Most még jó meleg van, de félek
ha ?rült-önz?n szavakat csen
ma is az íráskényszer,
s a lelkem megint kiürül,
tán´ kih?l az ihlet? csend is,
mert hiába is vajúdom némán
– ahogy asszony, eltitkolt gyermekét
megráncolt és izzadó homlokkal –
a kikívánkozót, a költeményt,
mit lélegzeteimb?l kifontam
a vágy elgémberedett tenyerén,
újra kiszakad bel?lem vele
az izzó lávává olvadt remény.
Aztán némán fekszem az ágyon,
vacog a csend mellettem, leül…
Hideg lesz itt benn nálam,
szöges, vágyveret?; és fázom
majd megint vers-gyermektelenül.
Legutóbbi módosítás: 2008.04.05. @ 22:52 :: p. nagy edina
