Vesszővel fonták körbe, szomjas gonddal,
hogy őrizkedőn bánjon majd a borral,
a hegyről mindig, ha ideje hagyta,
lecipekedett pár litert a gazda,
s mert himbálózni folyvást kedve támadt,
így markot vájt fülén a kéz magának,
meg-meg is állt a hegyről le és olykor
nagy hátradőlve kortyoltak a borból,
jó öt és feles volt a jobbikfajta,
meglátódott az évek csöppje rajta,
és mint aki a cipelővel érez,
úgy nőtt a világ ráfont életéhez,
nem őt vigyázták, mégis bírt magával,
mert üresen is telt volt illatával,
hisz ha tehették, öntve, szánva-bánva
belecsorgatták a decispohárba,
s a toroknak a mérték éppen jó volt,
az ember így csak egy nyelésre kortyolt,
de öntés közben – az elején – párszor,
úgy bugyrált, mintha inna önmagából,
s lett borút kedvre, kedvet búra oldó,
így nevelte jó szüleje, a hordó,
hát egyként billentették vanra, nincsre,
így pár napot volt csak a kamra kincse,
de üresen is volt benne alázat,
mert két szüret közt őrizte a házat.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.24. @ 18:59 :: Böröczki Mihály - Mityka