Vandra Attila : Bozgor

Egy kis ízelít? “rendezzék el maguk közt” mottó témájára.

 

 

Nemrég költöztek arra a környékre. A tömbház-negyednek meg voltak a maga törvényei, amit tudni kellett, mint a dzsungel törvényét. Aki nem ismerte, nagyon ráfizetett. Ahogyan a dzsungelben, itt is a legfontosabb azt volt tudni, ki az, akit?l félni kell. E negyedben a Popescu[1]-klán hozta meg a maga törvényeit. Nemcsak az öt Popescu-fivér tartozott a klánba, volt nekik haveri körük is.

Általában legalább négyen-öten voltak, s ha valaki nem tetszett nekik, megverték. Még a náluk nagyobbak se húztak ujjat velük, mert sokan voltak, s ha akkor nem, de legközelebb megtorolták kegyetlenül. Nem mindig voltak agresszívek, csak néha, amikor arra szottyant kedvük, akkor megalázták egyiket-másikat, hogy a környezetnek eszébe juttassák, hogy itt még mindig ?k parancsolnak, ellenszegülés nincs. Volt, amikor elakasztották az áldozatot, megtörtént, hogy elvették uzsonnáját, játékát, de az is megtörtént, hogy odarakták egyik fél?sebbet, hogy térden csúszva kérjen bocsánatot. Ha pedig focizni akartak, akkor egyszer?en elkergették az ott lev?ket. Otthon megmondani? Volt, aki megpróbálta. Aztán az apja jött, hogy nézze meg, ki merte a fiát bántani. A fiú jött és megmutatta ?ket. Ám a banda körbeállta, s mikor a feln?tt férfi látta, hogy egyesek botokat lóbálnak jobbnak látta visszavonulni. Másnap megetettek a gyermekkel egy kutyaürüléket, s megfenyegették, ha megmondja ezt is otthon, kiherélik. S megmutatták neki a bicskát, amivel ezt meg fogják tenni. Nem merte otthon elmondani.

Botond eleinte csak l?dörgött a negyedben, hátha odacsapódhat egy társasághoz. Néha itt, néha ott befogadták, volt, amikor csak nézel?dni hagyták. Egy ilyen nézel?dés alkalmával Popescu GhiÃ?£Ã?Æ?, a bandavezér „igazoltatta”.

– Te ki vagy? Hogy hívnak? Még nem láttalak itt!

– Botond. A sarkon lakom, az ikertömbházban. Nemrég költöztünk ide.

– Milyen fura neved van! Bozgor[2] vagy?

– Mi az a bozgor?

– Hehehehe! A bozgor nem tudja mi az, hogy bozgor!

Botond látta, hogy többen vannak, s nagyobbak, jobbnak látta továbbállni.

Egy ideig nem találkozott velük. Közben megbarátkozott néhány szomszéd fiúval. Raduval el?bb összeverekedett valamin, majd kibékültek, s jó haverok lettek. ? már jóba volt MihÃ?Æ?iÃ?£a[3]val és Doruval. Mind egy lépcs?házban laktak. Ám a nyár a szabadságok ideje. Néha egyedül maradt. Így találkozott megint a klánnal. Épp a csapatelosztáson vitatkoztak, mert páratlanul voltak, így befogadták kapusnak. Folyt egy ideig a játék, de hálátlan poszt a kapusé. Pontot, gólt nem lehet szerezni, de te a kapus az oka, ha a csapat gólt kap.

– Az anyád istenit, te bozgor, mi francért állsz ott?

– A nevem Botond, nem bozgor! – kapta fel a vizet önérzetesen.

– Pofázni mersz? Velem? – lépett oda fenyeget?en GhiÃ?£Ã?Æ?[4], majd akkorát lökött rajta, hogy hátraesett. Szerencsére f? volt ott. Megütötte magát, de nagyon. Ökölbe szorult a keze, lassan tápászkodott fel. Forrt benne a düh, de ezek sokan vannak. A távozás mellett döntött. Szerencséjére GhiÃ?£Ã?Æ? úgy értelmezte, hogy nagyon megütötte magát, így lemondott a további leckéztetésr?l. Ám öccse, NeluÃ?£u[5] utána kiabált csúfondárosan:

– Gyáva nyuszi bozgor! Gyáva nyuszi bozgor!

Botond még visszafordult, hogy megnézze magának a vékony hang tulajdonosát.

– Kerülsz te még elém egyedül! Forrt benne a düh és a tehetetlenség. De a bozgor szó, melynek nem tudta jelentését, nem hagyta nyugodni.

– Édesapa, mit jelent az, hogy bozgor? – kérdezte, ahogy hazaért.

Édesapjának az arca elsötétült.

– Ki merészelt neked ilyent mondani? – kérdezte.

Nem jutott oda, hogy válaszoljon, mert valaki csengetett az ajtón. Vendégek érkeztek, kés?ig maradtak. Elmaradt a felvilágosítás. De Botondot már nem érdekelte, hogy mit is jelent pontosan. Ám másnap, amikor egyik sarkon befordult, szinte összeütközött NeluÃ?£uval Az lökött egyet rajta, majd azt mondta becsmérl?en:

– Állj félre, te bozgor!

A bozgor hallatára elöntötte az agyát a vér. Úgy orrbavágta, hogy elterült. A következ? pillanatban felhangzott MihÃ?Æ?iÃ?£Ã?Æ? hangja.

– Szaladj, Boti!

Rögtön tudta miért. Futásnak eredt, de már hallotta is maga mögött a Popescu-klán trappolását. Futás közben hátrapillantott, voltak vagy öten. Szerencsére jó futó volt. Nem érték utol.

Az ügy nem zárult le. Másnap Doruval volt szerencséje. Harmadnap az éles füle mentette meg. Hallotta, amint egyik szólt a másiknak.

– Ni ott a bozgor, tanítsuk móresre.

? pedig futott. S sohase érték utol. Nem úgy, mint MihÃ?Æ?iÃ?£at, akinek azért, mert figyelmeztette, kitörték a fogát. Mint a szomszéd tömbházban egy fiúnak, akinek eltörték a lábát. T?le nem vettek el soha semmit. De rajta ragadt a csúfnév: Nyuszi. Így emlegette mindenki a negyedben. A két legnagyobb Popescu-testvér a javítóintézetben kötött ki. Az iskolában késsel fenyegettek meg valakit. MureÃ?Ÿan IonuÃ?£ot, az alvezért lopáson fogták. Roberto Rivetti, akit mindenki csak „az olasz”-nak szólított, valamit az öccse, kivándorolt Olaszországba, miután szülei disszidáltak. A környéken új banda kezdett uralkodni, a MarÃ?Ÿavelaké.

 

 

[1] Ejtsd:popeszku

[2] „Bicskanyitogató” kifejezés, a magyarok csúfneve Erdélyben. Tévhit, hogy hazátlant jelent, valójában a baszdmeg-b?l származik, vagy ahogyan a románok ejtik: bozmeg

[3] Ejtsd: Mihöica

[4] Ejtsd: Gicö

[5] Ejtsd: Nelucu

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.02.08. @ 18:00 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.