Most is látlak a csillagok alatt
Most is látlak a csillagok alatt,
A h?vös szél összekócolja hajad,
A park fái halkan suttognak,
A szobor elfordul, ne lássa arcunkat.
A szök?kút visszakérte éltet? vizét,
A f?szálak vacogva hajoltak a föld felé.
Szemedben megláttam a holdat,
Mögé rejtetted a jól ismert vágyat.
Az órák egy percként múlottak el,
Hát eljött a fájó búcsú ideje.
Azóta is bánt, hogy némán maradtam,
Hazafelé szavaim súlya alatt roskadoztam.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.02. @ 21:40 :: Végh Szimonetta