Kovács Nikolett : Édesanyám ölelése

Az illusztráció Soó Zöld Margit: Lázálom

  

Ismét. A Betegség. Minden olyan idegen, mert vágtat, minden felgyorsult és csak állok és nézek mereven.

Átfolyik rajtam a tér. Vagy már én száguldozok egész máshol?

Nem bírom követni. Nem tudom mi lesz a következmény. Bárminek a következménye. A jöv?. Ismét mehetek. Talán most maradhatok is. De nem, a saját agyamnak fogja a lelkem. Szabadulni akarok.

Igen tudom. Munka, egyetem, egyáltalán az élet. Hasztalan? Kutyasétáltatás, vásárlás, evés-ivás. Értelmetlen a világ… Nekem ez nem megy. Istenem, végre had maradjak!

Most elragad az a valami, érzem. A Betegség. Már ha tényleg az. Talán. Akkor is az, ha ilyenkor jobb, és nem fáj? Miért kell onnan eljönnöm?!

Megránt, én lódulok. Tágra nyílt szemekkel. Lesek minden pillanatot, mert a tudatom visszahúz: kötelesség, elvárás, igazság, hazugság,… id?, zaj, csend – a láncaim.

 

Nyílik a liliom, szirmán csillog a harmat, megfürdök benne. Szikráznak a színek, öröm és fény, tánc, végtelen borzongás. Harmónia, ritmus, zene, egység…..

 

Otthon.

 

Anya! Végre! Hiányoztál!

Számomra mért nem vagy? Eleszek ott nélküled, érted jöttem, most már gyere!

Kellenél, hogy éljek, így nem megy!

Hozzád bújok, így olyan jó…. Ugye most már veled maradhatok?

 

Nehéz ott, tudod? Látod, sírok….

Segíts nekem! Magamtól nem jövök rá, mit hogyan…

 

Megírni a házi feladatot, segíts!

Hogy kell megf?zni a levest?

A szerelem, az milyen? Mint abban a versben?

Azok az emberek az utcán, akinek nincs lába… miért?

És a nagyi, most ? hol van? Már egy éve….

És ha egyszer apa is?

Anya, nem tudom hogy kel!! Itt maradhatok? Veled…. Kérlek!

 

Ne menj!!!! Maradj még!!!

 

Kire hallgassak? Egyedül vagyok….

Kinek hihetek?

Miért hazudnak annyian? Azok is, akiket szeretek?

Annyi mindent szeretnék mondani…. Mért nincs id?? Mért nem vagy velem?

 

Ha nekem lesz gyermekem… Nem fogom tudni mit hogyan….. Soha nincs felelet!

 

Várj!!!! Ne!!! Én nem tudom, hogy kell anyának lenni!!

Velem kell maradnod!

 

Kondul a harang. Reszketek, fáj minden porcikám. Újra itt. A kórházi ágy. Rohamom volt, mondják, de nyugodjak meg, minden rendben lesz.

Nem értik, nem hisznek nekem: „ez csak álom volt”.

Kopott posztó mindez, csak emlékfoszlány. Ennyi maradt. Semmi.

De valami ott reked mindig,, kiszakítva, tagadhatatlanul. Tátong a seb. Egy kis részem ott maradt a virág szirmának peremén, Anya ölében.

 Azt mondják, ez az a Betegségem. Ez az utazás, Anyához.

Ha egyszer ottmaradhatnék, meggyógyulnék?

Talán.

 

Anya, hol vagy?

Budapest, 2008. szeptember 19.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.09.19. @ 14:47 :: Kovács Nikolett
Szerző Kovács Nikolett 10 Írás
"Engem kizárólag az definiál, amit éppen csinálok. És bár sokakat zavarba ejtenek a végleteim, azok egyetlen mondat részei." /Müller Péter Sziámi/