Vandra Attila : Amikor farkasszemet néztem a kaszássalââ?¬Â¦

Köszönettel Dr. Radu Codarceanak, aki nem engedett át a kapun, s aki azóta jó barátom.

 

 

 

 

– Halló, Radu?

– Igen – jött a válasz a vonal másik végér?l.

– A sürg?sségen vagyok. Beutalnak a belgyógyászatra. Er?sen megugrott a cukrom. Dekompenzálódtam. Az utóbbi id?ben elhanyagoltam megmérni. Osszátok fel a betegeimet a kollégákkal.

– Meglesz. Hányasban vagy?

– Az 515-ös szobában.

– Holnap átugrok, s meglátogatlak. Ma nem tudok, mert ügyeletes vagyok.

– A tegnap operáltam két beteget. Kérlek azokat te vedd át. Mindkett? a 2-es szobában van. F?leg az arcüreges izgat jobban. Asztmás. Könnyen léphet fel nála komplikáció. S kolléga is. A laborban dolgozik. A másiknál, amelyiket a fülével operáltam, a felülfert?zést?l félek.

– Átveszem ?ket.

– Ha valami probléma, hívjál nyugodtan. Idehívnak a telefonhoz.

– Légy nyugodt, s gyere helyre. S máskor ne feledd el megmérni. Bezzeg a betegeidnek tudsz el?adást tartani – mondta Radu aggódó hangon.

– N?vér, kérem, hozza a betegek lapjait, megyek átvenni a 2-es szalon betegeit.

– Jó napot kívánok. Codarcea doktor vagyok, Nedelcu doktor úr megbetegedett, én veszem át Önöket. N?vér, kérem az els? beteg lapját. Ki az arcüreges operált beteg?

– Én vagyok – szólalt meg az ajtó melletti ágyban fekv? beteg. – arcüreggel operáltak, s asztmás is vagyok.

– Tudom, láttam a lapját, azt is tudom, hogy poliallergiája van, s a biseptolra is allergiás. Vetkezzen le, szeretném én is meghallgatni. Szeretem saját fülemmel hallani a zörejeket. Megkérem, hogy oltsa el a rádiót. – szólt oda egy másik beteghez, miközben a fülére tette a sztetoszkópot. Majd a vizit után újra bekapcsolhatja.

– Azonnal, bocsánat! – szabadkozott a megszólított beteg.

Egy ideig csönd volt, majd az orvos újra megszólalt.

– Hogyan érzi magát?

– Nem túl kellemesen. Érzem a varratokat, s ami aggaszt, folyik a genny az orromból.

– Az el?bbi majd elmúlik, a másik nem a legjobb. De ne aggódjon, a legtöbbször ez steril genny. N?vér, kérek egy tampont, s küldje le a laborba azonnal a vizit után. Addig is kap antibiotikumot megel?zés végett.

– Ampicillinre, Oxacillinre nem vagyok allergiás ezeket rendszeresen szedtem. A Penicillinre egyszer végeztek egy tesztet, s az orvos úgy döntött, hogy inkább nem adja be.

– Helyes. N?vér, amíg a laboreredmény nem jön meg, kapjon napi 2 gramm Ampicillint intramuszkulárisan. Streptomycint kapott valaha?

– Kis gyerek koromban. Amikor difteritiszes voltam. Megkaptam még miel?tt beoltottak. Szinte elpatkoltam… – magyarázkodott.

– Nem elég az intramuszkuláris kezelés. Kell valami helyileg is. Azon a csövön keresztül, amit a m?tétkor tettünk be, hogy rajta folyjon ki a genny, pipettával naponta 5-6szor kép két csepp Streptomycint csepegtet majd. De n?vér, el?bb csináljon tesztet. A beteg asztmás, poliallergiája van, közöttük gyógyszerallergia is, úgy hogy jobb, ha a jeget is megfújjuk. Csinált még allergiatesztet? Fordult a fiatal n?vérhez.

– Igen, többször is. Én adtam be intradermikusan, de mindig a tapasztaltabb kollégák jöttek leolvasni.

– Engem hívjon. Én is akarom látni. A következ? beteg lapját kérem…

Egy fél óra múlva megjelent a kis n?vér. Már épp el? akarta készíteni az allergiatesztet, amikor kopogtak.

– Tessék!

Az els? ágyon a beteg elmosolyodott. A felesége jött látogatóba.

– Visszajövök kés?bb! – mondta a n?vérke, s kiment.

– Hogy vagy? – kérdezte férjét.

– Mint akit elaltattak, s álmában felvágták az arcát felhajtották, mint egy pokrócot, belematattak az arcüregébe, majd visszavarrták – tréfálkozott. Kicsit fáj. De a szuri még jobban.

– Valahogy túl leszünk rajta. Most nem tudok sokat ülni, sietek a suliba. Csak behoztam a kompótot s a teát, amit kértél. S sütöttem neked valamit. Amit szeretsz…

– Kösz…

– Új orvos vett át. Képzeld, az orvos, aki megoperált a kórházban van. Sürg?sséggel került be.

– Ki az új orvos?

– Egy fiatal. Ha jól értettem a nevét Radu Codarceanak hívják. Nem ismerem, nemrég került ide.

– Nekem is vagy egy új kollégan?m. Lavinia Codarcea a neve. Szintén matematika tanárn?. S ha jól értettem a férje orvos… Megkérdem, hátha rokona. Mivel ?zöd az id?t?

– IPM-et olvasok. Az elbeszélés címe, az hogy „Túléltem a halálomat".

– Elég morbid címe van. Mir?l szól?

– Egy férfi azt meséli el, hogy miként élt túl egy anafilaxiás sokkot. Egy adott pillanatban a klinikai halál állapotából hozták vissza az orvosok.

– Mi az az anafilaxiás sokk?

– Rendkívül heves allergiás reakciókor alakulhat ki. Az allergiás reakciók során a szövetekben hisztamin szabadul fel. Az okozza a csalánkiütés típusú jelenségeket ételallergia esetén is. Ám anafilaxiás sokk esetén ez a felszabadulás láncreakciószer?en történik s rendkívül nagy mennyiség? hisztamin szabadul fel. A hisztamin egy hormon, amire ugyan a szervezetnek szüksége van, de jóból is megért a sok, az egész test megtelik csalánkiütéssel, ilyenkor felborul az egész neuroendokrin rendszer a nagy mennyiség? hisztamin hatására, lezuhan a vérnyomás, hörg?görcs alakul ki, s végül leáll a szív. S konyec.

– Hogyan lehet err?l ilyen cinikusan beszélni! Megyek is, míg nem részletezed tovább.

– Jó, várlak délben.

– Mit hozzak?

– Valami gyümölcsöt légy szíves.

– Szia!

Egy kis id? után megjelent a n?vérke. Ne felkészült lelkileg? – Gyakorlott kézzel készítette a hígítást, majd a odaszólt:

– Kérem a karját!

A beteg kezdte felt?rni a pizsamakabátjának ujját.

– Mióta dolgozik, Mariana n?vér?

– Három hete.

– S már be is dobták a mélyvízbe?

– Muszáj volt. A szabadságok ideje nem járt le, s két kollégan? megbetegedett. De csak azt vállalom el, amit biztosan jól meg tudok csinálni. Egyre többet…

– Megemelem kalapom Ön el?tt.

– Na, ne hízelegjen, hanem nyújtsa a karját! Sok dolgom van, kevesen vagyunk! Kész!

– Máris? De könny? keze van!

A következ? pillanatban er?s fulladást érzett. Még volt annyi lélekjelenléte, hogy az éjjeli szekrényén lev? asztmasprayét elvegye, s hamar két puff-ot befújt magának. A következ? pillanatban hányni kezdett. A n?vérke nem gyanított semmit. Kiszaladt, hogy hívjon egy takarítón?t, hogy mossa fel a hányadékot.

A spraynek megjött a hatása, megint tudott lélegezni. Ám a következ? pillanatban érezte, hogy rendkívüli módon ég a tenyere. Azonnal a karja és a lábszára is

Er?sen viszketni kezdett. A karjára tekintett. Telidesteli volt csalánkiütéssel, amelyek szemmel láthatóan n?ttek, n?ttek s összefolytak. Ekkor elüvöltötte magát:

– Fogjatok meg, s vigyetek azonnal a sürg?sségi szobára! Mindjárt anafilaxiás sokkot kapok!

– Szobatársai nem tudták, hogy mi az az anafilaxiás sokk, románok lévén nem értették el?adását, amit feleségének tartott. De az megértették, hogy nagy baj van. Bár ? járni tudott, felkapták a két hónaljától s szaladtak vele. Alig léptek ki a szalonból szembefutottak Codarcea doktorral.

– Mi lett veled? Mi ez a pánik?

– Doktor úr, mindjárt anafilaxiás sokkot kapok!

– Anafilaxiás lópikulát! Egy kis allergiás reakciót produkáltál, nem kell mindjárt bepánikolni. Megtörténik.

Válasz helyett a beteg felhajtotta a karján s a lábszárán a pizsamát. Az orvos arca hamuszürkévé vált. Elkapta a mellette elsuhanni próbáló n?vér karját. Nem is dolgozott vele.

– Mindegy mi a dolgod, lecsapod, azonnal az ügyeleti szobába rohansz, s a sürg?sségi üvegszekrényb?l amennyi adrenalin, hidrocortizon és kálcium van, azt ide hozod a sürg?sségi szobára. A kulcs a szekrény tetején van, ha nincs ott nem keresgéled, hanem betöröd teketóriázás nélkül. – kiáltotta.

A sarkon megjelent a fiatal n?vérke.

– Mindenkit riadóztass, szalonból szalonra járva. Csapot-papot hagyjanak ott, s jöjjenek ide!

Közben a sürg?sségi szoba elé értek. Az egyik n?vér majdnem elütötte ?ket, aki épp ki akart rohanni a sürg?sségi szobából, hogy nézze meg, hogy mi a kiabálás. Az orrfülgégészeten nem voltak ilyen helyzetekhez szokva.

– Nagyon fázom, szólalt meg a beteg.

Lefektették az ágyra. Több pokrócot is dobtak rá. Ennek ellenére úgy rázta a hideg, hogy több centis kilengése volt a karjának.

Sorba futottak be a n?vérek. Codarcea doktor adta az utasításokat.

– Ti ketten fogjátok le a karját, s készítsétek el? a vénát. Er?sen fogd, mert nem lehet eltalálni. Ha nincs más megoldás ülj rá a kézfejére! Mozgó karba nem lehet intravénásat adni.

Közben megérkezett az injekció.

– Két fiola kálciumot és 200 mg hidrokortizont intravénásan! Gyorsan.

– Adrenalint?

– Még nem. Az dominóeffektus szerint m?ködik. Nem lehet kiszámítani, hogy milyen láncreakciót indít el. Fogd a fiolát, minden legyen kéznél, ha kell, néhány másodperc múlva adhasd a kezembe!

Mariana, csak állt a sarokban ijedten. Neki senki sem adott munkát. Senki sem vette emberszámba. Rettenetesen meg volt ijedve.

– Úristen, megöltem egy embert! – gondolta.

Csak a beteg vette észre.

– Nem Ön a hibás Mariana! Ne álljon ott olyan b?ntudatosan, mert megsajnálom!

Mariana nem válaszolt. Valahogy örvendett, hogy vannak elegen, akik forgolódjanak a beteg körül.

– Mérd a vérnyomását a másik kezén. Állandóan újra és újra! Te pedig a pulzusát ellen?rizd!- adta tovább a parancsokat az orvos.

Ilona n?vér, a legid?sebb átadta a fecskend?t a kollégan?jének.

– Próbáld te. Jobb a szemed. Én már öregszem.

Azel?tt néhány órával majd a kollégan? hajának esett, mert egy utalást tett a korára. De most emberéletr?l volt szó.

– Azt a… – kiáltott fel a beteg, – egyb?l eltalálta! Amilyen remek vénáim vannak, mások mindig többször próbálkoznak. -tette hozzá elismer?en.

– Hát… most nem hiányzott volna, hogy paravénásan[1] menjen… Szóljon, ha meleg…

– Nem, rendben van… – válaszolta fogvacogva.

– Na mindjárt bement!

– Esik a vérnyomás!! – szólalt meg a n?vér, aki a vérnyomást mérte. Már csak 100 Hgmm. Eredetileg 120 volt!

– Még 100 mg hidrokortizont! Szívd fel a fecskend?be az adrenalint.

– Itt van!

Az orvos egy pillanatot habozott, majd úgy döntött még vár.

– Meleg!!

A n?vér, aki adta az injekciót, leállt egy pillanatra.

– Mehet. – Szólat meg a beteg.

– N?tt a vérnyomás. 105.

– Folytasd a hidrokortizont.

– Már nem fázom annyira.

– 110.

– S könnyebben is lélegzem.

– 115.

– A pulzus még szapora. – szólt a másik n?vér.

– A stressz alatt a szervezet adrenalint termel.

– 120!

– Negyed órát maradjatok mellette. Ha semmi probléma, lehet a szalonba vinni. Még 100 mg hidrokortizont perfúzióba. Túl vagyunk a nehezén. De 5 percenként kukkantsatok be hozzá. Holnap sótlan diétát kapjon. Az kellene nekünk, hogy még el is dagadjon.

– Meghoztuk az éleszt?-készüléket- szólt be az ajtón egy n?vér a belgyógyászatról.

– Már nincs rá szükség.

– Elkéstünk?

– Nem, fölösleges. Nem lesz rá szükség.

– De Mariana n?vér telefonált…

– Mariana nagyon jól tette, szinte kellett, de már megoldottuk anélkül is… Köszönjük.

Az orvos Marianara nézett. Leemelt egy képzeletbeli kalapot a fejér?l. Mariana elmosolyodott.

– Ebben a kapkodásban eszembe se jutott… Köszönöm lélekjelenlétedet.

Belépett egy beteg.

– Doktor úr, az ügyeleti szobában szól a telefon.

– Megyek, köszönöm.

Felvette a kagylót.

– Na végre! Szólalt meg a felesége. Már azt hittem azon az osztályon senki sincs.

– Régóta csengetsz?

– Elég régóta. Egyik kollégan?m férje a beteged. Nedelcu doktortól vetted át. Arcüreges operáció után. Légy szíves…

– Elkéstél a protekcióval. Épp most próbáltam megölni, de nem sikerült…

– Tesséék?

– Anafilaxiás sokkot kapott a Steptomycint?l. Pontosabban, amikor teszteltük, hogy allergiás-e. Még ilyet se pipáltam. Képzeld el, ha nem csináltatok tesztet neki… Nyugtasd meg a feleségét, hogy most már jól van.

– Szólok neki.

Az orvos vigyorogva ment be a beteghez.

– Hogy van?

– Nem viszketek, nem ráz a hideg, s ami a legfontosabb: még leveg?m is van… Ergo jól vagyok. Az, hogy ide vagyok láncolva ezzel a perfúzióval, s a karom el van zsibbadva az elhanyagolható kellemetlenség.

– Elkésett a protekcióval…

– Milyen protekcióval?

– Nem is tud róla? A feleségem telefonált, hogy…

– Ja… Ebben az órában egy picit nehezen fog az agyam… Akkor a feleségem…

– És az én feleségem kollégan?k. Ha rosszabbul van, szóljon. Azonnal jövök.

– Doktor úr! Köszönöm, hogy megfújta a jeget. S hogy nem engedett át azon a kapun…

– Ez a mi dolgunk itt. – Azzal távozott.

Alig telt el 10 perc, s kopogtak az ajtón.

– Ne pánikolj, túl vagyok rajta. Rossz pénz nem vész el ne félj! – szólt, amikor feleségét meglátta.

– Undok cinikus alak vagy! Hogy vagy képes csúfot ?zni bel?lem! – Szégyelld magad! – fakadt ki az asszonyka.

– Segít túlélni. – válaszolta b?ntudatosan. Nem akartam bel?led csúfot ?zni.

– Nagyon meg voltál ijedve?

– Furcsa módon akkor nem. Valahogyan, amint láttam, hogy mindenki tudja, hogy mit kell tennie, biztonságot adott. Eszembe se jutott abban a pillanatban, hogy meghalhatok. Amint visszakerültem ide a szalonba tudatosult csak, hogy mekkora veszélyben voltam. A kaszás ott volt a kanyarban. De már túl vagyok rajta! Fogd már fel!

– Úgy megijedtem, hogy elveszítelek…

– Akkor, amikor megijedtél, már nem voltam életveszélyben…

– De én ezt nem fogtam fel, s te csúfot ?ztél a félelmemb?l!

– Te ennyire féltesz?

– S ne merj ebb?l még egyszer csúfot ?zni…

– Nem akartam. De ez nekem segít kimászni az ilyen helyzetb?l. Ha már viccelni tudok ezzel, akkor elég er?snek érzem magam, hogy túléljem…

– Spongyát rá. De nehogy még egyszer megtedd. Megértetted?

 

 

 

 

[1] A véna mellé. Nemcsak nem éri el hatását, de rendkívül fájdalmas, s roncsolja a szöveteket is.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.07.02. @ 07:13 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.