Feldobott a víz, és én most
az árral szemben árulom
testem áruló maradékát,
minden deka ezerszámra tartalmaz
bel?lem sejtet, nem is sejted,
mennyit felejtek, emlékem
ára már nem érvel, rémálmaim
unalmasak mára már,
nem is árulok el többet,
a döbbent tekinteteket számolom,
régen megvetésb?l volt több bennem,
f?leg csak a szánalom vára áll,
elszántan bombázzák falát,
a falánk istenfél?k, akik tényleg félnek,
csak félig élnek, az élet
nem féltékeny a boldogságra,
okádná ha innátok a szerelmet
a mindenb?l amúgy hordószámra,
de sokból a kevés is árt,
dobáljátok hát csak türelmesen, e párt
semleges, nem árt, mert a mérték
nem haszonállat, ne tömve tartsd,
így örömmel marad nálad
a szívb?l mindig egy dobbanásnyi,
az agyból pont annyi, amennyi kell,
s ne félj, a magunkfajtának nincs privát tér,
nem lehetsz hozzánk elég közel,
ne térdelj már, nem vezekelni jöttél,
csak tiszteld a világod,
ne érdekeljen ki lát ott,
szemed zárd, vagy nyisd tágra, nem kényszer,
mély leveg?t szippants, és ígérem,
majd örökké illatot érzel.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.31. @ 12:09 :: Szendrői Csaba
