H.Pulai Éva : Tényleg nem lesz idén M?vészetek Völgye

2009-ben elmarad a M?vészetek Völgye – er?sítette meg Márta István.

 

2009-ben elmarad a M?vészetek Völgye – er?sítette meg Márta István. A szervez?k reményét sem látták, hogy összegy?lne a rendezvényre a megfelel? pénz, ezért a Nemzeti Kulturális Alapprogram kiemelt rendezvény-pályázatán el sem indultak.

Idén nem lesz sem M?vészetek, sem B?vészetek Völgye, sem semmilyen nev? fesztivál Kapolcson és a környez? falukban – mondta el a Figyel?netnek Márta István f?szervez?. A rendezvény szünetel: 2010-ben vagy 2011-ben újra szeretnék indítani a 20 éves rendezvényt.

 

Márta István elmondta: az érintett hat település polgármestereivel már ?sszel döntöttek arról, hogy 2009-ben nem rendezik meg a fesztivált. Nem látták ugyanis annak reményét sem, hogy a megfelel? színvonalon – a hat településen több ezer programmal, árusokkal, kiállításokkal – létre tudnák hozni a „csigafesztivált”. A gazdasági válság miatti megszorításokra hivatkozva ugyanis elapadtak a kulturális finanszírozási csatornák. Márta példaként említette, hogy a Magyar Turizmus Zrt. ki sem írta a regionális rendezvények támogatásáról szóló pályázatot.

 

Tavaly egy „lightos” programmal jelentkeztek a szervez?k, de a közönség visszajelzése alapján nem váltotta be a B?vészetek Völgye a hozzá f?zött reményeket. A Völgy rajongói az eredeti, nagyszabású rendezvényt igénylik. „Mai tudásom szerint nem rendezném meg még egyszer a „csökkentett” változatot” – jelentette ki Márta.

 

Másik problémaként a rendezvényre rátelepül? egyes gazdasági vállalkozásokat említette a fesztiváligazgató. Számos árus viselkedése és portékája hagy kívánnivalót maga után. Nemcsak hogy nem egyeztettek a szervez?kkel, de a Völgy szellemiségét?l idegen árukkal jelentek meg a Balaton-felvidéki településeken.

 

Márta hangsúlyozta, hogy mindez egy vagy két év szünetet jelent, s addig is a szervez? egyesület dolgozik. Számos elmaradásuk van, és a múzeumok felújítását is a pihen? évre/évekre id?zítik.

 

Forrás: fm.hu

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:32 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva