Baranyi nótájára
Amíg csupán lopjuk magunknak egymást,
egy álom elragadt koboldjai:
a tünde-arcú lány, amint a mázt
fél arcára keni, s a gondjait,
mint fés?jét, hátraveti, nevet
(titkos nevet talál a tóra, hóra),
harisnyát húz, cip?t kötöz, kezed
szorítja, készülne kézfogóra-,
s az áldozat poz?rje bólogat:
„Hajszoljatok halálba, hogyha mertek!
Legyen… Boríts be, szürke alkonyat,
borítsatok be rég felejtett kertek!”,
csillagtalan az éj, sikolt a szél.
Hazug hazuggal itt hitet cserél.
Legutóbbi módosítás: 2009.03.12. @ 13:18 :: Püspök Lívia