A gyerekkor sem úgy telik el ma, mint évtizedekkel, vagy plána évszázadokkal korábban. Ma már nem is emlékeznek sokan a régi játékokra, egyeseknek a nevét sem hallották. Pedig a játék öröme soha nem változik.
„Hol vagytok ti régi játszótársak?” – sóhajtott fel Pet?fi. „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni? – kérdezte Kosztolányi. A játék a gyerek és feln?tt számára egyaránt mindig is fontos élettartozék voltak.
A játék el?ször a gyerekkor része. A gyerekek kényszerítés nélküli, önkéntes és szívesen m?velt örömforrása, amely egyfajta cselekvési szükségletb?l táplálkozik. A gyerek a játékot mindig komolyan veszi, mert versenynek, vetélkedésnek éli meg és minden gyerek gy?ztes akar lenni! Általában minden életkorhoz más játékok illenek. A csecsem?, az óvodás, a kisiskolás, majd a kamaszgyerek nem ugyanazt játssza, de a motivációk bizony nagyon hasonlóak.
És a feln?ttek nagy része is haláláig szeret játszani, ez nem kevés esetben szenvedéllyé, s?t káros szenvedéllyé válhat (pl. szerencsejátékok, játékautomaták, stb. esetében)
Sokféle játéktípus és játékforma született és halt el a „történelem” során, amelyekre már nem, vagy alig emlékeznek az emberek. A játékok egy része azonban a technikával kapcsolatba kerülvén megújult és új életre kelt (pl. számítógépes játékok).
„Hol vagytok ti, régi játékok?” – sóhajtok fel én is olykor, ha eszembe jutnak gyerekkori barátaim és játékaim. Néhányat most felidézek a régi, ma már talán nem ismert játékok közül. Amelyek azonban annak idején a f? elfoglaltságaink és szórakozásaink közé tartoztak. Ezek alapvet?en fiújátékok voltak, bár több lány is volt a játszótársak között. És – ezt se felejtsük – szinte mindenki megengedhette magának, filléres dolgok voltak, míg ma bizony drága dolog lett a játék is.
Bige, vagy pilincka (üt?játék)
A pilinckázáshoz kell egy üt?bot és egy pilincka. Az üt?bot egyik vége laposra van faragva, hogy jól lehessen ütni vele. A pilincka 15-20 centi hosszú és öt centi vastag, két végén kihegyezett, vastagabb ágdarab, vagyis tompa vég? cövek. A játék során a z üt?bottal rá kell ütni a pilinckára, amely ett?l a magasba „pilinckázik” (vagyis forgó mozgással felrepül), majd mindaddig kell ütögetni a leveg?ben, míg földet nem ér.
A játék úgy indul, hogy ásni kell a földbe egy hat centi széles, három centi mély és ötven centiméter hosszú árkot. Az árok közepébe tesszük a pilinckát úgy, hogy az egyik vége kiálljon, és szabadon ki is röpülhessen az árokból. Az üt?bottal nagyot ütünk a kiálló végére, a pilincka felpörög a leveg?be, megvárjuk, míg elérjük, s akkor egy hatalmasat belevágunk az üt?vel, hogy jó messzire repüljön. Mert akinek a legmesszebb száll a pilinckája, az nyert! (Az üt?vel mérjük ki a távolságot.)
Minden játékos egyszer üt, majd megmérjük a pilinckákat, s új menetet kezdünk. (Nem árt, ha mindenkinek saját, jó kézhez álló üt?je és pilinckája van, de a pilinckáknak egyformáknak kell lenniük! Egyik sem lehet nagyobb, kisebb, nehezebb vagy könnyebb a másiknál!)
Snúr (pénzjáték)
Bizonyos távolságról egy földbe karcolt vonalra, a snúrvonalra kell dobálni meghatározott számú fémpénzt. Cél, hogy minél közelebb essen le a pénz a vonalhoz. Ha pontosan a vonalra hullik a pénz közepe, az az „afta”, az abszolút csúcs. Amikor mindenki ledobott, akkor az, akinek a dobása legközelebb esik a vonalhoz, az összeszedheti, összerázhatja és feldobhatja az egészet, valamennyi pénzérmét. Amikor a pénzdarabok leesnek, megnézik a fekvésüket. Amelyik pénzérme „fejet” mutat, az az övé, amelyik írást, azokat újra összeszedi a második helyen végzett (aki a snúrvonalhoz a nyertes utáni legközelebbi távolságra dobta a pénzét), megrázza és feldobja, majd ? is kiveheti a „fejeket”, aztán jön a harmadik játékos, mindaddig, amíg van még pénz, vagy játékos. Ha elfogy a játékos, de még van pénz, akkor elölr?l kezd?dik a „rázás és dobás”, ha hamarabb elfogy a pénz, akkor a még nem rázott játékosok elvesztették a pénzüket.
Luksi (lyukrajátszás)
Agyaggolyókkal játszottuk. Volt egy központi lyuk. Meghatározott darab golyót mindenki a markából a földre szórt, majd a találomra szétszórt golyók közül kellett hüvelykujjas pöcköléssel a központi lyukba juttatni egy golyót. Ha sikerült, folytathatta a következ? golyóval, mindaddig, amíg sikerrel járt. A lyukba került golyók ezáltal az övé lettek. Ha nem sikerült, akkor nem nyert golyót, vagyis a játék kezdetekor földre szórt saját agyaggolyóit elvesztette. El?fordult, hogy valaki csak a saját golyóit nyerte vissza, de a többség elvesztette, néhányan meg nyertek. A pontos célzás és lövés (pöckölés a hüvelykujjal) nagyon fejlesztette a higgadt cselekvés erényét.
Csinnarasz (Golyójáték)
Ennél a játéknál is a földre kell szórnia minden játékosnak meghatározott agyaggolyót, majd hüvelykujjal pöckölni kell a golyókat egymás felé. Ha legalább arasznyira kerül a golyónk egy másik golyóhoz, azt a játékos elnyerte és addig ismételheti a pöckölést, míg el nem rontja. Az nyer, aki több golyót elnyer a másik (többi) játékostól.
Abroncs-karikázás:
Kétféle volt, bicikli, vagy kocsikerék-abroncsot kellett fadarabbal ütögetve gurítani, vagy egy U-alakban behajlított vég?, hosszú, er?s dróttal, a karika alsó harmadánál folyamatosan el?re nyomni. A karika gurult, a játékosok futottak utána, mindaddig, amíg a gördül? karika egyensúlyát sikerült megtartani. Az nyert, aki a legtávolabbra gurított! Gyakorlott játékosok kanyarodni, visszafordulni is tudtak, más trükkökkel egyetemben.
Rongylabdázás:
A régi id?k focija a grundokon legtöbbször rongylabdás foci volt!
A rongylabda általában harisnyába, zokniba tömött rongyokból, amennyire lehetett keményre formázott labda volt abban a korban, amikor b?rlabda, gumilabda még nem volt, vagy csak a gazdagabbaknak. A rongylabdába jó nagyot lehetett rúgni (ez fejlesztette a rúgótechnikát), nem pattant el (jobban lehetett passzolni a társakhoz), és nem ütött nagyot, ha a gyerek összeütközött vele. Még fejelni is lehetett, mondjuk 1 méterre! Hangulatos meccseket lehetett a rongylabdával is játszani.
Üveggolyózás:
A golyózás „gazdagabb” válfajú játéka volt. Csodálatos üveggolyókat készítettek annak idején, nem voltak olcsók, viszont nem estek szét (mint az agyaggolyók, amelyeket s?r?n kellett pótolni). A játék lényege, hogy mindenki meghatározott számú és azonosítható golyókkal vett részt a játékban, amelyek közül egyet mindenki bedobott a játéktérre. Majd a következ? dobásokkal el kellett találni a versenytársak valamelyik golyóját. Ha sikerült ütköztetni, akkor elnyerte az ellenfél golyóját. Ha nem sikerült, akkor a következ? játékos elnyerhette az ? golyóit. Cél volt minél több golyó megszerzése.
Ezek jutottak eszembe, ezeket idéztem fel magamban. Voltak persze olyan játékok is, amelyeket ma is játszanak (pl gombfoci). De a régi gombok (igazi, kabátokról levágott gombok) és a mai gombfocis játékosok (préselt anyagból el?re gyártott „gombok”) nem ugyanazok. A játék mégis hasonló.
Hej, múló id?, felejtett játékok, megváltozott világ. Hol van ma már grund? Hol lehetne agyaggolyót vásárolni? Üveggolyót is alig, bár az itt-ott kapható. Hol van bige (pilincka)? (a „bige” ma lányt jelet a szlengben). És lesz id?, mikor már senki sem fog emlékezni a régi id?k játékaira…”Ez a világ sora, nincs mit tenni”…
Szóval a játékok fajtái változnak, de a játék öröme változatlan minden korosztály esetén.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.17. @ 11:43 :: Bonifert Ádám
