Rámzáródik ismét a nappal ablaka,
a benzinfüstös város, meg a kocsma ajtaja.
Fejemben egy dallam, lelkemben a semmi,
nyitom-zárom öklöm: nem jó hazamenni.
Mellettem egy öreg centizi a pénzét,
adnék neki fröccsre, de nekem sincsen annyi.
Itt épül a nyomor, itt pusztul a lélek,
itt végzem majd én is: de félek, félek, félek…
Csukódik a csapda, belül vagyok immár,
kriptám felesekb?l megépítve itt vár.
Okádj füstöt ablak, nyeljél ködöt ajtó!
Maradok – ki voltam – örök sereghajtó.
Szakadatlan vesztés, mámortalan mámor,
aki ide belép, bátortalan bátor.
Itt épül a nyomor, itt pusztul a lélek,
itt végzem majd én is: de félek, félek, félek…
Legutóbbi módosítás: 2009.06.10. @ 03:34 :: Kavyamitra Maróti György
