Egy korai „zsengém”…
Mint oszlásnak indult tetem,
Úgy bomlik szét bennem emléked végre!
Fájdalom nélküli – halott szövetek rothadása
Itt-ott sejlik még egy-egy ép cafat, de már vértelen
Hamarosan azt is felemészti a rajtuk hemzseg? sok éhes lárva
És én újra – megkönnyebbülve – fellélegezhetek
Az édes közöny ringat most lágyan ölében
Szívem üszkös sebei lassan behegednek,
S lelkem háborgó óceánja ismét
Szelíd tengerként pihenhet
Szélcsendes öblében!
