Szilágyi Hajni - Lumen : Hangok nélkül

 

Nem maradt más neked,

csak a harccá dúlt kemény éjszakák,

indulsz, érkezel, fekszel, ülsz, állsz,

toporog benned a hiány.

Álmokat lopsz önmagadtól,

hogy újra éleszd

a benned haldokló tűztáncot,

verseid avítt szavakká múlnak,

szépséged csak a hold arcában láthatod.

Fogytán a tintád,

de ah, minek is már,

ha a lélek fáradtan szuszog a falak közt,

és a test is csak egy kényszer.

 

Szerelmeid leszaggatott ruhái

hanyagul szétdobálva szobádban.

Illatuk bőrödön, csókjuk szádon,

pillantásuk benned őrzött lángok.

Hangjuk szótlanná temetődött,

a mennyek és a föld között

az elfelejtett öleléseidért.

 

Ágyad vetetlen, sarokba hajított

gyűrt matracodra fekszel.

Mormolod, ez csak egy egyszerű vers,

visszaálmodod magad a múlt fénybe.

Egykor kavics voltál,

tenger mosta öbölben álmodtál,

de repültél a magasban is,

sólyomszárnyad erőtlenül kapaszkodott

a zajongó szél örvénylő ölébe.

Voltál már célpont,

a golyó eltalált,

lelked keresztre feszítették,

tested szoborrá avatták.

 

Most tükör mögé bújt csend vagy,

befele nézve őrjöngsz,

szilánkokra töröd

kezedbe szorult néma szíved.

Árnyékod lassan összeér

a meghajló fák árnyékával,

ne félj, ez csak egy egyszerű vers lesz újra,

hangok egy billentyű nélküli zongorán.

Halhatatlan már úgy sem leszel,

légy sólyom, a kalitka nyitva,

suhanj a széllel hangtalan,

s álmodj a magasban tovább.

 

Legutóbb szerkesztette > Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"