Vandra Attila : 1989. december 20.

Egy kis ízelít? a borzalomról. Azok érzéseir?l, akikt?l rettegtünk.

 

 

Románia. Sokoldalúan fejlett szocialista társadalom. Lefekvéskor felöltözés. Üldögélés a konyhában. Ott égett a gáz. S csípte a szemed a formaldehid. A szénmonoxid színtelen és szagtalan. A fürd?szobában megfagyott a virág. Sorban állás. Tejért éjjel 12-t?l. Mínusz 15 fokon. Verekedés szójás-mócsingos szalámiért. Kenyér, jegyre. Narancs és banán. De csak a párt büfében. Az egyenl?bbeknek. Másoknak hús évente háromszor. Áramszünet. Órákig. Utazás a troli lépcs?jén. Taps. Éljen a Román Kommunista Párt!

Lehallgatott telefonok. Jelentések. A besúgót besúgták. A falnak is füle van. El?re gyártott ítéletek. A leveleket elolvasták. Vicc. Másnap behívatták. Egy hét múlva elütötte a vonat. Szekuritáté. Nevének említésére felgyorsult a pulzus. Taps. Köszönet a Kárpátok Géniuszának.

1987. november 15. Brassó. Választás. 101%-al. Steagul RoÃ?Ÿu (Vörös Zászló). Ki nem adott fizetések. Szétvert pártszékház. Megtorlás. Magyar veszély. Csönd. Szabad Európa. BBC.

1989. Peresztrojka és glasznosty. Megnyílt vasfüggöny. Bársonyforradalom. Berlini fal. Utcák tele rend?rökkel. Szabad Európa és BBC. Csönd. T?r?képesség határa. Magyar veszély.

Temesvár. December 15. T?kés László. Szekuritáté. Áthelyezési parancs. CNN. BBC. Nem t?nhet el. Tömeg a ház el?tt. Románok, magyarok. Francba a magyar veszéllyel! December 16. Tüntetés. Katonaság. Sort?z. A tömegbe. Halottak. Sok. Elt?nt holtestek. December 17. Egy hangfelvétel világszenzáció. Szabad Európa Rádió és BBC. Újra tömeg. A világ szeme Temesváron. December 18. A város az utcán. December 19. Várakozás: hátha… Mert ha nem… Romániában csönd. Várakozás. A TV-b?l d?lnek a huligánok, a kémek, a magyar irredentizmus. Pattanásig feszült idegek. December 20. Másnapra CeuÃ?Ÿescu tömeggy?lést szervez. Kockázatos vállalkozás. Máskor hol volt ez a sok rend?r? Fegyveres katonákkal kísérve. Katonaság, szekuritáté készenlétben. Jelentések. Telefonok. Utasítások. Jelentések. Gy?lések. Jelentések. Adrenalin. Sok. Adrenalin. Nagyon sok.

Moldoveanu vezér?rnagy, a brassói szekuritaté f?parancsnoka letette a telefont. Vagyis inkább lecsapta. De el?bb megvárta, amíg a túl oldalon letették. Ki volt az a barom, aki azt tanácsolta CeauÃ?Ÿescunak, hogy népgy?lést tartson? A vegyész akadémikusn?? Aki a széndioxidot úgy olvassa: cokett?? Direkt tv-közvetítéssel. Hogy megmutassa, hogy most is tapsol neki a fagyoskodó tömeg, amely az éjjel hiába állt sorba tejért, s aki a rádión hallgatta mi történt Temesváron? Micsoda barmok! S ? most biztosítsa itt a rendet! ’87 Brassójában. Ahol még él az egy napig tomboló szabadság emléke. Vajon elég er?s a megtorlástól való félelem? A temesvári halottaknak vajon hány brassói rokona van? S hány brassóinak nincs temesvári ismer?se? A hétszentséges…

Felállt. Érezte, hogy kimegy a lábából az er?. Mozgása bizonytalan volt. Elszédült a hirtelen felállástól. Napok óta nem ment haza. Nem engedhette meg magának ilyen napokban. E pillanat újra felvitte benne az adrenalint. Feltépte az irodája ajtaját.

– Ã?žase![1] – hallotta a folyosó végéb?l a suttogó hangot. Beosztottjai is félnek t?le. Na de hát azért is helyezték ide ’87. november végén. Azért kapta azt a csúfnevet, hogy TeleagÃ?Æ?[2]. Hogy tartson rendet. De ez most neki utolsó csepp volt a pohárban. Magából kikelve üvöltött, hogy még nem kapta meg a jelentést a lehallgatásokról, mikor összesítik már a besúgók jelentéseit, miért késik a… Zengett a szoba. Mindenki meg volt dermedve. Perceken keresztül üvöltözött.

– Moldoveanu elvtárs, azonnal megkapja. Jövök én is az irodájába – szólalt meg Munteanu ezredes, a helyettese.

Moldoveanu pillanatig habozott, majd elindult irodája felé, Munteanu követte. Mikor Moldoveanu leült, helyettese megmutatta az aktákat.

– Az el?bb tettem ?ket az asztalodra Nicu. Nagyon fáradt vagy, igaz? Napok óta nem aludtad ki magad – váltott át tegezésre, hogy ketten maradtak. ?volt az egyetlen, aki ezt a luxust megengedte magának, de hát ennek is oka volt. ?írta a jelentéseket Bukarestbe Moldoveanuról. S ezt tudta a f?nöke is. S azt, is, ha egyszer ? kegyvesztett lesz, akkor Munteanu veszi át a helyét.

F?nöke nem válaszolt. Remeg? kézzel el?vett egy csomag Kentet, s idegesen rágyújtott.

– Töltsek egy kis skót whiskyt?

– Francot. Akkor azonnal kid?lök. Inkább hozz egy kávét.

– Elég a kávéból. Már az se tart „életben.” Menj haza és feküdj le. Nehéz nap lesz a holnapi. Frissen van rád szükségünk, hogy nyugodt döntéseket hozz. MUSZÁJ lefeküdnöd.

– De…

– Nincs de. Itt laksz öt percre, telefonod van, s ha nem, átküldök valakit érted. Bármi történjék, itt lehetsz még idejében. Addig tartom én a frontot.

Moldoveanu habozott. Ez puccsra készül? Befújja, hogy akkor hiányzott, amikor legnagyobb szükség volt rá? De amit mond, az logikusnak t?nik.

– Én is szarom össze magam. Ha ez a tömeg felb?szül, amíg lecsillapítjuk, kell nekik b?nbak. A végén beadják a derekukat, de ha megrohamoznak, egy-kett?t közülünk meglincselhetnek. Nagy az elégedetlenség. De hát te is jól tudod. S ha visszajössz, s nem jön közbe valami, én megyek aludni. Én is ki vagyok nyiffanva.

A vezér?rnagy helyettese szemébe nézett. Szeme lekoppant. Állva. Pillanat alatt magához tért. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mindegy. Ha marad, hibákat követ el. Ha elmegy, kockáztat… Végül vette a kabátját.

– Ha bármi…

– Úgy lesz.

Amikor hazaérve elfordította a kulcsot a zárban, a következ? hangfoszlány ütötte meg a fülét:

„Föl, föl, ti rabjai a földnek…”

A proletárinduló… S ekkor már felismerte az apjának és barátjának, az öreg Schlemiel MiticÃ?Æ?-nak a hangját. A vén zsidó… Rég nem járt itt.

– Basszus… apámnak a születésnapja… És én elfelejtettem – hasított belé a gondolat, miközben a lakásba lépett.

– Világ proletárjai egyesüljetek! – emelte magasba az öklét az öreg MiticÃ?Æ?. Gyere Nicu, igyál egy kis Tequilát! Se Jilavan, se Doftanaban[3] nem adtak ilyent. Vagy inkább kubai rumot kérsz?

– Ti tök részegek vagytok… – állapította meg.

– Na és! Kifogyott a narancs és a banán, s kénytelen vagyok Marlboróra fanyalodni, mert már csak az van, a kurva anyjukat, a pártkantinban egy ilyen nyugdíjas illegalista kommunistát már nem szolgálnak ki, s a fiamnak eszébe se jut, hogy haza dugja az orrát születésem napján. Valamivel vigasztalnom kell magam. Elfelejtetted ugye? – fogózott meg az asztalban.

– Boldog szülinapot! Nagyon stresszes id?szakon megyek át – magyarázkodott. Le kell feküdnöm. Nem bírom tovább. Ne haragudj, nem tartok veletek.

– Jó menj, úgyis olyan hangod van mint egy kappannak… hkkk – mondta az apja.

– Gyere CosticÃ?Æ? legyünk csendbe, a fiad tudjon aludni – csitította MiticÃ?Æ?.

Moldoveanu bement a hálóba, s vetkezni kezdett. Hallotta, hogy  elkezdik mesélni egymásnak emlékeiket. Már a fülén jött ki, annyit hallotta e történeteket. A gyermekkoruk nyomorát. A lupényi bányászsztrájkot. (Ott kapott az öreg MiticÃ?Æ? golyót a lábába 15 éves korában. Azért jár bottal). A Jilavai börtönt, ahol kommunista lett. Az apja meséjét a nagy gazdasági válságról. A munkanélküliséget. Ahogyan ‘32 végén végre munkát kapott. ‘33 februárjában a grivicai vasutasok sztrájkját. (?ott kapott golyót, de ? szerencsésebb volt. Nem ért csontot. De bezárták. Ott ismerték meg egymást. Egy cellába kerültek). Ahogyan MiticÃ?Æ? beszervezte az illegális kommunista pártba. A szabotázsakciókat. Amelyeket már együtt szerveztek. Doftanat. S az 1940-es földrengést, amikor a börtön egyes falai beomlottak. Az ? cellájuk fala csak berepedt.

Moldoveanu nem tudott aludni. A rengeteg kávé tette meg a hatását, a szorongás, hogy vajon jól tette-e, hogy hazajött, vagy annyira fáradt volt, hogy nem volt képes még elaludni se. Végül felkelt, s kinyitotta az ablakot. Melege volt. Mi a francért f?tött be így az öreg? Hányszor megmondta neki, hogy ne legyen több, mint 24 fok. Közben a túlsó szobában folyt a mese a MiticÃ?Æ? kiszabadulásról. A Jászvárosi zsidóellenes pogromról. Ahonnan külföldre menekült. Észak-Erdélybe, vesztére. Moldoveanu már csak félálomban hallotta Auschwitzot. Amit megúszott. Számára idejében érkeztek a ruszkik. S Petru Grozát, Ana Paukert és Gheorghe Gheorghiu-Dejt[4]. S a Központi Bizottságot. Akkor voltak valakik. Nem sokáig. S a Duna-csatornai román gulágot. Mert MiticÃ?Æ? emlegette az alapszabályzatot. S hogy ? a proletariátus szabadságára esküdött. CosticÃ?Æ? meg azért, mert volt bátorsága a pártjára kelni az imperialista bérencnek. Sztálin halálát, a rehabilitációjukat, s a többit már nem hallotta. Elaludt.

Álmodott. Ott volt Bukarestben. A nagy népgy?lésen. Ahol CeauÃ?Ÿescu összetartásra ösztönzött az imperialisták, s a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megvédésére. Valaki fütyülni kezdett. S akkor hogy elhallgattassák, felhangzott sokezer torokból:

„Föl, föl, ti rabjai a földnek,

Ti éhségre ítéltek föl!”[5]

Ez olyan hatással volt rá, hogy azonnal felült.

– Hol vagyok? – gondolkodott kábultan. – Ja, az ágyamban… akart visszafeküdni, amikor meghallotta közelr?l a folytatást.

„A gy?zelem napjai jönnek,

Rabságunknak vége már…”

Úristen, a háza el?tt vonul a tömeg! Ezt énekelve. Lázadó tömeg. Neki a szekuritáté épületében kellene lennie. Hogy megakadályozza. Hogy irányítsa… Hogy megfékezze… Hogy ér be a munkába? Ha valaki felismeri, meglincselik… Legalább az ablakot csukja be… Nehogy rájöjjenek, hogy otthon van. Mert akkor…

S ekkor jött rá, hogy a hang a házból jön. S nincs tömeg, csak két részeg öreg. Üvöltve rohant ki a másik szobába:

– Azonnal hagyjátok abba ezt az éneket!

– Ez nem ének, ez a proletárinduló. Ezzel indultunk harcba az imperializmus ellen. Ezzel…

– Pofa be! – üvöltötte Moldoveanu magából kikelve.

Na jó, na, akkor éneklünk egy másikat. Azt, amivel a német kommunisták borzolták Hitler kedélyeit:

– Die Gedaaanken siind freeeei![6] – kezdte meg MiticÃ?Æ?, de nem fejezhette be…

 

A kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor a menekül? CeauÃ?Ÿescuval felszállt a helikopter.

 

 

[1] Románul: hat. De értsd: ssssst

[2] Megkötöz

[3] Mindkett? hírhedt börtön

[4] Román kommunista vezet?k

[5] Tudatosan nem a magyar változatot (föl, föl te éhes proletár) idéztem a második sorban , hanem a román változat szó szerinti fordítását. Az CeauÃ?Ÿescu miatt éhez? román népre jobban illik.

[6] A gondolatok szabadok!

Legutóbbi módosítás: 2008.12.13. @ 10:25 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.