Így hallottam.
Egy napon egy fiatal szerzetes épp kijelölt kolostorába tartott, amikor egy nagy, hömpölyg? folyam állta el útját. Tanácstalanul bámulta a lomhán, ámde zajosan görg? hatalmas vizet, és csak állt, állt a parton, azon töprengve, hogy a csudába jusson át ezen a szörny? nagy folyón.
Már le is tett szándékáról, mikor észrevette, hogy egy neves, ismert tanítómester ballag éppen a túlparton.
„No” – gondolta -, „ha valaki segíthet rajtam, hát az épp ?.”
Hamar összeszedte bátorságát meg hangerejét, s átkiáltott a túlsó parton baktató Mesternek:
„Ó bölcsek bölcse! bocsásd meg, hogy megzavarlak elmélyedésedben, de meg tudnád-e mondani, miként juthatok át e folyó túlsó partjára?”
A bölcs mester elt?n?dött egy pillanatra, végigmérte a folyam látható hosszát, aztán visszakiáltott:
„Fiam! hisz épp ott vagy!”
* * *
Még a zen Japánba kerülése el?tt történt. A tendai-követ? tanítványok meditációt tanultak.
Egy napon négy jóbarát megállapodott, hogy hét napig gyakorolni fogják a „csöndet”.
Telt az els? nap: csöndes is volt mindegyikük.
A meditatív gyakorlat sok széppel, jóval kecsegtetett.
Leszállt ám az éj, az olajlámpák fényei pislákolni kezdtek: az egyik tanítvány egy kevés id? múlva nem bírta tovább, odaszólt a szolgálónak:
„Barátom! tedd rendbe azokat a lámpásokat!”
No, meglep?dött ezen a másik, mert hát megszegte fogadalmát az egyikük, és gyorsan meg is jegyezte:
„De hát nem azt fogadtuk meg, hogy egy héten át semmit sem szólunk?”
„Ej! ti ostobák!” – szisszent föl a harmadik -. „Miért szólaltatok meg?”
Nagy elégedettséggel sóhajtott a negyedik tanuló:
„Nahát! én vagyok az egyetlen, akinek sikerült megtartania a hallgatási fogadalmat.” – és jóíz?t kuncogott.
* * *
Két igen mély gondolkodású buddhista szerzetes hallgatási fogadalmat tett, no meg azt is elhatározták – er?sen -, hogy n?höz soha, semmi körülmények között nem nyúlnak, de még csak rá se néznek a n?kre.
Hát, nem is beszéltek sokat, meg nem is….
Egy napon átküldték ?ket a ***-kolostorból a ****-i kolostorba.
Mentek, mentek és mendegéltek.
Útjukban elértek egy patakhoz.
Nem volt épp mély a patak, de rendesen ott volt.
A partján meg – ahová barátaink kerültek -, egy gyönyör? n? toporgott tétován, szép, selyem kimonóban. Nyilván töprengett, hogyan is juthatna át a vízfolyáson anélkül, hogy szép hosszú kimonója elázzék.
xxx testvér gyorsan elfordult, szemét betakarta, fogadalmához híven, ám yyy-testvérünk, kapta a n?t derékon, átvitte a patak túlpartjára, talpra állította, s már indult is tovább.
xxx – hisz megfogadta, hogy nem szól – hallgatott, de nagyon rágta a méreg. Hisz testvére nem csak ránézett egy n?re, de ölébe vette…pfúj! Borzalom!
De csak hallgatott, mer’ nem volt b?beszéd?.
Alkonyatra a ****-i kolostorhoz értek, szíves vendégekként fogadták ?ket, tisztes vacsorával.
Vacsora közben xxx-testvérünk mély hallgatásba burkolódzott, de csak rágta a métely. Testvére…ajjaj!
Megkapták szép, közös szobájukat estére: tértek is benne nyugovóra. Mármint yyy-testvér hamarost elaludt, de…
xxx szerzetest nem hágyta alunni a fene nagy indulat.
Töprengett, töprengett a hajnal szürkületéig, akkor aztán nem bírta tovább, hallgatási fogadalom té- vagy tova, fölrázta békésen alvó barátját, s így szólt:
„Testvér! nem hágy aludni, mondanom kell valamit! Nem elég, hogy ráemelted szemed egy n?re – és még milyen szépre! -, de bizony megfogtad, átölelted, s magaddal vitted a patakon által! Nem volt ez helyes!
Nem volt helyes ez, testvérem!”
A másik álmos szemmel ránézett, aztán csak azt mondta: „Jaj testvérem! Én már rég letettem! Te még mindig viszed?”
Legutóbbi módosítás: 2009.06.16. @ 18:47 :: Kavyamitra Maróti György
