, csak rajta, kolléga! —, de sajnos az idő sürgetett. Aztán bejött az ördögök főfejedelme, maga Belzebub is. Egyszerűen vállon veregette Bandit.

      — Számítok rád fiam, ha eljön az ideje — súgta a segédangyal fülébe, mert nem nagyon bízott a sokszínű diplomatájában. Barátságosan intett, majd néhány lánykával és pár kisharsányi ördögös borral, visszavonult a magánbudoárjába.   

     Bandi, ahogy megérkezett este, óvatosan elvegyült az új lelkek beérkező csoportjában. Már alig várta, hogy jelentést tehessen Mazarinnak. Nagyon remélte, hogy maga Gábriel személyesen tesz jelentést róla az Úrnak, és beszámol majd a titkos küldetés sikeréről. Ilyen kellemes ábrándozás közben elszenderedett. Álmában éppen leborult a Mindenható lába elé, mikor egy istentelen rúgás riasztotta vissza a jelenbe. 

     Rémülten felpillantott. Torquemada az inkvizítor magaslott föléje, és szigorú, szúrós szeme szinte égette az arcát.

     — Belzebub kutyája! Krisztusáruló! — ordította. — Fouché mindent jelentett! Mazarin már örök parázson sül a mennyei titkos serpenyőn.   

     — De kérem — vacogta Bandi a félelemtől —, Fouché is azt mondta nekem, hogy én még nem haltam meg teljesen!  

     — Nem tesz semmit — mosolygott Tamás atya. — Ezen változtatunk. Parázsra az árulóval, hogy legalább a lelke tisztuljon! — üvöltötte.

     Erre hátulról megragadta Bandit két pribékördög, akiket jó pénzért csupán ilyesfajta célra hívtak át a pokolból. Az egyik szikár rosszkedvű alaknak mutatkozott, de a kollégája egy mosolygós, joviális alak volt.

     — Ne vegye a szívére — nyugtatta, a segédangyalt —, legalább nem fog fázni — majd rákötözte egy hosszú sütőlapátra. A kopasz kartársa pedig szép lassan, élvezettel tolta a kemence gyomrába. Bandi lábát már megcsapta a parázshegy izzó lehelete. Erre tüdeje utolsó erejével az Úrhoz sikoltott.

     — Segíts Atyám! — avval utolsó görcsbe rándult a teste. 

 

*

     — Hurrá! Rúgott a papa! — ordította Józsika, és letörölte apja lábáról a meleg levest. A doktor bácsi megengedte neki, hogy megegye, amit behozott a nővér, mert már régóta ismerte a mamát, és a papának még úgy se kell. 

     — Élsz drágám? Szóljál valamit! — sírt fel örömében az asszony, mikor férje felordított, de a besiető orvos arrébb tolta és a sztetoszkópot Bandi mellére tette.

     Józsika csak azért öntötte ki a levest, mert elfelejtette, hogy tányér van a kezében; csak úgy kibámult a kórteremből. Az ablak előtt egy gyerek állt a leeresztett biciklijénél. Tehetetlenül forgatta a fejét, de nem látott senkit pumpával. Aztán egy kandúrra figyelt, aki a kórház parkjában éppen verébre lesett. Szívből drukkolt a jól megtermett, aranyos cicának. Biztosan éhes szegényke. Talán a macska is legalább annyira szereti a kisverebet, mint ő a mákos gubát — gondolta.

     — Na kislegény, még két hét, s otthon lesz a papa — fordult a doktor a gyerekhez. Józsika már tudta, hogy a doktor itt találkozott először tíz év után a mamával. Mindhárman ugyanarra az egyetemre jártak, csak a mama és a papa tanárságot tanult. Józsika nagyon megszerette az orvost, mert nagyon jó betegápoló.  Mióta a papa kórházban van, néha még koraeste is átjön hozzájuk. Csak azért, mert a mamát gyakran elkapja a láz, és a doktor bácsi ilyenkor szigorúan az ágyba dugja. Sokszor hajnalig őrködik az ágyánál. Egyszer látta is őt, mikor éjjel pisilni ment. 

 

     Később mikor Bandi magára maradt a kórteremben, hálát adott az Úrnak. Szívét felszabadult melegség öntötte el. Boldog volt, hogy felébredt zagyva álmából. Most már emlékezett az aggódó rohamkocsi szirénabőgésére, ahogy száguldott vele valahová. De mielőtt megérkeztek volna, a semmibe zuhant. Hirtelen felvillant előtte Torquemada álombeli képe. Összeborzadt. — A fene fog még egyszer pálinkát inni. Legalábbis annyit. És nem otthon.

     Csak még azt nem tudja, hogy fogja megmagyarázni a feleségének, hogy mért a titkárnője lakásáról hozta be éjjel a mentő? — És pizsamában.

 

Legutóbbi módosítás: 2009.09.09. @ 16:15 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de