Jung, Apollinaire és a korszellem idétlenkedik
(komoly vers, Szüsziphosznak dobása nem lehet)
Igen, a szikla-lét, mit egykor éltem,
úgy vonzott, mint rekken? melegben
h?s pohár tej kék ég alján kortyra korty.
De meszet ettem-ittam, lettem lelki k?.
Ma már tudom, mily ártalmas a szikla,
akkor is, ha rád, magasból pottyan,
vagy te zuhansz a sziklalétre föntr?l – mert lé
leszel meg zúzvány, egy gondolattalan,
de pacnyi, minek mindezt jobban taglalni,
hisz nem leled tagod se már, miér’ keresni -,
hát még a nagy meleg, a rekken?, az mily
veszélyes: napszúrás – és máris véged, vagy
h?sbe lépsz, templom lehet: hol hirtelen leh?lsz
– megh?lsz és véged, f?leg, hogyha tejbe fojtanád
a h?t, allergiás lehetsz a tejt?l, tudva ma,
hogy a tehén: boldogtalan, s nem adja, úgy
veszik el t?le mind a tejjel – bikás kalandok
rétszagát – az állatorvos fecskend?vel, s vége;
boldogtalan a tej az ég aljában, kiütéses
melled már az ing alatt – és rád borul
az égi tüzes szikla, nevezzed ósdi napnak.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Petz György
