Fáradt volt és éhes. Ahogyan bontogatta duzzadt lábairól a fáslit elgémberedett kezeivel, némán folyt a könnye.
Olyan ez az élet, mint a munkaszolgálat. Vannak félfáradt reggelek, félszeg-mosolyú munkakezdetek, ahol a f?nök kiosztja a napi teend?ket, és a leszálló nappal jönnek a fáradt félelmek és a kiszámíthatatlan csendek. A nyugalmat éles szóváltások szabdalják zajjá. Ott vibrál a napi kétség a hangokban és elriasztja a maradék szépséget is. El?zi még azt a kevés hitet is. Keze a távirányítóra tévedt és valami megmagyarázhatatlan elégtételt érzett. Azért is bekapcsolja!
Még nem kötötték ki végleg. Jólesett ez a kis csalás. Egy darabka törlesztés. Szája szélén elcsordult a nyál a csoki-reklám láttán. Istenem, húsvétkor az unokája egy falatkával megkínálta, most meg olyan keser?nek t?nt az íze! – Igaz – mosolyodott el -, úgysem tudná megenni. Fogak nélkül a tejbedara a legjobb eledel. Az is csak üresen.
Ma a f?nök azt magyarázta, hogy neki sem könnyebb, és muszáj dolgozni, mert az ingyenél?kre nincs szükség. Senki nem szólt, mindenki igyekezett sokat mutatni. ?meg szédült az éhségt?l, mert délre járt és még a reggelire csomagolt zsíros kenyér is ott szerénykedett a szatyrában. Nem volt id? rá, mert mentek a gépek! ?bizony megmondta volna a f?nöknek, hogy szívesen cserélne vele fizetési borítékot. Jó, az is igaz, hogy neki csak nyolc osztály jutott, de az élet jobban kiképezte egyetemlegesen. Azt is tudta, hogy ezek a tanultságukkal, nagy egojukkal mind megbuknak. Amíg van, aki a gép mellé áll, addig nem, addig valakik. No, de utána? Nagyot sóhajtott és szemével a vizesvödröt kereste. Felnyögött, amikor sikerült beazonosítani. Nagy nehezen felkecmergett a besüppedt ágyról és elindult az artézira a vödröket feltölteni. Egész úton azon morfondírozott, hogy ez a cip? emitt a lábán vajon még meddig bírja a strapát.
Igencsak elny?tte, talán már négy éves is elmúlt. Pedig azt tervezte, hogy a lábbeli már kiszolgálja. Annak azonban olyannyira elferdült az ábrázatja, hogy nem sok reményt f?zött hozzá. Itthon senki nem nézi, akár mezítláb is járhat, de hogyan megy el munkába? A kúthoz vezet? kis ösvény meredélye mindig megrémítette, most mégsem akarta az árkot megkerülni, lassan leereszkedett rajta. Jóles? szell? cirógatta, éppen úgy, ahogy ? érintette Petike kis k?keresztjét az országút mentén.
Már tíz éve annak, hogy a kisfiút itt elütötték. A kábán ébred? tavasz fáin egy varjú károgta el magát, mintha figyelmeztetni akarná. A víz zubogva zúdult a vödörbe, ? meg fölé hajolva jót húzott bel?le, éhes gyomrát becsapva vele. Jobbnak látta visszafelé az árkot megkerülni. Morzsi kutya fektében csak az egyik szemét méltatta kinyitni, mutatva ezzel is, hogy semmi nem kerüli el éberségét. Nem f?tött be, a holnapra is gondolt, h?vösek még a tavaszi esték.
A régi, állott vizet a gázon felforralta és a lavórban lemosta magáról a napi szennyet.
A lelkére fröccsent bántalmakat nem sikerült lesikálni. Éhes volt nagyon. A gyomrát összefogta az a maró fájdalom. Ha a kenyeret megeszi, reggel nem tud tízórait vinni…Talán zsír is jut még rá, mert magában rágni kegyetlenül nehéz, ám a gép mell?l nem engedik ki vízért. A tej is elfogyott, vízben f?zött hát egy kevés darát és még cukrot is talált hozzá! Lassan evett, a falatot sokáig a szájában tartva, forgatva. A cukor édessége távoli emlékeket ébresztett. Gyermekként ötven fillérért kért a cukrászdában vanília-fagylaltot. Feln?ttként garast garas mellé rakott, hogy lakáshoz jusson. Azért dolgozott, hogy legyen egy zúg, ahová hazatérhet fejét álomra hajtani, hogy legyen egy hely, amit otthonnak lehet mondani….Aztán történt itt valami, ami a munkát a többségre nézve kötelez?nek tekinti. A politikai elit gátlástalan lovagjai megint feláldozták a sakktábla els? sorait! Nem az a baj, hogy vannak nagyon gazdagok. Az a gond, hogy százezrek éheznek. Nélkülöznek azok, akik a javakat megtermelik, akik vérükb?l izzadják ki nap, mint nap a fels? tízezer luxusát!
Tegnapel?tt vett kolbászt, ma már csaknem a dupláját kérték a mócsingokért. A fizetési boríték egyre apad, és a kifizetés hosszabbodik. Tömegesen hagyják ott a robotot, ezért folyamodnak hosszabb határid?khöz!! A Nagy Házban meg bólogatnak, test?rökkel ?riztetik magukat… A boríték tartalma arra sem elegend?, hogy a napi elfolyt energiáit pótolni tudja! Ha legalább a gyárban mindenki egyszerre abbahagyná a munkát… de nem! A kapun túl, ott vár sorbanállva a sok balga a csodára. Marad ez a gyilkos belenyugvás!
Legutóbbi módosítás: 2008.06.08. @ 13:46 :: Ebergényi Németh Magda
