Népes szül?- és nagyszül?sereg várta az óvoda el?tt a gyermekhadat. Meg-megnyílt az ajtó, s ki-kiröpült rajta egy-egy gyermek, néha egyszerre több is, alig várva, hogy nagymama, anyuka vagy apuka nyakába ugorjon. Mert hát teljes négy órát „anyátlanul” töltöttek, nehéz azt elviselni, még ha szeretnek is óvodába járni.
Van, aki a távolról, nekifutásból ugrik az anyai ölbe, van, aki csak puszit szalad adni, s akad hercegn? is, aki méltóságán alulinak tartja az érzelmi kirobbanást, de a figyelmes szem észreveszi, hogy er?sen megszorítja a rég nem látott kezet.
Hamarosan zsivaj lesz az udvaron, hiszen el kell mesélni, hogy mi történt az óvodában aznap. Egyik azt, hogy megdicsérte az óvó néni, mert szépen rajzolt, a másik azt, hogy Csenge megint elpityeredett, mert vágyott anyuka után, a harmadik, hogy Pistike megint csúnyát mondott, azt hogy…, és megbüntették, s ezért még mondott egyet, azt hogy…, a negyedik el kell elújságolja, hogy a tanító néninek piros bugyija van, az ötödik elpityeredik anyuka láttára, mert Jancsi megint meghúzta a copfját…
Egyesek még meghintáztatják magukat még egyszer anyukával, van, akit újra kell öltöztetni, mert a bal cip?jét a jobb lábára húzta, mások már vonulnak ki az óvoda udvaráról. A máskor els?k között érkez? Tündike er?sen gondterhelt arccal jelenik meg utolsónak az óvoda ajtajában. „Pont úgy ráncolja a homlokát, mint az apja”, állapítja meg anyukája, de már aggódni is kezd, mert hát Tündike máskor az els?k között szokott kijönni, s a gondterheltség is aggasztja anyut. Eléje megy, s le is guggol hozzá, s aggódva megkérdi:
– Mi a baj kislányom? Mi történt? Ki bántott?
– Csongor ma megkérte a kezemet…
– S te mit válaszoltál neki? – esik le a k?szikla az anyatigris-szívr?l.
– Gondolkodási id?t kértem, mert ez egy nagyon komoly döntés, s nem szabad elhamarkodni a választ…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Vandra Attila
