A négy evangelista evangéliuma 1.

Máté evangéliuma

 

„A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dics?íté
az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. És
mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a
vámszed? helyen, a kinek Máté volt a neve, és monda
néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé ?t.”

A Lévi Máté imádkozott, és mikor Máté imádkozott, a környez? világ részint mögé került, részint föloldódott Máté imájában: másként szólva a Lévi Máté számára a valóság elt?nt, megsz?nt létezni.
Így hát azt sem vette észre az imádkozó, hogy Hirtacus hóhérja mögé lopakodik, és éles -gyilkos kardját döfésre emeli.
A következ? pillanatban az a kar lesújtott Mátéra: kétszer döfött a Lévi Máté hátába a hóhér.

Az volt a különös, hogy a végzetként testébe fúródó két döfés – egyik a tüdejét roncsolta el, másik a Krisztusért dobogó szívének keringtet? áramát szüntette meg – nem fájt.
Lévi Máté két hosszú, örökkévaló percig haldokolt, de csak az els? perc eltelte után kezdett szenvedni: akkor sem fájdalmat érzett, hanem annál szörny?bbet. Fuldokolni kezdett, mert szétroncsolt tüdeje többé nem cserélte a leveg?t, végképp utolsót döbbent szíve nem szállított friss vért ereibe, Máté hát fuldoklott, és úgy érezte – nagyon röpke ideig már csak -, hogy római falankszok ültek mellkasára, és nyomták szívét, lelkét, mellkasát.
De a haláltusa els? percében nem voltak fájdalmai, és a haláltusa els? percében belelátott ötvennyolc évének teljességébe.
A második percben már csak a mellkasát elszorító fájdalom maradt.
De el?bb a Lévi Máté végigélte életét: huszonkilenc kett?s szekundumban ötvennyolc esztend? szép történetét.
És ekként látta a haldokló Máté.

Gyermekkorából, kamaszkorából semmit sem látott a haláltusa röpke idején: talán azért, mert kihunyó tudata tisztában volt avval, hogy való élete nem a gyermekkorral, nem a kamaszkorral, nem ifjú férfiként kezd?dött.
A Lévi Máté igaz, való élete negyven éves korában vette kezdetét.
Máté tizenhét évvel azután született, hogy Octavianus megkapta a szenátustól az Imperator Caius Julius Caesar Augustus divi filius nevet és címet, épp akkor, amikor lemondott a ráruházott rendkívüli hatalomról, és bejelentette a Köztársaság helyreállítását. De Máté akkor csak született, aztán élt, amiként lehetett, de nem volt: nem létez? volt.
Máté igaz, való léte egy alkonyati órán kezd?dött, amikor a vámszed? helyr?l egy vendégfogadó ivójába húzódott le, hogy összeszámlálja a gój rómaiaknak beszedett vámpénzek mennyiségét.
Számlált, számolt Lévi Máté: mit sem tör?dött az asztal körül ül?kkel, míg váratlan fény nem nyílt a lépcs? tetejér?l a pincehelyiség homályába.
Egy harminc év körüli, igen kellemes arcú, hosszú barna hajú, nyírott barna szakállú férfi jött a kocsmáros társaságában lefelé a lépcs?n: a megnyitott ajtón beáradó fény egyenesen Mátéra mutatott, amiként a lépcs? alsó fokán álló ember kinyújtott jobb keze is az asztal túlsó végében ül? Mátéra mutatott. És az a férfi – Jézus, a Krisztus – így szólt: „Te! Te vámszed?! Jössz te velem!”

Mindez Kapernaum városában történt, mert a Lévi Máté ott volt vámszed? a római helyhatóság kegyelméb?l. A dolog ugyanis úgy áll, hogy ama Kapernaum határváros volt Heródes Antipász országa, és Fülöpnek a Jordántól keletre elterül? országa között.
Kapernaum a Genezáret északnyugati partján álmodozott, mely Genezáretet váltig tengernek nevezték a zsidók, holott „csak tó” volt.
Persze hatalmasan hever? tó, majdnem tengerhez hasonló.
Partvidéke igen változatos: sárga fövenyek, lanyha lankák, örökzöld szikomor-ligetek váltogatták egymást hosszú római mérföldek során. És sz?l? is, persze: opálos-zölden és lilán ragyogó sz?l?fürtökt?l roskadozó t?kék futottak domboldalakra.

Az semmiképpen sem tudható, hogy a Lévi Máté a város vagy a negyedes fejedelem alkalmazottja volt-e? Annyi bizonyos, hogy mint vámos, a zsidók szemében nyilvánvaló b?nös, kitaszított, tisztátalan embernek számított: utolsóként gondoltak volna arra a zsidók, hogy ?t hívja el a Messiah.
Amikor az a szakállas, nyílt tekintet? férfi megszólította:,,Kövess engem!”, akkor a kitaszított gondolkodás nélkül követte. Úgy t?nhet, hogy ett?l az elhívástól Máté helyzete nem változott, ám ez nem igaz.
Minden megváltozott, a szempilla egyetlen csukódása-nyílása alatt minden megváltozott.
Máté jól tudta – vajon hogyan, miként: ki tudja? -, hogy amikor fölkelt a kocsmaasztal mell?l, nem holmi „fontos” ember társaságába került, hanem az Emberfia követ?je lett, akinek nem, hogy elvámolnivalója, de még hajléka sincs, ahol álomra hajthatná a fejét.
Az Emberfiának azonban van hatalma a földön b?nöket megbocsátani!
És a Lévi Máténak nagy okai voltak b?nbocsánat elnyerésére.

Jézusnak, a Krisztusnak eltávozott halála után hétszer hét hosszú napig ama tizenkettek pincékbe, alagsorokba, ide- oda búttak, míg el nem érkezett az ötvenedik nap: a Szentlélek eljövetelének napja.

És mikor az ötvenedik nap, pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak holmi helyen, és akkor és ott történt, hogy nagy hirtelenséggel az égb?l mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése sziszegett alá, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek vala.
És akkor megtölt?dtek mindnyájan a Szent Lélekkel, és kimentek bátran az utcákra, terekre, és nagy váratlansággal kezdének szólni minden nyelveken. A párthusok és a médek és az elámiták, és mind, akik lakoztak Mezopotámiában, Júdeában és Kappadókiában, pontusi tenger táján és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Kyréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozeliták, krétaiak és arabok, hallották a mint szóltak az ? nyelvükön, és beszéltek az ? nyelvükön az Istennek nagyságos dolgairól.   

Pünkösd után aztán szétváltanak az apostolok, szóródtak égtájak felé az  evangélisták, és szétválásuk után Máté Etiópiába ment, ahol Kandaké királyn? kincstárnoka nagy örömben fogadta és támogatta a Lévi fiát, Mátét.
Ez az ország ott terül el, Afrikának azon a részén, ahol a Nagy Sástenger rányílik a hatalmas Óceánra az ádeni öbölnél; ott hever, él és lélegzik, ahol a Kék Nílus összefolyik a Shebele folyóval.
Ott fekszik, ahol a lagúnaszín? Tana-tó ringatja és csillogtatja alkonyatkor és hajnaltájt csöndes vízét.
Ott, ahol a Ras Dashen magasföldjér?l zebrák, pónik és más kedves állatok nézel?dnek alá az alföldi tájakra vágyakozón.
Ide ment a Lévi Máté, és élt szép Lughaya városában.

Történt aztán egy csúf napon, hogy a király fia meghalt és a bennszülött varázslók hiába követtek el mindent, hogy életre keltsék: hiába.
Akkor a kincstárnok azt tanácsolta urának, hívja el Mátét, és a Lévita el is ment, és föltámasztotta a fiút.
A király mérhetetlen boldogságában szétküldte hírnökeit ország szerint, tova, hogy hirdessék mindenütt: ,,Jöjjetek, és lássátok az Egy, Igaz Istent, aki emberi formában megjelent közöttünk!”
Az etióp emberek össze is sereglettek hamarosan,  Máté pedig tanította ?ket. Arra tanította meg azokat a békés, jó embereket, hogy kinek a nevében és erejével és hatalmával volt képes ? föltámasztani a halott királyfit.
Az emberek hittek szavának, szerte Etióp-földön megkeresztelkedtek, a király pedig hálája jeléül egy pompás templomot építtetett az Úr Jézus Krisztusnak, és Atyjának, az egy, igaz Istennek.

Az ám, csak hogy volt a királynak egy Efigénia nev? leánya – e nevet a keresztségben kapta Pampalia, a leány -, aki szintén megtért, és akit a Lévifi Máté fölvett az Istennek szentelt szüzek sorába.
Történt aztán, hogy Egippus, a jó etióp király meghalt, és utódja, Hirtacus szemet vetett Efigéniára: szépséges termetére, lágyan göndör hajára, kezének és lábainak kecses mozgására, és magához hívatta a Mátét.
Kísértette Hirtacus az evangélistát hatalommal, gazdagsággal, ígérte a fele országát, ha rábeszéli a leányt, hogy legyen a felesége.
A Lévi Máté hajthatatlan maradt, mi több: egy alkalommal a házasság szépségér?l és szentségér?l prédikált a szüzeknek és a népnek, és kimondotta, hogy senkit sem szabad elválasztani házastársától.
A király azt hitte, hogy Máté az ? kérésének megfelel? szándékkal szól, és most beszéli rá Efigéniát a vele való házasságra, ezért felettébb megdicsérte a prédikáció után.
Máté azonban így válaszolt a királynak: ,,Látom, egészen félreértettél engem, ó király, hiszen tudod, hogy Efigénia az örök Király menyasszonya, a nem világunkból való Király jegyese, és az ? szent fátyolát viseli. Hogyan vehetnéd el annak jegyesét, aki nálad sokkal hatalmasabb, kihez mérten – légy bármilyen nagy Hirtacus király -, csak porszemecske vagy?”

Szörny? haragra lobbant, és kirohant a templomból Hirtacus, a hiú, földi uralkodó, aztán elküldte hóhérját…

A Lévi Máté imádkozott, és mikor Máté imádkozott, a környez? világ részint mögé került, részint föloldódott Máté imájában: másként szólva a Lévi Máté számára a valóság elt?nt, megsz?nt létezni.
Így hát azt sem vette észre az imádkozó, hogy Hirtacus hóhérja mögé lopakodik, és éles -gyilkos kardját döfésre emeli.
A következ? pillanatban az a kar lesújtott Mátéra: kétszer döfött a Lévi Máté hátába a hóhér.

– folyt.köv –

 

Szerző Kavyamitra Maróti György 400 írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.

1 komment

  1. Szép ez így…, pátosz nélkül.
    Bibliai ismeretem igen hiányos, de Máté evangéliumát ismerem.

    ” – És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
    – Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
    À¦Ã€¦Ã€¦Ã€¦
    – Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.”

    Károli Gáspár fordítása

Hagyj üzenetet