dr Bige Szabolcs- : Váradon keresztül, s tovább

Gyermekkoromban sokszor elterveztem, hogy milyen jó lenne végig horgászni a Sebes-Körös völgyét *

 

 

Gyermekkoromban sokszor elterveztem, hogy milyen jó lenne végig horgászni a Sebes-Körös völgyét. Felmenni vonattal a Sebes patak beömléséig, és horgászgatva lejönni Váradig. Közben megismerkedni a vidékkel, az emberekkel, éjszakánként megaludni vendégszerető falusi házakban. A terv, terv maradt, de évekkel később többször végigjártam az útvonalat — nem horgászva, hanem a múltra figyelve

     Legemlékezetesebb bejárásom a festő Nagy Imre, és Málnási Géza orvosprofesszor nevéhez kötődik.

     Budapesten voltunk a tanár úrral egy tudományos konferencián, amikor összefutottunk egy cukrászdában a zsögödi Nagy Imrével. Sejtem, nem volt véletlen a találkozás, de ígéretes. Megbeszéltük, együtt megyünk vissza Nagyváradon keresztül Marosvásárhelyre – az én autómmal.

     Sikeres előadásainkat megtartottuk. A Tudományos Akadémia adott otthont a konferenciának. Mi meghívott előadók voltunk, s a gyomorrák földrajzi elterjedéséről értekeztünk. Ahogy vége lett, másnap indultunk hazafelé.

     Élmény volt a két öreggel utazni, amint egymás szavába vágva elevenítették fel a közel- és régmúlt dolgait.

     Ameddig Váradra értünk, saját emlékeikkel voltak elfoglalva, de ahogy a városba beérkeztünk a történelem vette át a vezető szerepet.

     Bementünk édesanyámhoz egy kávét meginni. Ott a kisasztal mellett került először szóba, hogy milyen régi város Várad, hogy Szent László városa, hogy a szent király vizet fakasztott a sziklából. A Szent László templomban van egy freskó, mely éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a szent király ezt a csodát műveli. A nagyváradiak szerint ez a Püspökfürdő forrása.

     — Nem csak a gyógyforrásáról híres Püspökfürdő, hanem a patak omladékos falában levő fosszilis csigákról is. A tudósok szerint jurakori, vagy még régebbi tengeri csigák — szóltam bele a beszélgetésbe.

     — Menjünk, nézzük meg, van annyi időnk, úgy-e? — javasolta Málnási tanár úr, aki minden „kalandra” kész volt.

     Elindultunk, a kávé, és a kis beszélgetés után. Távolság a fürdőig csak kilenc kilométer. Megnéztük a csigákat, kikaparva néhányat a Pece patak partoldalából.

     — Van itt még valami — fokoztam a társaim kíváncsiságát. — A patak meleg vizében olyan növények nőnek, amelyek Európában máshol szabadon nem élnek. Ilyen a tündérrózsa, melynek tövét már több mint száz éve áttelepítették a Lukács fürdő hévizébe, ahol meghonosodott. Legközelebbi természetes termő helye Egyiptom. A csodás Victoria Regina itt már csak egy védett tavacskában él. Hatalmas levelei egy kisgyermeket is megbírnának. Nymphaea lotus varietas thermalis. Ez a tudományos neve.

     Megnéztünk, megcsodáltunk mindent: a tündérrózsát, a meleg vízben úszkáló díszhalakat, hullámfürdőt, mely 1930 óta működik. Megcsodáltuk továbbá a melegvizű patak partján szorgoskodó turistákat, amint éppen az autójukat mosták.  

     Látványból egyelőre ennyi elég volt. Vehetjük az irányt hazafelé, a Körös völgyében. Nagyvárad után hamarosan Fugyi-Vásárhely (Osorheiu) határához értünk.

     Mutattam a távoli dombokat a Sebes-Körös túlsó partján. Elszórt házak látszanak, meg szőlővel, gyümölcsfákkal beültetett kertek:

     — Nézzék, ott az a nagy omlásos helyet! A neve is Omlás-hegy. Ott volt a nagyapám szőlője. Alatta a lakóház, présház, melléképületekkel. A húszas évek elején lecsúszott a hegyoldal a gyakori esők miatt, szőlőstől, fástól, bokrostól együtt. Az épületekből, csak a hálószoba maradt meg. Benne aludtak nagyszüleim. Másnap eladták a szőlőt a vincellérnek — kicsi pénzért. Vargyas Áronnak hívták, székely ember volt. Rendbetette, amit lehetett, újat telepített, biztosabb helyen házat épített. De ahhoz az omladékos oldalhoz soha nem nyúlt. Kisgyerekkoromban sokszor nyaraltam náluk.

     — Ez itt pedig Mezőtelegd (Tileagd) — állított meg Géza bácsi. — Van itt egy műemlék templom. A református templom, amely a Telegdi családhoz kötődik. Továbbá itt van eltemetve Bocskai István fejedelem felesége (Hagymássy Bethlen Kata), aki 1604-ben hunyt el. Elmondok egy jelenkori érdekes történetet. A nyolcvanas évek elején történt, hogy egy éjszaka megrongálták a templom falát. A tiszteletes úr jelentette a milíciának, és kiküldtek egy nyomozót Váradról, mert a vallásügy kényes dolognak számított: nehogy visszhangja legyen nyugaton. A nyomozó megállapította, hogy nem egyszerű rongálás történt, hanem a templomfalból kiemeltek valamit. Látszik — most is látszik — a helye. A határon lefüleltek egy török állampolgárt, a csomagjában templomi kegytárgyak: kelyhek, kupák voltak. A kikérdezéskor elmondta, hogy ő kutató, a török hódításokat tanulmányozza. Egy latinul írott dokumentum került a kezébe, amelyben az állt, hogy a telegdi lelkipásztor a közelgő török veszedelmek elől menekülve, elrejtette a kegytárgyakat. Pontos meghatározását adta a rejtekhelynek, a templom falában. A dokumentum valódiságát bizonyítandó kereste meg a telegdi istenházát. A falu nevével gyűlt meg a baja, mert a térképeken sehol sem találta a Telegd falunevet, hiszen románul nem tudott, és így nem tudhatta, hogy a Tileagd név mögött rejtőzik a keresett helység.

     A visszaemlékezés, és kis kitérő nem zavarta meg haladásunkat, és hamarosan Élesdre (Alesd) értünk. A város határában van a sólyomkői vár. Móricz Zsigmond is említi a Tündérkert című regényében.

      — Abban az időben az országút a vár alatt haladt el — jegyezte meg Málnási tanár úr. — Móricz szerint a várudvaron keresztül vezetett, hogy az áthaladókat: utasokat, vásárosokat ellenőrizni, vagy megvámolni lehessen.

      — Festőiek ezek a jobbágyfalvak — törte meg a saját hallgatását másik utasunk. — Úgy tudom Zichy birtok volt ez a vidék. Van itt valahol egy cseppkőbarlang is, amelyik a Zichy nevet viseli. Körösrév (Vadul Crisului) határában van. Állítólag egy vasutas, illetve pályafelvigyázó fedezte fel. 

      Körösrév nem csupán a barlangról híres, hanem a fazekasságáról is. Jellegzetes fehér agyagedények kerülnek — pontosabban kerültek (!) ki — az itteni műhelyekből, sajátos mintával. A fehér agyagot a szomszédos Kerekiben bányásszák. A helybeliek úgy tarják egész Európában csak itt található ilyen agyag. Ez is mélyen van, tíz méternél is mélyebb gödrökből ássák ki egyszerű eszközökkel, egy erre a célra készített kis teknővel, és úgy adják kézről kézre, amíg a felszínre jut. Az elkészítése is szokatlan, mivel nem mázas, és a mintája csak fekete-fehér. A máz nélküli edényben a víz mindig hideg, hűvös marad, mert a külső felületére kiszivárgó nedvesség párolgása mindig hűti. „Izzad” a fazék. Úgy mondják, hogy „éles marad benne a víz”. Sajnos, ma már alig vannak értő fazekasok a faluban.

      — A révi elágazás előtt Kőrösgégény (Gheghe) végénél bal felől láttam egy kastélyt a fák között. Az is a Zichy családhoz tartozott? — kérdezősködtem.

      — Nem régi építmény, valószínűleg az ezernyolcszázas évek elején épült — okosít ki Géza bácsi, aki a helyrajzi dolgokban nagyon otthon van. — Ha nem is történelmi jelentőségű, szépen illik a tájba. Gróf Zichy Ödön nevéhez kötném az építését, mivel ő volt itt a földbirtokos.

      Utunk tovább a Király-hágón vezet keresztül. A név magyarázatára több változat is él a köztudatban. Egyik szerint II. József látogatásának emlékét őrzi. A másik szerint itt húzódott a királyi gyepűelve, azért nevezték el Király-hágónak. 1867-ig itt volt Magyarország és Erdély határa.

      A hágó után a táj megváltozott: közelebb jöttek a hegyek, a hegyoldalakon elszórt falusi házak. Mindegyikhez meredek, kanyargós szekérút vezet. Lent a völgyben falvak fűzére: Bucsa (Bucea), Feketetó (Negreni), Csucsa (Ciucea). Feketetó nagyvásárairól, Csucsa Ady Endréről híres. Itt született Csinszka (Boncza Berta), és itt élt Ady Endre a Világháború idején, a kastélyban. Majd a költőfejedelem halála után az özvegytől megvette Octavian Goga, román író és politikus. Állítólag Ady barátja volt. Az „Ady-kastély” most Goga-emlékház. Adyról nem esik már szó, hagyatéka egy melléképületben van kiállítva. Amíg élt Goga özvegye, ő vezette az emlékházat, és a látogatókat. Iskolai csoportnak magyarázta lelkesen, egyik alkalommal, férje dicső tetteit, és figyelmes lett az első sorban áhítattal figyelő gyermekre. Odament, megsimogatta a feje tetejét és megkérdezte: „cum te cheama, pui de dac?” (mi a neved dák fióka?). Mire a marosvásárhelyi kicsi így felelt mély hangján: „Kálmán Éva”. Madám Goga egyet grimaszolt és egy másik csoportnak folytatta dicshimnuszait.

     Bologa faluhoz érkezve, megláttuk a jobbról beömlő Sebes patakot. A domb tetején pedig egy vár romjait.

     — Most újra magamhoz ragadom a szót — jelentkezett be Málnási Géza tanár úr. — Nagy múltú vár, amelyiknek a romjait látjuk. Menjünk is közelebb. A falu temploma mellett van egy ösvény, azon felkapaszkodhatunk.

     A látvány minden fáradságért kárpótol. Elénk tárul a Sebes-Körös gyönyörű völgye. Keletre a Király-hágóig, nyugatra Bánfihunyad (Huedin) határáig, északi iránya pedig mélyen be a Sebes völgyébe.

     A tizenharmadik században épült vár királyi birtok volt. Kitűnő elhelyezkedésének köszönhetően védelmi, hadászati szerepén kívül, a völgyben futó utat innen felügyelték, vámot szedtek, vigyázták az aranybányákból érkező szállítmányokat, mivel ide futottak be a hegyekben levő aranymosókból, valamint a zalatnai aranybányákból induló utak. Zsigmond király a várat — 1399-ben — Mircea cel Bătrân (Öreg Mircea) havasalföldi vajdának ajándékozza, hogy törökellenes háborújában visszavonulása — ha szükséges —, biztosítva legyen. A vajda Zsigmond segítségével került a trónra, miután hűségesküt tett a királynak (1355-ben). Később a Bánffy család birtokába került a vár, és maradt is 1948-ig, az államosításig. A vár maga akkor pusztult el, amikor az ezerhétszázas évek elején a császári haditanács rendeletére falait lerombolták, nehogy a rebellis magyarok beleüljenek. A II. Világháború után évekig a vár tövében lakott a Bánffyak egy régi híve, csöndesen tengetve életét. Lakott egy féltető alatt, s evett, amit a kert, meg a félvad szárnyas jószág adott. Mondják volt egy kecskéje is, és malacot is tartott. Egyszer csak eltűnt. Mikor kérdezősködtem utána a falubelieknél, csak a vállukat vonogatták. Így ért végett a nagy múltú Sebesvár dicsősége.

     A mi történelmi bejárásunk is véget ért. Igyekezni kellett tovább, messze még utunk végcélja: Marosvásárhely.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 603 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.