Juhász M. Lajos : Századelők, arany órák

– csak egy élhetetlen alak magánya –

Tóth Árpád emlékezete

 

 

Aranyóra csukott fedele alatt

titkon peregnek elrejtett perceim,

tik-tak. Tán sosemvolt utcán lépkedek,

végtelen csend és estéli emberek.

Elmosódva peng avítt kicsi dallam,

pavilon szerelmes esti fák között,

halcsontba szorított vágy, szoknyák alatt

csipkés remény, selymes nász ígérete,

és az arany levelek fejem fölött

antik égi szelekkel szeretkeznek.

 

Megállok, hozzád beszélek most halkan

estmosta képzelt makadám városom,

homlokom is szédül már aranyporba

merült hamis réveteg aranykorba,

várnak bódító, borús, bíbor borok.

Poharam emelem, mosolygok rátok

és iszom. Hozzátok küldöm versemet

ti értitek, régi esti emberek.

 

Érzem s érzitek, időnk lejár, titkoljátok 

akárhogy, a bor, a kor, a világ már remeg.

Lehet, ódivatú, bódító, erős szeszek

játszi fénye ez, de ez a feledés oly jó,

korszerűtlen csillan kőhíd alatt a folyó

holdfény úszik rajt, még nem olaj és tetemek.

 

Nem időszerű és tán haszontalan

a vers, a ritmusra lüktető szavak,

az írástudó teremtő pillanat

csak egy élhetetlen alak magánya,

de akkor is így élek már bezárva

arany órák fényes fedele alatt.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Juhász M. Lajos
Szerző Juhász M. Lajos 100 Írás
http://radiobauhauz.blogter.hu/ lézengő ritter (1959-es évjárat)