ha már

(meghallgatom)

ha már kezed van,

köszönöm,

hogy megfogtad a kezemet,

tudod,

mostanában errefelé

olyan arcok hullnak

a sárba el?ttem,

amikr?l régebben úgy véltem,

fenn tündökölnek valami égen,

de se ég, se ég.

arcokból áll össze,

mi fölöttem van,

és még nem hullt le az egész.

nehéz ezt kimondani,

de nekem a kék ég,

ha sötét is,

tekintet,

mert reménykedik abban,

ha már vagyok,

legyek is,

ne csak úgy.

mert ilyen araszolások

teszik ki a Nap járását is,

mint amilyen ez az én,

aztán vannak

jobb és rosszabb napok,

de a végösszeg ugyanaz.

éj jön.

kár ezen sírni,

bár a szemet

el?bb találták ki erre,

mint a távolokra.

és a kezet

a kéz miatt találták ki,

hogy másét fogja,

ahogy a szív is

páros szerv,

csak mindég

a másikban a párja.

és akkor még az ég

arcáról nem is szóltam,

mert a szó azért van,

hogy hallgatni is tudjunk.

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Petz György 1167 Articles
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy.Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974À“1979 Szeged, magyarÀ“történelemÀ“Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (27, 15, 9, 6). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából À“ ÃÅjszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.