Bátai Tibor : refrén

a megemelés technikájával

gazdagabb hangszereléssel

megszólaltatva néhány indokolatlanul

mellőzött vagy háttérbe szorult hangszert is

némileg pontosabb partitúrából

újonnan szerződtetett zenészekkel

az immár méretre igazított frakkokban

és persze határozottabb dirigens

lendületesebb értelmezésében

a kritika fanyalog vagy lelkesedik

mindenestre úgy tesz mintha:

növelendő a mű rangjával

önnön fontosságát

szívesen él maga is

a megemelés technikájával —

lesz hát mind emelkedettebb

klasszikus és elnyűhetetlen

már egyedüliként értelmezhető

nem mászik de beleszületik a fülbe

öröklődik akár egy hibás kromoszóma

vagy az eredendő bűn

 

Legutóbbi módosítás: 2009.07.17. @ 17:53 :: Bátai Tibor
Szerző Bátai Tibor 369 Írás
1969-ben, még gimnazistaként vetettem papírra az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több írásomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és a 2018-ban Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ 2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ ∙A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyertem az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. 2018 áprilisában átvehettem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.