Meghallgatta a reggeli híreket — semmi biztató nem volt bennük. Ellenkezőleg, főleg válogatott rossz hírek voltak, amelyek teljesen elkedvetlenítették. Ilyenkor szokása szerint megitta a kávéját, és feltette Mozart egyik zongorahangversenyét, azzal az elhatározással, hogy majd belemerül a lelket simogató zene hallgatásába, és nem gondol majd semmire.
Milyen fenséges zene, hány ember háborgó érzelmeit nyugtatta meg, micsoda isteni adottság, mert csak az lehet… Eszébe jutott a szűk bécsi utca, ott valahol a Stefl mögött, a Figaro Ház, ahová a barátai nem akartak bejönni. Ahol egyedül állt az üvegszekrény előtt és futkosott a hátán a hideg, miközben a Figaro Házassága partitúra kéziratát bámulta. Gyönyörű tiszta kották, mint a gyöngyszemek és sehol egy törlés, vagy javítás.
Valamikor tanult egy kis zenét, fel tudta fogni mit jelent egy művet egyenesen partitúraként hibátlanul leírni. Megértette, hogy ez nagyobb csoda, mint a technika bármely vívmánya, mert erre nincs magyarázat. Ez csak úgy lehetséges, hogy készen kapta a mővet onnan fentről!
Maga elé képzelte azt a hideg őszi napot és egy halottas kocsit, amely után, majdnem senki sem baktat az esőben, még Constance sem, aki hamar vigasztalódott a svéd követtel, és végre bezsebelte azokat a szerzői jogdíjakat, amiket Wolfgang nem kapott meg.
Máig sem tudjuk, hol van eltemetve az, aki emberek millióinak gyógyírt alkotott a lelkére. Bezzeg az a másik, ott Párizsban, díszhelyen fekszik — megérdemli —, hiszen emberek millióit vitte a halába. Aki egy embert öl meg — az gyilkos. Ahhoz hogy nagy hadvezér legyen valaki, milliókat kell elpusztítani, nyomorékká tenni… Hát nem csoda, ha csak erről szólnak a hírek.
Mi mindent összehordtak Mozart haláláról, hogy Salieri mérgezte meg, hogy vesebajos volt és a rossz savanyú borok végeztek vele, hogy „csak” influenzába halt bele… Színdarabok, filmek témája lett — persze a média!
A média, amelynek egy ilyen gyönyörű zene hangulatát is sikerül elrontani…
Mit kapott volna még az emberiség, ha nem harmincöt évesen pusztul el!ő Eszébe jutott az a szoba Salzburgban, ahol az egymásra rakott Mozart művek kottái a padlótól a mennyezetig értek.
Mennyi optimizmus árad ebből a zongorahangversenyből és a többiből is — hiszen ismerte mind a huszonhetet —, pedig Mozart sem volt mindig optimista. Volt, amikor fájt neki a szegénység, a megaláztatások, a halál előérzete — ott van a negyvenedik szimfónia, a Requiem —, és még más alkotások, amelyek nem jutottak az eszébe. Talán nem volt mindig igaz, amit a zenetanárától hallott, hogy: — Benne van a nevében milyen a zenéje: „Zart”. Az-az finom, gyengéd.
Mennyi érzéssel játssza ezt a hangversenyt Barenboim. Ő is megtanulta mi a fajdalom!… Ott van a videofelvétel, meg a lemezek, amikor fiatalon, boldogan játsszák Zukerman-al és Jacqelin du Pre- vel a Beethoven triókat. Árad a zenéből a boldogság és egymás szeretete…És végig kellett néznie tehetetlenül, hogy a világhírű gordonkaművész felesége, hogyan bénul meg lassanként és hogyan pusztul el fiatalon.
Persze a szenzációhajszoló világunkban erről is készült egy film, hiszen már senkinek — aki kissé ismert — nincs magánélete.
Hát ez a mai vigasztalódás nem igaszán sikerült. Vége a hangversenynek és a gondolatok még mindig száguldoznak. Talán még egyszer meg kell hallgatni, vagy egy másik, vidámabb hangversenyt kell feltenni, vagy mégis inkább azokat a Beethoven triókat kellene elővenni. Talán sikerül csak a zenére figyelni és nem gondolni semmire…
A lemezek közt válogatva végül Beethoven”Tavaszi” szonátáját választotta. Miközben az üde trillákat hallgatta kibámult az ablakon. Döbbenten látta, hogy kinn ragyogó napsütés van, amelyre eddig nem is figyelt, mintha csak a zenéből áradna… Lám, nem szabad csak befele nézni!… Mi lenne egy sétára indulni, ki a mezőre,!!
Útközben kiderült, hogy nem csak a nap süt hétágra, de tarka virágok között, balzsamos levegőn, egészen normális dolgok is eszébe tudnak jutni. Mint pl. az apja kedvenc mondása: „Sosem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna!”
Talán ennek köszönhetően volt mindig derülátó, a legnehezebb helyzetekben is, és tudta élvezni a jelent, anélkül, hogy a sötét jövőn rágódott volna. Végül mindig neki volt igaza.
Felfrissülve, szinte vidáman elindult hazafele. Munkaközben, csak úgy háttérnek, kikeres és feltesz egy újabb Mozart zongoraversenyt.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Galambos Viktor
