H.Pulai Éva : 110 éve született Erich KÃ?¤stner

Száztíz éve, 1899. február 23-án született Drezdában Erich KÃ?¤stner német író, költ?, A két Lotti, az Emil és a detektívek, a Három ember a hóban, A repül? osztály szerz?je.

 

Gyermekkora különböz? magántanárok és különórák között telt. Tizennégy éves korában felvették a drezdai tanítóképz? szemináriumba, ám az iskola korlátoltsága nem kedvezett szárnyaló fantáziájának, és arra is hamar rájött, hogy a pedagóguspálya nem neki való. 1917-ben behívták katonának, itt szerezte egész életét végigkísér? szívbetegségét és pacifizmusát.

 

A katonaság után Lipcsében az egyetem német és színháztudomány szakán tanult, és a Leipziger Tageblatt újságírója, majd szerkeszt?je lett. Miután 1925-ben kézhez kapta diplomáját, Berlinbe költözött, ahol versei jelentek meg, majd 1927-ben publikálta els? kötetét Szív a tükörben címmel. Költészete – ahogy ? nevezte, használati lírája – a legszélesebb rétegekhez szól természetes, közérthet? hangon, az iróniát, a humort sem nélkülözve.

 

1929 októberében szerz?dést ajánlottak neki egy gyermekkönyv megírására. ? kissé meglep?dött, ám hosszas gy?zködés után megírta máig talán legnépszer?bb regényét, Emil és a detektívek címmel. A siker óriási volt, a könyvet pillanatok alatt szétkapkodták, és egy év múlva a regényb?l készült film is elvarázsolta a néz?ket.

 

Az Emil anyagi sikere lehet?vé tette, hogy sorra jelentesse meg újabb m?veit, amelyek között ifjúsági regény, feln?tteknek szóló írások és versek egyaránt megtalálhatóak. A harmincas években születtek meg a Május 35., A repül? osztály, a Három ember a hóban, Az elt?nt miniat?r (magyarra Rejt? Jen? fordította) cím? regényei.

 

1931-ben írta Fabian, egy moralista regénye cím? m?vét, amely tabuk és kertelés nélkül beszéli el egy b?nös város er?szakkal és szexualitással teli mindennapjait. A náci párt pornográfnak min?sítette a m?vet és íróját, és az 1933-as berlini könyvégetés során az ? könyvét is a t?zre vetették, az ezt követ? id?ben a Gestapo több ízben zaklatta. Kästner, noha megtehette volna, nem menekült el az országból, álnéven írt filmforgatókönyvet, például az 1943-as Münchhausen báró cím? filmét. Az 1944-45-ös évben minden energiáját a túlélésre fordította, s az egyre veszélyesebbé váló Berlinb?l Münchenbe költözött át.

 

A háború után Kästner megindította a Der Pinguin cím? ifjúsági lapot, többekkel együtt írta és szerkesztette a Schaubude irodalmi kabaré m?sorát, és megjelent A két Lotti cím? ifjúsági regénye. 1951-t?l a német PEN-klub elnökeként is tevékenykedett. A háború okozta sebeket nem tudta felejteni, nehezen viselte a hidegháborút, Németország megosztottságát, és aggodalommal töltötte el az ifjúság egyre inkább kiüresed? értékrendje is.

 

Alkoholba és cigarettába fojtotta bánatát, és 1974-ben, amikor megtudta, hogy nyel?cs?rákja van, elutasította a kórházi kezelést. Néhány hónappal kés?bb, 1974. július 29-én halt meg.

 

Forrás: kultupart.hu

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1138 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva