ha lógnak koboldok a tincsen,
tépve álmot rabolnak,
göngyölnek helyébe bolondériát!
A kar nem éri át
a reped? koponyán
a hiányt nem pótolhatja,
azt az egységet majd
csak valami borzatag
lélekfoltozó agyszer
adhatja.
Egyszer értelmetlen lesz
a sok fok, mit az
ember rakott falra
te tudtad ezt, és
elmesélted szépen, hogy
kanyarban is mehet
a higany!
Nálam a tér fogy,
tudod kerül a világ,
nem szakítok bel?le,
semmi nem öltöztet,
nem díszít, mert elment
minden gazdagság
a városon túlra.
Befelé növekv? zárvány
a tömör világom
megmászom a hegyeimet,
csúcsukon élek nemi
életet beborult egemmel!
Ha lenne szemmel
igazán látható, városos
való, akkor tudnám
elérni magam, nem
csak kaparnám a falam,
mi a mag felé törekv?
lila kristályhajó,
ha lenne ujjaimban
az az egyszer? m?velet,
amivel lehet
nagyszer?en kifordítani
ezt a kérges követ,
akkor szórhatnék
magamból is, az
igazi, földön sétáló létre.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Kerekesné Varga Veronika
