H.Pulai Éva : Szabadok, k?m?vesek, építészek

A Brunelleschi kupolája cím? könyv m?vészettörténeti kalandregény, melyben végigkövethetjük minden id?k legnagyobb, az építés során állványzattal alá nem támasztott kupolájának megépítését. Lehet, hogy most valaki azt mondja, hogy na és, nem jártam a M?egyetemre, hogy lehidaljak a témától.

 

Nos, nekik azt mondhatjuk, hogy a könyv tele van sok-sok ún. kis színessel, melyek folyamatosan szinten tartják azok érdekl?dését is, akik nem részegülnek meg az építészet eseménytörténetét?l. 

Ott van például a makettekr?l írott rész, melyb?l kiderül, hogy az itáliai mesterek a szemléltetés végett húsz méter hosszú, lakóház méret? makettekkel próbálták elkápráztatni a kor tendereinek kiíróit. (A pályáztatás egyébként már Krisztus el?tt 448-ban is bevett szokás volt. Az Akropoliszon létesül? háborús emlékm? megtervezésére az athéni Tanács pályázatot írt ki.)

A könyv külön kis színese a kincsvadászatról szóló fejezet, melyben az antik római kincsekre vadászókról esik néhány szó, illetve az építészekr?l, akik sok ötletet csentek az akkor még számos helyen meglév? római emlékekb?l. Kiderült például, hogy Néró császár Aranyházának ebédl?jének mennyezetében vékony csövek rózsavizet permeteztek a látogatókra. Ennek az építménynek is nyolcszöglet? a kupolája, mint amilyet a firenzei dómnak…

Ross King minden m?vészettörténeti kuriózumot, érdekességet beleprésel a könyvébe, csak hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. A Cattedrale di Santa Maria del Fiore (jelentése Liliomos Mária) kupolájának legizgalmasabb tervét Filippo Brunelleschi ötvösmester ismertette a tanáccsal. A vérbeli reneszánsz figura mechanikai zseni volt, összeférhetetlen alak, híres vereked?. 
A kupola építését – melyet ? irányított-, viták, torzsalkodások, emberi tragédiák és fényes sikerek kísérték. 

Igazi kalandregénnyel van dolgunk, melynek díszletezésére sem lehet panasz. Lelki szemeink el?tt megjelennek a az ácsolatok, melyekhez hatalmas erd?ket irtottak ki, megjelennek a hajóflották, melyek a márványtömböket szállították a helyszínre.
A könyv mégsem csak afféle IPM-stílusú szenzációhajhász id?utazás, hanem korrekt m?vészettörténeti kutatás, mely a reneszánsz eszmeiségével szinkronban népszer?sít? és tudományos m?vel?déstörténet és áhítatos szakirodalom is.

 

Forrás: www.kulturpart.hu

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva