Vandra Attila : Mindenható vagyok

Megint kínzott a tehetség… Ne fütyüljetek túlságosan


(meghallgatom)

A folyókat megfordíthatom,

És sorsokkal játszhatom.

Nem kell énnekem engedély,

Mindössze egy alkalom.

 

Megszeghetem a törvényt

A fizikait s az emberét,

Nem kell írnom soha kérvényt

Panaszomért vagy vágyamért.

 

Széttaposom ellenségem,

Kezemben minden hatalom.

Pedig nem vagyok én Isten,

Csupán kissé álmodozom. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.19. @ 20:27 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.