A hosszúhétvégét kihasználva hazalátogattam feltelni otthoni ízekkel, illatokkal.
Jártam a már szinte elfeledett utcákat, sikátorokat, de amelyek álmaimban visszatérő tájak. Nézegettem a régi házakat, hallgattam az emberek beszédét.
Emlékeztem… Emlékeztem régvolt barátokra, talán csak elképzelt szerelmekre, egy-egy öreg fára (ma már a helyét sem találom!).
Egyik utcasarkon a tömjénszagú kápolna nyitott ajtajából gyönyörű hegedűmuzsikát hallok kiáradni. — Felix Mendelssohn-Bartholdi: E-moll hegedűversenye!
Elkápráztatva álltam a kis templom előtt.
Az ajtó szélénél kikandikált egy kalap, benne papírpénz látszott, valamint egy a zene ütemére imbolygó, hajlongó ember árnya. A kijövő hívek alakja el-eltakarta a jelenséget.
Nem hittem a fülemnek s a szememnek!
Gyorsan kotorászni kezdtem a bukszámban, és egy nagyobb címletű bankót kiemelve közelebb mentem. Odaérve beledobtam a kalapba az adományomat. Ebben a pillanatban félbeszakadt a zene.
Az árnyékban álló papi galléros férfi felém fordult:
— Köszönjük az adományt! Az orgona felújítására gyűjtünk.
Egy pillanatig még kutatta szemem a hegedűművészt, aztán megértettem…
Legutóbbi módosítás: 2008.05.04. @ 17:50 :: dr Bige Szabolcs-
