79.
Idemásolom régebbi, vitára szánt cikkem, pótlólag hozzáf?zöm mai ismereteim, gondolataim. A jó pap holtig tanul.
Bevallom: er?s bennem a kétely.
Anyámat kérdezem:
– Van a magyar nyelv, a német nyelv, az angol nyelv és a többi… Most kérdem én: a kézjelek, amit a siketek használnak: nyelv?
– Persze, hogy az. Hát mutatja, amit mond, nem?
Anyám nem ismeri a jeleket, a kreált gesztusok természetét, de éppen ebbéli naivsága miatt érdekel a véleménye.
– Akkor, szerinted a nagyothallók nyelve a szájmozgás?
– Hát…?
Elmesélem, hogy a múlt században elkeseredett viták dúltak a jelbeszéd hívei és ellenz?i között. Utóbbiak úgy vélték, a siketeket kizárólagosan a hangbeszéd elsajátítására kell szorítani, mert csak ezáltal tudnak a maguk lehetséges módján a hallókkal kommunikálni. A vitából ?k, a jelbeszéd ellenz?i kerültek ki gy?ztesen, s ett?l kezdve üldözték, tiltották a jeleket.
Ma viszont? Mintha a szakemberek átestek volna a ló másik oldalára: a jelbeszédet teljes érték? nyelvként igyekeznek némelyek rehabilitálni.
Szerintem a jelnem más, mint segédeszköz, mégpedig nagyon fontos értelmi segédeszköz a súlyos fokban sérült hallású embereknek. Mint mozgássérültnek a kerekesszék, vaknak a vakvezet? kutya… De talán legf?bb érvem az önállónyelv-teória ellen az, hogy két különböz? nyelv nem mondható egyidej?leg! Csak mondani és mutatni lehet egyszerre!
Anyám némi t?n?dés után leszögezi.
– Mégiscsak nyelv!
Tréfának szánom, de komolyan kérdem:
– Nos, jó. Sok helyen az idegen nyelv ismeretéért nyelvpótlék jár. Akkor most nekünk, a jelnyelvet ismer?knek, jár-e nyelvpótlék?
Anyám nem jön zavarba.
– Jár… Ha adnak – mondja nevetve.
Eddig a cikk.
Akkor még nem tudtam a szemiotikáról. Ez a tudomány speciálisan a jelek természetével, keletkezésével, formáival és funkcióival foglalkozik. Tárgykörébe tartozik minden jelrendszer, a legegyszer?bb jelekt?l a természetes nyelvekig, a jelrendszerek összehasonlításától a tudomány formalizált nyelvéig.
Rendkívüli érdekl?déssel olvastam. A szemiotika kialakulása az ókorig vezethet? vissza. Már a régi tudósok felismerték, hogy a nyelv jelek rendszere. Arisztotelész szerint a jel és a jelölt dolog, tárgy, illetve fogalom között a kapcsolat nem természetes, hanem önkényes, konvencionális.
Mivel a szemiotika sokágú tudomány, ágazatait, s ezen ágaztok további elágazásait felsorolni is sok lenne. A jelnyelv a globális jelek csoportjába tartozik. A globális jeleket felbontjuk:
-kifejez? mozgásokra
-szignálokra
-szimbólumokra
-a siketek ún. természetes jeleire.
E tudományág útmutatása szerint ma már másképpen látom a dolgot, de régebbi kételyem alapvet?en abból a tévhitb?l gyökerezett, hogy a beszélt nyelv maga a kommunikációs tökély. Nem tévedésb?l, ezt sugallták különféle irodalmi olvasmányaim, melyeket különösen tiszteltem, mert az él?hangokat helyettesítve csiszolták gondolataim, pallérozták értelmi képességemet.
80.
Tél. A korai sötétedés miatt, úgy érzem, kés? este érkeztem haza.
Hideg a szoba, senki nem vár.
A néma tévében id?járást ismertet H. Bóna Márta. Mínuszokat szemléltet.
Váratlan gond, hogy a gázkonvektort nem tudom begyújtani.
Már harmadszor próbálkozok, hiába.
A gyújtó nem szikrázik.
Márpedig valamennyi melegnek kell lenni!
Elkeseredetten, tehetetlennek érzem magam.
Látom magam: paplanomra rakott kabátok alatt, összehúzott lábak, vacogás, forgolódás… Ha kinyitom szemem, a plafon, a négy fal mészfehér, fojtogató magánya…
Mégis elmegyek a gázszerel?höz!
Es?, takarékos utcai világítás. A kerékpárom lámpája rossz.
Úton vagyok. Figyelek er?sen.
Érzem, nem lesz baj.
De szerel? se lesz.
Mindegy.
Tehetetlenül állok a kapu el?tt, mert cseng? nincs, csak két harapós kutya.
Legutóbb figyelmeztettek, ne próbáljak bemenni.
Zörgetek.
Belátok a lefüggönyözetlen ablakon, Sanyi a feleségével beszélget. Az asszony íróasztalnál, számítógép el?tt. Nem hallják dörömbölésem.
Ha er?sködök, felverem az utcát.
Várok.
Id?tlen feszültség után az asszony az ablakhoz jön, nyilván függönyt húzni.
Er?teljes zörgetésemre felfigyel. Végre!
Udvari villany gyúl.
A két vicsorgó kutya farkat csóvál.
Köszönök. A félhomályban alig látom Ilonka arcát. Mondom, miért jövök.
Mond valamit. Nem látom szájmozgását, megkérem, forduljon a fény felé, úgy beszéljen.
Igen, mondja zavartan. Ismer.
Szabi nincs itthon, férje alig lát. Négy dioptriás a szemüvege…
– SMS-ezni tud Szabi?
Nem, de küldjek neki üzenetet, majd ? elolvassa, s üzen!
– Elnézést. Jó éjszakát!
Az asszony er?sen bólogatva elindul.
Újra otthon, a hideg szobában.
Valami melegség kellene, valami emberi…
SMS az új, tanárn?-ismer?snek:
„A gázkonvektor nem gyullad be. Szerel? nincs. Itt fagyok meg! Utolsó üdvözlettel, Tibor”
Rögtön válasz jön – s ez a lényeg! – „Jaj csak meg ne halj, csak meg ne fázz! Jó éjt! Csók.”
Er?re kapok. Mindjárt hozok be két vödör fát, gyújtóst, az el?bb is gondoltam erre a lehet?ségre, de egymagamra?
Most éppen egymagamra!
Lassan melegszik a szoba.
81.
(Cédulacsoport – id?rendes, de szabálytalan életrajzi jegyzetek.)
Nem felt?n? jelenség. Igazi énjét kevesen ismerik. Nemigen érintkezik a világgal, a világ nemigen érintkezik vele. Aki mégis közel tud hozzá férk?zni, nyugodt, jó szájmozgást biztosító beszéddel, netán jelnyelv-ismeret révén, értelmes, megért?, izgalmas gondolkodású embert ismerhet meg benne, akit?l…
„Munkatársak vagyunk. Szinte naponta találkozunk Váltunk néhány szót, üdvözöljük egymást, majd továbbmegyünk, ki-ki munkaterületén folytatja tevékenységét.
Tibor ugyanolyan, mint bármelyikünk, akár Te, akár én. Vagy mégis más? Az önmagamnak feltett kérdésre csak határozott igennel válaszolhatok. ? különbözik t?lünk!
Haveri kapcsolatunk, közös irodalom iránti vonzalmunk elhitette velem, hogy talán egy szikrányival többet megtudtam sorsáról, életének alakulásáról, mint más. Ez azonban naivitás volt részemr?l. ? továbbra is ugyanolyan izgató egyéniség maradt el?ttem, mint annak el?tte.”
Mészáros Árpád, a barát és munkatárs… Csordás Tibor költ?t, aki ekkor huszonöt éves.
Sok évvel kés?bb… M. A. tollából:
„Ha Csordás Tibor-könyvet olvasok, mindig elfog egy kis szégyenszer?, rossz érzés: miért csak oly kevesen ismerik ezt a költ?t?! Olyan szépen, jól ír! Olyan igaz, amit ír! A költészetet… hallók és nem hallók örömére. És mégis… Az élet nem egyszer igazságtalan, de akivel az, nemegyszer az!
Életigenl?, költ?i optimista, muszáj-makacsságú harcát „a Siketek Pet?fije”-ként vívja… Nem siketkölt?, hanem magyar alkotóm?vész, aki siketen ír” – …Mindenképp kár lenne, ha a XX. század irodalmi palettájáról kimaradna életm?ve… Fiatal korától napi-, hetilapok, folyóiratok közlik, mutatták be, mégis…
Csordás Tibor eddigi életpályája így fest:
Édesapja Csordás Bálint hat éves korában, betegség következtében vesztette el a hallását. Iskolát nem járt, írni, olvasni kevésbé… Miért rajzol okkal, ok nélkül – senki sem gondolkodott el.
Az édesanya Halász Borbála, született… férje h?si halált halt. Özvegyi nyugdíjából…
1950. februárjában az édesapát súlyos vonatbaleset éri. Édesanyja erejét meghaladó terheket vállal…
Nyári születés… 1946. június 28-án éjjel 23 óra 3o-kor, Péter-Pálra virradóra…
Tibor súlyos hallássérültsége ellenére… Hallók között…
Gyerekkorát a társtalan magány, és az édesanya félt? szeretete… Az apa súlyos betegsége, korai halála… Rajzol és fest, kés?bb inkább olvas és ír. Kíváncsisága tudatos megismerési vággyá fokozódott… Tizenkét éves korában els? versét.
Zsengéit a táj, a környez? világ eseményeib?l kiragadott témák… A nagynev? el?dök, f?ként Pet?fi példájára, szigorú önmagához…
„Hogy a hangokat, dallamokat teljességgel érezzem, fülemt?l szájamig két kezemb?l „folyosót” formáltam… Leszorított fülkagylókkal… Formáltam gondolataim. Cseppet sem túlzott egyik kritikusa… „Bens? hallása ámulatra méltó.”
Kép. Érzés. Dallam. Mesefolyam. Ritmus. …Érti, érzékeli, ilyet ? is tud!
„Engem gyerekoromtól… Semmi munkalehet?ség…. Zsíros kenyéren… Télen a dunyha alatt nagykabátban…
Állami gondozás, onnan a kollégiumba, ahol…”
A bet?k szeretete pályaválasztásban is meghatározó… Három év múltán könyvköt? szakmából… Különös hatású, s egyben jelent?ség? volt, hogy itt találkozott el?ször a sorstársi közösséggel. Ekkor ismerte meg a jelnyelvet, s értékelte újra az emberi viszonykapcsolatok jelent?ségét, hatását, jelzéseit.
„Elmondták az életüket. A sok szeretetlenség, el nem fogadás… Volt, akinek orvosnak tanuló lánya az ország másik felébe költözött, hogy siket anyját ne…”
Els? megjelent verse után életébe belép az els? szerelem.
„Én mindent a sorstársaimtól, a sorstársaimért… Költészetem, írásaim… A siketekért, a siketekr?l, értük, magunkért…mindhalálig…”
Tanulótársa, a szép Barabás Erzsike nem viszonozza érzelmeit. Ekkor tudatosul, siket mivolta, szegénysége. Fájó, de önérzetes költemények…
Létgondok: a munka ugyan biztos… Albérlet, édesanyját látogatni, támogatni…
Láttam az anyai féltést, a n?k számításait – a biztos magányt, és nem tehettem semmit.
A szalki Nyomda Vállalatnál dolgozik. … Ideiglenes csoportvezet?i megbízást kap.
Ismerkedni a városban és környékén él? sorstársaival, akiknek érdekvédelmi segítésére… Gondolkodása, élettapasztalata… Hivatalos irodalom felé. Különböz? napilapokhoz, folyóiratoknak küldi be verseit. A visszajelzésekb?l… Az életben tapasztalt el?ítéletekkel… A téma! De hiszen Bari Károly is népér?l, a cigányságról… Ám kap jóindulatú, megért?…
A cél azonban… Egész lényét megragadóan, a csend, a csendben él?k sorsa, világa.
…Egy kis kötetet, bizonyára segítenének a kollégák… Így látott napvilágot… Maga végezte a kötészeti munkákat.
…A kritikák minden várakozását felülmúlták.
„Feleségem: Barna Beáta nem igazán… Lelkileg…”
Nem volt szerencséje a szerelemben, élete kés?bbi folyamán sem…
Látja, er?feszítéseit több-kevesebb siker koronázza.
„Els? kötetemre kapott kritikák olyan lovat adtak alám, amit a kés?bbi kedvez?tlen visszautasítások, honorálások, elvetemült kritikusok sem…”
1988 nyarától nincs munkája; nyugdíjazását kéri.
Az információs társadalom kialakulásakor újra kellett gondolni a szocializmus idején viszonylagos védettséget élvez? siket társadalmi réteg helyzetét… Kikiáltani a „másságot”.
Különféle úton-módon… Egyre-másra jelennek meg új kötetei…
Munkatársa lesz… Riportjai, glosszái…
Életrajzi jegyzeteib?l kis könyv… Nyolcadik önálló… Gyors ütemben írja… A korrektúrát még látja az édesanyja, de mire megjelenik a könyv, halott.
A költ?re… A vigasztalhatatlan magány… Megn? a csend: úgy érzi, nem bírja tovább az életterhet…
K. Erzsivel, özvegy, megismerkedik, azóta kétlaki élet… Lassan visszanyeri alkotókedvét…
Summa summarum: Csordás Tibor a XX.-XXI. század olyan költ?je, akinek sorsában, életm?vében nagy er?vel mutatkozik meg… A többségi társadalomból a XIX. század második felének iparosodási hulláma idején kirekesztett, elkülönült kisebbség sorsa.
Érdeme, hogy megpróbált nyitni az el?ítéletek bástyái mögé húzódó társadalmi többség felé… Hogy segítsen feloldani az elkülönülés… Életével hitet, önbizalmat nyújtson sorstársainak.
Útnak indítója jóslatát mégis beteljesítve, egész emberi-költ?i világunkat…
