Szendrői Csaba : Rend at lent, s ég

Nyomtatás

Matt a szem fénye,

szemfényvesztés,

a csobbanó víz hangja szúr,

hallja az úr fentebb a fentnél,

kést fen, és túl kés? már,

a papír vár alján gyümölcsét oltja,

károg a varjú így sikolt az éteren át,

az életem olvasása között

számolgatom, a szótagszám

éppen kijön, kár hogy a rím el?tt

halok el én, a rímel?,

rám ruházza magát

haszonles?,

bet?immel szórakáz’

ha jó a bláz’.

Igen, megint csak ugyanott!

Döbbenten töpreng rajtad, én

vörös és fekete szíved ízét érzem,

a számba fizet, itt a számlát

nyújtogatja át, én gyújtogatom,

hátha elfelejtem elfelejteni

magát a magányt,

élet, éld meg magát a halált,

ahogy illik, hadd illanjon veled,

a savát prüszköli,

én a zsebkend?met adom át,

semmi kétség, nem adomány ez,

csak adom, ahogy a dohányt te,

én az utcám nyitom fel el?tted,

minden sejtem egy ház,

atomjaimat szórom most épp,

így végül bármerre jársz, megtalálsz,

csak nyisd ki szemed,

ajkaid szélesre tátsd.

Ugyancsak ott!

És végül egy nagy piros párnán végezzük

meditálva majd mind.

A káosz helyett egyszer?sítjük,

és tényleg m?ködik,

a m?vészet maga a pontba s?rített isten,

az életet mondatokra szedjük szét,

majd rápöcköljük a világra,

nem kell a publicitás,

hidd el az a jó, ha senki se várja:

„Mikor Sziddhárta szívét kitárta szerinted ki látta?”*

*AKPH-Zenebuddhizmus