Vásárra vitted egykor a szívem.
Emlékeznék, de arcod
csak képeken mosolyog rám.
Akkor még szemedben ott bujkált az élet,
a remény, és zöldet táncolt íriszed mélyén
az egész világ.
De már nem tudom
merre jársz, anyám.
Csetlek, botlok lelkem útján,
vakká lettem, és némává.
A bölcső megállt, kinn hideg szél fújt
sírtam és féltem, s mégis elindultál a hegyeken át.
Emlékszem hány és hány verset tanultam meg,
hogy büszkén mondjam,
…ma igen, ma jön az én anyukám.
Lábujjhegyen állva kerestelek a tömegben,
de a virág újra, és újra elhervadt kezemben.
Rajzaimon néha megjelentél
…az én anyukám…,
de soha nem tudtam befejezni.
Ceruzáimból a színek végleg kifogytak,
maradt a fekete és a fehér.
Vastagon erezett grafitvonások
rólad, rólam, s köztünk a hatalmas hiány
szürkére satírozódott,
s egyre mélyebb távolságot terpesztett
a hófehér papírlapon,
és csak a könnyek rajzoltak folyót a lapra
sodortak, vittek hozzád álmaimban.
Arcod barázdáiban az évek megültek.
Ha volt is könnyed,
kezem nem érintette arcod.
Soha nem törölhettem le a kékké folyt cseppeket,
megszáradtak nélkülem.
Elvesztem benned, mikor megszülettem,
és te elvesztél bennem mindörökre.
Talán látlak néha az utcán,
el is mentem már melletted,
átadtam helyem a villamoson,
vagy csak fej-biccentve megköszöntem,
hogy arrébb álltál a (kereszt)úton.
Már nem tudom ki vagy.
A képek is hazudnak,
hisz Isten új ruhát adott rád.
Néha (ki)tapogatlak, amikor szúr, amikor nyom,
itt a szívem rejtett sötét-kamrájában,
ott, ahova te magad zártad lelkedre az ajtót,
és én nem találom a hozzád nyíló kulcsot.
Pedig kereslek, kutatlak,
lelkemben mélységek és magasságok.
Ma újra elmegyek a vásárba,
kezemben egy szál virággal.
Csetlek, botlok majd a vásári forgatagban,
ha kell lábujjhegyre is állok,
és elkiáltom magam
…ma igen, ma jön az én anyukám
És a csenddé nőtt világban talán meghallom
az eladott szívem dobbanását
az elhagyott mózeskosárban…
Legutóbbi módosítás: 2009.05.03. @ 11:47 :: Szilágyi Hajni - Lumen
