Foci vagy képtelenség
– Az egyik kapu a Nene ajtaja, a másik a szekrény.
– Ne verj meg nagyon, mert akkor sosem játszom veled többé!
– Ugyan már! Hat három lesz. Három gól el?nyt adtam. Ez a szabály.
– Csodás. El?re eldöntve az eredmény, én meg produkáljam magam! De ha ennyire parádésan csinálod, miért vágsz olyan anyagyilkos képet?
– Titok.
– Tátracsúcs?
– Legalább kett?. De akkor közös titok lesz?
– Igen.
– Félek.
– Nem vagy egyedül. Nem érdemes. Mit tehetnének veled, gyerekkel?
– Lefényképezhetnek.
– Akkor már értem.
– Le akarnak fényképezni.
– De hát nem fáj az, miért nem akarod?
– Én nem akarom. Irtóztató, lelopják a fejemet, az egész testemet csak úgy „lekapják”. Azt mondják, nem fáj, ne butáskodjam, kisebb koromban oly sok felvételt készítettek rólam és megvan mindenem. De most vagyok, akaratom is van és utálom. Hogy merik lefényképezni azt, aki vagyok? Aztán már nem értették, miért torzultam el annyira, mint aki keser? gyümölcsbe harapott. Csakis én tudtam az okát, ?k már el is feledték. A nagydarab „mosolyalbumos” férfit is, akivel anyuék tárgyaltak az esetleges fényképekr?l. Csupán annyit tudok, itt csattogás, villanás lesz, vaku, amit utálok. „Ezek” képesek lukat fúrni még a falba is, hogy „lekapjanak”, elvegyenek t?lem valamit, ami csakis az enyém. Hát ne sikerüljön nekik! Azóta járok fintorogva, ha egyedül vagyok, akkor is ott az arcomon egy szörny?séges grimasz, hogy igazán torz legyek, hogy ne sikerüljön a titkos fotó rólam.
– Ez tiszta sor. Mi más bajod van?
– Az, hogy legbelül mégiscsak szeretném, ha azért lefényképeznének. Pedig álmomban is fintorogtam.
– Semmi baj, ezzel mindannyian így voltunk. Hidd el, rövidesen megváltozol. Anyád még fényképész is akart lenni. Te majd sportfényképész, és akkor még utazhatsz is.
Régi nyár
Hisztérikusan félt a fényképezést?l, elbújt a hatalmas feny? alá
Ha egy gyerek becsukja a szemét, akkor nagyon komoly dologgal játszik. Akkor a semmibe néz. Akkor van a nincs, amire a szembecsukás a kilincs.
– Elbújtam, szemem becsukom, félek. Összegömbölyödöm.
Mintha az egész kicsiny, összegömbölyödött testfelület érzékelne. Akárha teste egyetlen különös szemmé vált volna, és mintha ezzel a szemmel – pedig a valódi csukva – látna. Belenéz vele a félelembe. Egy pillanatra? Egy id?tlen délutánra?
Nagyon vágyja, hogy keressék. Akarja, hogy megtalálják. Komoly játék, ez most nagyon az övé. Vagy talán e fölött van egy másik játék, amir?l ? nem is tud?
Lehet, a nagyok azt játsszák, hogy tudják, hova bújt, és nem is keresik, azt gondolják, az éhség majd el?csalogatja.
– Á, csak nem ilyenek!
De attól is tart, hogy megtalálják. Talán a verést?l, lelkizést?l. Esetleg attól, hogy ezt az érthetetlen dolgot meg kellene magyaráznia, amit gyermek agyával hiába is próbálna ezeknek, akik belé akartak avatkozni, le akarták fényképezni. Akaratát semmibe véve – ellopni valamit bel?le. Nem, nem engedi!
De azért ez az elbújás mégiscsak próba. Szeretetpróba.
És még csak nem is azt akarja megtudni, hogy keresik-e:
– Ugye, azért keresnek, kutatnak; mintha már odakintr?l kiabálnának!
Azt akarja megtudni, szeretik-e.
Nem. Azok soha nem találhatják meg. Csak akkor, ha ? is szeretné. Csak akkor, ha ? is szeret. Belülr?l. Csak azt az embert lehet megtalálni, aki szeret.
Szeret ? egyáltalán?
Hogyha becsukja a szemét, és dünnyögni kezdi hosszasan:
„– Nincs, nincs, nincs” – ez szinte megnyugtatja. Talán csak elzsongítja, elkábítja; de akkor hiába próbálja az ellentétével megtörni a varázsát, mormogni:
„– Van, van, van”. Képtelen visszatérni a kábulatból.
Nem érti: a nincsnek nem ellentéte a van.
Szeretetpróba.
Szeret ? egyáltalán?
Sohasem fog el?jönni! ?kiiktatódott…
– Nincs, nincs, nincs…” – ismételgeti hosszasan. Akár egy gömbbé záródott tökéletesség. Mint egy szem, ami vak.
Pedig fél, és arra mégsem orvosság a nincs.
Mintha már hideg is lenne. Borzong. Hogyan lesz így megtalálva, hiszen szeretné. Hiszen szeret…
Szeret!
Ismételni kezdi. Átmossa magán újra meg újra a szót. Néha lelassít, tagoltan mondja, nehogy a többi, semleges szó közé süllyedjen. És egyszercsak elt?nik a nincs. Megtalálta az igazi ellentétét, ami sokkal több, mint a van.
Ez az elbújás szeretetpróba.
Ez az ? próbája. Az els?, már-már tudatos megkísértése annak, hogy miért érdemes élni. Meleg tölti el. Nincs elveszés.
Szeretet van. Olyan elemi, átfogó er?, ami az éjnél is nagyobb. Hiába csukta be szemét, hiába csukta ki magát.
Pedig, ha egy gyerek becsukja a szemét, az egyetemes. Akkor nagyon komoly dologgal játszik. Akkor a semmibe néz, akkor van a nincs, amire a szembecsukás a kilincs.
Kijön sírva. Könnyebb. Nem magyaráz. Nem elbújt ?, csak egy pillanatra elveszett. Vakon belenézett egy pillantásba. Biztosan azért dagadt a szeme.
Klári
Kláriról igazából még nem is szóltam, pedig irtó nagy mellei vannak. Alig id?sebb nálam, de már jár valakivel. Inkább valakikkel. Kés?bb jött haza, mint amikorra mondták neki. Kimagyarázta magát sokszor. Bagózott is. Anyám falazott neki, le ne bukjon anyjánál, az Ellánál. Állandóan vihog a barátn?jével, a Colossal. Nagyon hülye lány, izzadtságszaga van, a házmesterfiúknak mégis tetszik. Meg a Várhegyi Péternek, aki már a Gyarmati Jóskát meg is verte egyszer miatta. Mert letapizta, és a Péter finomabb ember. A Klári jót vihogott a fogdosásért, de a megvédése is tetszett. Azt mondta a Colosnak, bomlanak érte. Ki így, ki úgy.
Én éppen a fáraóhangyákat etettem a folyosón, a korlát tövénél, szóval mindent tudok. Ella néni nem vett észre semmit, csak engem hülyézett, hogy etetem a fáraóhangyákat, mert azok bejönnek a konyhába, és akkor mi lesz. Irtó kedves kis állatok, akkorák, mint a ceruzahegyem, mégis hogy tudják követni egymást, meg cipelik a hangyatojásokat. Ella néni ki akarta önteni ?ket, de azt úgysem lehet. Nem ürgék, és felszóltak az els?r?l a Reitterék, hogy a kiterített sz?nyeg vizes lett a hangyaakciótól. Tehát gy?ztem, de azért majd este panaszkodik anyuéknak, hogy de Editke, képzelje már, megint mit csinált ez a gyerek! Ezek után minek mondjam meg neki azt, ami akkor történt, amikor ? délutáni álmát aludta.
A konyhában kártyáztunk. Zsír volt vagy snapszer, azt már nem is tudom, de az biztos, tétben játszottunk. Ezt nem teljesen értettem, de aztán rájöttem, a vetk?zés miatt. Ott voltak az els?r?l a Mezei Öcsi, de a bátyja, Lali nélkül, a földszintr?l a házmester Jóska, de az öccse is, a Laci, én szintén, mert bevettek a nagyok. A harmadikról a Harsányiék közül senki, mert le is törném a derekát, ha ide betenné a lábát, meg különben sincsenek, talán ülnek. Szóval, öten vagyunk, ha a Klárit is számoljuk. Aztán hogy, hogy nem, egyszercsak a Klárinak, aki egyedül volt lány közöttünk, le kellett vennie a ruháit, mert a házmester Jóska úgy tud csalni, ahogy kell. A bugyinál és a melltartónál megállt, de a melltartót is valahogy lecibálták. Azt nem igazán akarta, de talán mégse bánta. Hangoskodni nem mert igazán, mert az anyja megverte volna, vagy a Feri bácsival verette volna meg, mert az ? lánya nem olyan. Izgalmas volt, mert a cibálásba már én is beszálltam, olyan fiús volt az egész. Akkor megláttam a mellét, és nem úgy, mint ahogy a fürd?szobában, véletlenül, hanem most direkt. Befutott a vécébe, mintha sírt volna. De azt egy lánynál sosem lehet tudni. Lehet, hogy büszke. Szerencsére, a konyhaajtó nyitva volt, így a fiúk el tudtak slisszolni, mire Ella néni kijött a zajra, szemét dörzsölgetve. Engem kérdezett, de én nem tudtam semmir?l.
A II. emelet 8.
Majdnem átestek a menekül?k
Ruffynén, akinek senki nem tudta a nevét. A férje biztos Ruffy, talán Dénes, az olyan fennhéjázó, mint egy f?ispán. Két eff ypszilon, talán ezért is: Ruffyné mindig gyanús volt, bottal járt, kezén csipkekeszty?, de az ágyában poloskát talált Ella néni, aki már takarított nála. Nem szokott beszélgetni senkivel, hiszen ? f?ispán özvegye.
– Ez inzultus, föl vagyok háborodva! – ennyit szólt most is csak, megigazította kis fekete kalapjáról lebocsátott sötét hálóját, amihez ragaszkodott, mert az az ? fátyola. A szemöldökét ki szokta tépkedni, aztán kihúzza élesen szénfeketével. Az arcát pirosítja. Deklasszált elem. Sokat veszekszenek vele Bendáék, a buszsof?rék, akiknek elég jól megy, csak féltik az egy szál gyereküket a Ruffyné bogaraitól. Ella néni is azt mondta, nem hajlandó többé oda menni takarítani abba a koszfészekbe, mosni sem hajlandó neki a világ minden kincséért sem. Néha már Bendáné jár hozzá.
Én elviselem Ruffynét, mert nem szokott velünk akkor sem kiabálni, amikor a folyosón focizunk, vagy szembeköt?sdizünk. Nem ereszkedik le közénk. Valamikor övé volt a négy szoba cselédszobás teljes lakás, de azután jött a társbérlet és visszaszorították, hiszen se kutyája, se macskája, miért is kéne több neki. A konyha melletti régi cselédszobában van egy vaságya, egy szekrénye, egy szépít? asztala, a Gellértbe szokott járni úszni meg masszázsra. Már láttam barátn?jével találkozni, akkor meglep?en sokat beszélt, és megsimogatta a fejemet. Gyorsan mentem levizezni a hajamat, azt nem szeretik a poloskák.
Már egyszer-kétszer megkért, hogy vásároljak neki, ha úgyis lemegyek.
Hozzak a maszektól egy almát, a tejboltból négyszáz gramm csokis nápolyit. Hülyeség! A maszek nem ad egy almát, attól legfeljebb lopok, hogy igazságot tegyek, hiszen sokszor becsapott már; a tejboltban meg negyven deka kétforintos nápolyit kérek, nem négyszáz grammot. Akart borravalót adni, de attól visszarettentem, mint ördög a szenteltvízt?l. Nem az én stílusom. Ezt anyuéktól örököltem. Semmink nincs, de nem is kell. Ella néni meg szokta köszönni a borravalókat, én égek mellette, amikor elkísérem a nehéz vasalt ruhás nagy táskákkal, és igyekszem úgy állni, hogy látszódjék, semmi közünk egymáshoz.
Jó dolog bemenni idegen helyekre, olyan mások a szagok és a tárgyak, meg aztán néha meg is kínálják az embert ezzel-azzal. Ruffynétól sosem kértem semmit, amint lehetett kisiettem t?le. Csak hozzám ne érjen!
A Dudásék rendesebbek a Ruffynével. Dudás Feri bácsi szabó, mint a harmadik végében a Süketék, és gyenge a hallása, de nem annyira, Feri bácsiéknál még nincsen a szobában cseng? helyett jelz?lámpa. Lehet, hogy minden süketb?l szabó lesz? Vagy minden szabó megsüketül, meg a Beethoven, ahogy Miska bácsi mondja? Dudás Feri bácsi kiengedett már Ruffynénak néhány régi ruhát, ügyesen tüntetett el szakadást is. Keveset kért érte, és többet kapott. Ezeket a híreket a délutáni folyosós összejöveteleknél lehet megtudni, ha van rá füle az embernek.
Nem mondhattam el a tegnapi sírást. Ruffynétól éppen ki akartam menekülni egy vásárlás után, amikor elbotlott. Egy kép volt a kezében, fölvettem neki, és sajna ránéztem keszty?s kezére, amint szeméhez emelte. A bödön fej, ami az övé, barázdás lett a könnyekt?l, és nem árnyékolta a fátyol.
– A fiam! Röpül? volt, aviatikus. Az els? bevetésén l?tték le.
Próbáltam vigasztalni, csak úgy messzir?l, hogy én is röpül? akarok lenni, de erre még jobban sírt. Hoztam neki egy pohár vizet, megköszönte.
Állítólag a Bendáné ékszert lopott t?le. Alig várják, hogy meghaljon.
Este becsöngetett hozzánk, nekünk kett?t kell. Rátukmált anyámra egy órát, hogy nekem lesz. Igazi órám lett, nem hiába tanultam meg az id?t!
A II.emelet 7.
Érdemes liften közlekedni
Az ember fölmegy a negyedikig, mert az ötödikre, ahol öregek laknak, már csak a lépcs?n lehet, vagy lemegy a földszintig, mert a pincébe szintén a lépcs?n lehet. Nem is, oda lehet menni lifttel, csak az a félelmetesen csukódó vasajtó! Mind a két hely elég különös. Alig ismerem. Másként ver az ember szíve, ha le kell kísérje az apját fáért a pincébe, de ha teregetni kéne a padláson, az is fura.
Azért közben, a másodikon érdemes elid?zni. A Szécsényi Terike néni és lánya, a sz?ke, kényesked? Marika nem is tudják, milyen kincsük van: a ház ura, akinek igazi tangóharmonikája van, tele billenty?kkel meg gombokkal, és sokszor játszik. Mint a nagyok. A Dudás Feri bácsinak bendzsója van, de ? már elég rosszul hall, játszani is ritkán próbálkozik, hiába kérleli kedves, gömböc kis felesége, Inci néni. Ehhez fogható csak a kintornás lehet, vagy a verklis, aki egy csodaszép nagy szerkenty?t teker réz hajtókarral. Ha bejönnek zenélni az udvarba, szájharmonikával, akár heged?vel is, újságpapírba göngyölt aprópénzt szoktak lehajigálni az emeletekr?l. Pedig ki van írva a földszinten, hogy tilos a koldulás és a kintorna. De a m?vészet nincsen betiltva, csak ha pénzt adnak érte.
Én is szoktam gy?jteni, de néha kérés nélkül is adnak: csontot és húscafatokat, moslékot. A Kende 14. a magáénak érzi a szemközti telepen lakó Cézárt, és f?leg én szoktam vinni neki valamit. Ez azért van, mert félek t?le, és szelídítem. Félig már sikerült: ? már nem fél t?lem. Pedig a gazdája, ha szabad így hívni a telep tulaját, rá se szarik. Még vizet se szokott adni szegény állatnak, bezzeg a hosszú láncától sem oldja el soha. Én oda merek menni, el?renyújtok valami csábító falatot, aztán nemsokára eloldhatom a láncrengetegt?l.
A múltkor kikapart valamit Cézár. Én tényleg nem akartam megmutatni senkinek, de nem bírtam ki. Túl nagy titok volt, nem rám mérték. Apuéknak nem mertem, a fiúk jobban értékelik, meg aztán ne a rongybicikli miatt röhögjenek rajtam, amit apu olyan sokáig és oly nagy szeretettel készített nekem.
Az átjárókertben jöttünk össze, ahol bicskával szoktunk ország-gyarmatosat játszani, vagy bodzát szívni. A kisebbik Harsányi fiú szerint ugyan nem nagy szám, de azért kóser. Német szolgálati fegyver lehetett, és még be sincs rozsdásodva. Csak l?szer kéne bele, de azonnal szerez, ha kell. A földszinti Várhegyi Péter szerint fegyverrejtegetésért már végeztek ki embert, ? biztosan tudja, mert zsidó. Én meg tudom, ki az ítéletvégrehajtó, a Bogár mester. Azt nem mondtam, hogy a Nenét?l tudom, és lehet, hogy ötven évvel ezel?tti a hír. Ha valaki biztosan megtudja, csalhatatlanul, annak meg már mindegy.
A pisztoly révén azért nagy tekintélyem lett. Már csak az elrejtés nehéz. Elásni? Kályhába? Padló alá? A Mezei Öcsi vicces volt, mert szerinte a Borsó néniék elötti virágágyásba kéne dugni a pisztolyt. A liliomok közé senki sem merészkedik a Kende 16 el?tt, az f?leg nem, aki látta már, ahogy Borsó néni óvakodva a virágai közé lép, kissé megemeli hosszú fekete szoknyáját, és egy sárga kígyó elindul a virágágyásról lefele. Mindenképpen a házban kell elrejteni, nehogy egy valaki lebukjon. Meg a betyárbecsület, még ha vallatnának is, akkor se köpnénk. Még a Hadikban sem, ami most Zalka Máté laktanya, de azt mondták, mert hallottam, amikor Miska bácsi apuval beszélt, ott is vallatnak, meg elhárítanak. A Kende másik oldaláról a Földényiéket sem mi árultuk el, amikor vegyészkedtek, és akkora robbantást csináltak, hogy leégett a fél haja. A haja árulta el, mert leégett. Úgy megverték, hogy eltörték az orrát.
Lenne több rejtekhely a házban, például az els? emelet el?tti lépcs?hibánál rejtegetik a cigijüket a Mezeiék, de azt már az anyu is kiszimatolta. A pisztolyunk az más. Nem tudtuk hova eldugni, végül a lift tetejére rakták olajos rongyba bugyolálva. Ott úgyis van több rongy, a liftszerel?k hagyták ott. Annyira felt?n?, hogy senki sem gondol rá. Ami kiböki az ember szemét, az észrevehetetlen, olyan mint valamit mély megrendeléssel tudatni. Ezt a nagy Mezei Lali mondta a Sztalin haláláról, én is nevettem, mint hozzáért?, de azt mondták, ehhez én hülye vagyok, azon nevessek, amit értek.
Érdemes liften közlekedni, akkor mindig arra gondolok, mi is van a fejem fölött. Amivel lel?hetném a Piroska nénit, aki talán rokona a Szécsényiéknek vagy a Varga Bertalanéknak, de szemét, majdnem olyan, mint Ella néni, csak semmire sem jó. Szerintem besúgó.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
