Kavyamitra Maróti György : Ballada a Bohócról, kit mindenki kacagott

Nyomtatás

Rivaldafényben, holdvilágban, festett
arccal állok: dermed? magam körül
kivert kutyamagány csaholva üget.
Hajam deresedik, így a szép leányok
másnak tárják föl gyönyör? keblüket.
Néz?térr?l kicsi taps csak részem
fények hunytával. Most, hogy vége:

ugyan, ki bocsátana meg nekem?

Nemzedékek fognak j?ni és t?nni,
de nekem nem lesz szavam, dalom.

Elkísér bitang sors, mely mit sem ad enni,
és betont hord szájamba a hatalom.

Akár a baromnak kint a vágóhídon,
oly csekély, sekély az esély én lelkem.

Majd víg sírások tesznek sírba vígon,
és ugyan: ki bocsáthatna meg nekem?

Sárt – és egyebet is – raktak rám évek,

mikor úgy-ahogy szememre szállt az álom.
Míg minden arcom átadtam tinéktek,
egyre csak kísért, kísértett halálom.

Sosem féltem én a haláltól, sosem:
azt sem tudom ott, akkor majd, hogy éltem.
Nincs rémület bennem: holnap meghalok,
és ugyan: ki bocsáthatna meg nekem?

Ajánlás

Verjétek nehéz vasbunkókkal szarrá,
kedvetekért jól kimázolt képemet!
Nyári es? lemossa majd a véremet.
Amúgy pedig Maróti György volt nevem,
és ezt senki ne bocsássa meg nekem!