Ez egy igen – igen régi darab.
Járom az erd?t, amíg kin?
a faodvában a bíbor id?,
lábam alatt a f? serceg,
s egy élet dalát kattogják
fenntr?l a csillag percek.
Lassú ez az álom, de ma még
elég, amíg a határ hátára
illeszkedik az ég,
amíg az ?r egy holdnyi
lyukon át ragyog,
amíg egyedül vagyok.
Amit tettem
újra kezdem,
én is tovább mehetnék,
amíg egyszer majd szivemen
elpattanak hirtelen
a soha nem volt erecskék.
Itt vagyok, akárhol is
a hazám neve, a minden
csúcsán nyugvó semmi közepe.
Elégedett senki
lettem, lekopogom hátha
így marad, s az esti
alkony majd meg?rzi
szavam, ha kopott fába
szú harap.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.28. @ 10:59 :: grim