Befejeztem az írást, és elégedetten d?ltem hátra kényelmetlen székemen.
– Jössz, megnézed? – kérdeztem az asszonyt, aki éppen a matematika vizsgájára készült, mélyen elmerülve a tudomány elsajátításában.
– Persze, mindjárt megyek – nézett fel a könyvek s?r? erdeje mögül -, ezt még befejezném – mondta kissé ingerülten.
Amióta az asszony, tanulásra adta a fejét, gyakran el?fordul, hogy nem is igen hallja, ha szólnak hozzá. Becsületére legyen mondva, a házimunkában soha, semmi elmaradása nincs, jól be tudja osztani az idejét, valószín?leg, jóban van a tündérekkel is, akik id?nként besegíthetnek neki. Korábban kel, és mire a gyerekek iskolába mennek, az uzsonnás csomag minden reggel készen várja ?ket. Csodálom ezért, vajon, honnan van benne ennyi energia?
– Megint írtál valamit? – nézett rám kérd?en.
– Valamit? Ha nem a legjobbat! Ez a legjobban sikerült írásom, amióta egyáltalán megtanultam a bet?vetés tudományát – förmedtem rá, kissé nagykép?en.
Leült a gép elé, és én addig szemérmesen visszavonultam, elhelyezkedtem a fotelben, háttal az eseménynek, és kényelmes fedezékem mögül vártam a hatást.
Percek teltek a várakozásban, de semmi reagálás. Nem írtam ilyen hosszan, lehet, hogy csak alapos, átrágja magát többször is egy-egy szövegrészen, és ízlelgeti, forgatja az agytekervényei között, és már a frappáns válaszon töri a fejét.
– Jó – mondja nemes egyszer?séggel -, csak azt nem értem, a tank miért fordítja az ágyúja csövét a falu irányába, amikor onnan már mindenki elmenekült, és kormánycsapatok, már egy órával korábban lebombázták.
– Miféle csapatok, és miféle tank? Az én írásomban nincs szó tankokról – mondtam felháborodott hangon, és a képerny?re néztem. Ott az egyik hírportál oldala volt látható, és egy cikk, amelyben egy afrikai országban, a kormánycsapatok által levert felkelésr?l volt szó.
Feleségem kislányos mosolya láttán megenyhültem, és megcsókoltam a homlokán.
– Egyébként, jó a cikk – mondta meggy?z?déssel a hangjában.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.10. @ 16:27 :: Horváth János
