Pápay Aranka : Tolnay Klári gerléi

Az egyszevolt Petőfi Rádió színes, kulturális műsorából. Nem csak az állatok világnapjára, de annak apropóján újra

Kertész Zsuzsának mesélte a művésznő az egyik sokoldalúan tartalmas „Hintaszék” c. műsorban.

 

K.Zs.: Neked vannak galambjaid…

T.K.: A galambokat nem szeretem, azok piszkosak…nem szeretem őket. A gerle, az más, az igen. Az egy arisztokratikus madár…

Mindig párban vannak, kitartanak egymás mellett…lehetőleg testvérházasság. Két tojást raknak, és abból egy fiú meg egy lány van mindig. Azokból egy újabb pár lesz megint…

 

Amikor teleknézés van, jön a gerle, és az ablakomnak van egy olyan sarka, amit…amit olyan védettnek néznek. Ott nagyon sokat költöttek már.

És akkor, jön a férfi. Nézi…körülnézi az ablakot, hatvanszor körülrepüli, megnézi, nincs-e zavaró körülmény; macska…stb…zézézé, minden. Aztán tetszik neki.

K.Zs. kuncog.

T.K.: Elrepül a nőhöz, hallom, a fán mondja neki: blublublu…megbeszélik. Akkor jön a nő. Ő is megnézi, hogy jó -e, leül, olyan pózt vesz fel, ahogy majd tojni, költeni kell, és akkor ott ül egy darabig. Úgy ül ott, úgy…ízlelgeti…, jó ez? „Jó lesz ez, apukám?”

K.Zs. jobban kuncog.

T.K.: És akkor elkezd búgni., hogy grúú, grúú. Ez azt jelenti, hogy tetszik neki, hogy jó lesz. És jön a férfi, és akkor csókolóznak…sokáig…egymás csőrét sokáig ott ppp…izélgetik: „Hát akkor megvan a telek, jól van…!”

Elrepülnek, és kb. 10 perc múlva jön valamelyik, hoz valamit, valami vacak…nem tudom, pfű…valamit. Azt leteszik…, az, az alapkőletétel.

K.Zs.: Folyamatosan kuncog.

T.K.: És akkor naponta hoznak ezt-azt, egy szálat, valami izét…bármit. Amit össze tudnak szedni.

K.Zs.: Segíteni nem lehet nekik?

T.K.: De…- amikor már kitanultam őket -, dehogynem. Egy éjszaka megcsináltam a fészküket. Mert olyan bután csinálták, meg, hogy egyik tojás kigurult… leesett a harmadik emeletről…azt nem lehet! Kimentem egyik éjszaka, amikor ők alszanak a fán…

K.Zs.: (kuncogva) Akkor te építkezel…

T.K.: Persze. Pamuttal…, meg gallyakat szedtem. Rendes kis fészket csináltam…Nem is voltak meglepve…

K.Zs.: felnevet.

T.K.: (nevetve) Azt hitték, ők csinálták…Na. És egyszer csak ott marad a mama. Akkor tudom, pár nap múlva tojni fog. Ott ül. Melegíti a fészket. Aztán két tojást tojik…Reettentő nagy az ünneplés!

Krúú-krúú, csókolóznak, meg minden van! Repülnek egy kört, aztán felváltva költenek.

Mama kifárad. Akkor elkezd kiabálni, jön valahonnan a papa, a mama óvatosan feláll a tojásokról…- hogy össze ne törjenek -, és akkor következik a papa.

A papa az türelmetlen…ül a tojásokon, úgy ül,…”Még mindig üljek? Még meddig üljek? Hol van ez az izé…? Miért nem jön már!?”

K.Zs.: – Kuncogás.

T.K.: Ez így történik, így költenek. Na, és jönnek a gyerekek. Mindig kettő, mindig csak kettő…

Jaj, amikor azok elkezdenek nőni!!

Először csak olyan kis nyálas…olyan kopaszok! Nyönyönyö. És etetik, ó…, mindent hoznak! És csak nyomják beléjük, nyomják, és naponta látod, hogy nő ki a tolluk… Amikor már kezdik a szárnyukat próbálgatni…fogja -e már a levegőt? …Még nem fogja, még nem jó! Még nem lehet röpülni.

A fiú mindig erősebb, a lány mindig a gyengébb. A fiú előbb kész…(nyomatékosan) Előbb kész.

A szemközti ház tetejéről figyelik, látom, hogy hol vannak a szülők, onnan nézik az erkélyről. Ezek itt tornásznak – jól van -, erősítik a szárnyaikat. Néha hoznak nekik hamar valamit, erősítik őket, aztán visszarepülnek, és néznek tovább, aggódva.

Egy ilyen tűzfal van előttem, annak a tetején ül a két szülő és nézik, folyton figyelik a fészket.

Egyszercsak látom, a fiú két nap, két perc alatt el akar már menni. Akkorra már únja…únja. Jön-megy ott az ablak előtt, így csinál, meg úgy csinál, mindent csinál már. Aztán látom, nekidurálja magát…és plutty, nekiröpül a fának. Valamelyik gallyon ott fennakad. A szülők hamar mellette teremnek, megetetik…aztán már a kislányt nézik. Az…annak neeem megy! Az még mindenfélét próbálgat,…de nem mer! Aztán majdnem leesik…aztán visszazökken…fél…Akkor jön a mama. Elkezdi kihúzgálni alóla a fészket.

K.Zs.: felszisszen

T.K.: …Mert menni kell neki…Hát ilyen nincs, hogy ott marad!

Kihúzgálja szálanként, és így kidobálja a fészekből a szálakat…kimezteleníti alatta…Ott marad a szegénykém, a pucér kis fenekén! Elpucolták a fészket alóla és visszarepültek a tűzfalra. Megint várnak, hogy mi van…?

Hát, aztán egy nap ő is nekidurálta magát… a kicsi is…és fejjel neki: putty! Neki a tűzfalnak! Nem fel, hanem neki.

Te! Ezek ketten, mint két stuka, úgy, hogy két oldalról alárepültek, és fellökdösték őt a tetőre!

Na, mit szólsz ehhez?! Én ilyen csodát…! Hogy nem volt egy kis filmgépem, egy ilyen… kis…kézi gépem…, hogy felvegyem! El is határoztam, hogy veszek…, de már…

K.Zs.: Hányadik generáció ez már?

T.K.: harmadik…, nem. Negyedik…ott ültek!

K.Zs.: És visszajönnek?

T.K.: Hogyne!…Ha kinézek…, kihajolok az ablakon, akkor odajönnek, egészen közel…

Legutóbbi módosítás: 2008.05.01. @ 16:38 :: Pápay Aranka
Szerző Pápay Aranka 237 Írás
"Fának születtem. Állva élek. Nem voltam szeszélye a szélnek. Levél vagy? Azt kell megtanulni. Nem szabad, csak fölfelé hullni." /Szabó Éva/