NAGYAJTAI KOVÁCS ZSOLT
JÁTSZOTTUNK EGY JÓT
Te sem játszottál, és nekem sem sikerült. Ezért ez a történet nem is rólad szól, és nem is rólam. Ha mégis magunkra ismernénk, az csak a véletlen műve. Vagy nem.
FELVEZETÉS
ALAPSZABÁLY, JÁTÉKSZABÁLYOK
„Az élet egy nagy játék.”
Világéletemben futkározott a hideg a hátamon, ha ilyen, vagy ehhez hasonló velőtrázó igazságokkal találkoztam, függetlenül attól, hogy ezt mondjuk egy aforizma-győjteményben, magvas folyóiratban vagy prominens személyiség nyilatkozataként olvastam, vagy netán egy esszé alapigazságait alátámasztandó jegyezte fel a nagybecső publicista. De ha éppen csak az átlagember átlagokoskodásában volt hallható az említett aranypökés, akkor is igencsak hátborzongatónak tartottam, majd amikor hátborzongásom okait a széles nyilvánosság elé tártam, több haragost szereztem, mint egy adóbehajtó. Nem is beszélve a szellemi képességeim épségét kritizáló megjegyzések számáról és azok tartalmáról. Pedig… Nos, hát akkor játsszunk csak egy kicsit, kedves hölgyeim és uraim, mint ahogyan játszottunk és játszunk a mondás szerint egész életünkben, ki és hol komolyan, ki és hol viccesen, ki és hol vérre menően, vagy esetleg kíméletesen… Játsszunk csak el a gondolattal, kedveseim, mi is az, hogy játék? Mi is az, hogy egy „nagy” játék? Ezek szerint „kis” játék is van, meg még kisebb is? Mi a nagy, és mi a kicsi? Kinek nagy a kicsi, kinek kicsi a nagy? És mi alapján dönti el ezt bárki iső És ki dönti elő Ismerünk embereket, akiknek az egész életük egy hatalmas küzdelem, tele kudarcokkal, csalódásokkal, ezt nevezzük mi lekicsinylően játéknak? Az életben vannak játszók és küzdők, nyertesek és vesztesek; a játszók megengedhetik maguknak, hogy játsszanak, a küzdők megérdemelnék, hogy néha nyerjenek, de nem jut nekik a nyerés boldog érzéséből semmi, mert a játszók még a lehetőséget is elnyerték a küzdők elől. A küzdők is szeretnének olykor játszani, de ha megtennék, a saját küzdelmüket is megalázó módon veszítenék el, nem pedig úgy, ahogyan megszokták, vagyis úgy, hogy legalább a tisztességes vereségre a lehetőség megadassék nekik. Ez a játék, igen tisztelt hölgyeim és uraim? Van, aki annak fogja föl, de ne általánosítsunk, kérem szépen. Ez gátlástalan harc az érvényesülésért, a karrierért, és semmi köze a tisztes megélhetésért vívott tisztes harchoz, melyet az életben maradást gátló körülményekkel szemben vívunk, nem egymás ellen, hanem egymást segítve. Nem nevezhetjük játéknak, mert elvesszük a „játék” szó értelmét, fogalmát, jelentőségét, a gyermekek világában betöltött szerepét és a felnőttek azon köreiben betöltött szerepét, kik meglett korukban is szeretnek, szeretnének, vagy szükségesnek érzik játszani azért, hogy az élet egyéb dolgait, melyek nem hasonlíthatóak semmilyen játékhoz, könnyebben elviseljék. Legalábbis addig, amíg bele nem halnak…
S játsszunk csak tovább még egy kicsit a gondolattal. Mi lesz akkor, ha belehalunk? Ha az élet játék, akkor a halál is az. Nem? De igen, kedveseim, játsszunk tehát! Az élet és halál szorosan összefügg egymással. Megfogamzunk, megszületünk, élünk (jól vagy rosszul, e szempontból mellékes), és egy szép napon meghalunk. Van folytatás? Van tovább? Senki nem tudja bizonyosan, mert onnan még nem jött vissza egyikünk sem. Lehet, hogy nem tovább van, hanem újra, az előző(ek) leghalványabb ismerete nélkül, bár manapság állítólag egyre több arra utaló jelet találnak a kutatók, hogy előző életeikben mit és hogyan csináltak egyes emberek Az élet tehát, mint olyan, négy alapvető fogalom összessége. Egy: fogamzás, kettő: születés, három: élet, négy: halál. Ez utóbbi — nehéz vitatni — az előző három fogalom bekövetkeztének, láthatóvá, hallhatóvá, tapinthatóvá, érezhetővé, ízlelhetővé váló megtörténésének egyenes következménye. De következménye valamely kapcsolatnak, érzésnek vagy gondolatmenetnek, sőt egymást követő logikus sorrendben történő eseménynek az előző három fogalom is, így tehát nem egyértelmű, hogy az élet, mint létezés az egyes ember esetében honnan is datálható. A kapcsolat, érzés, vagy gondolatmenet kialakulásától? Vagy ezer lehetséges mástól? Hogy két ember olyan gondolati, érzelmi és cselekvési párhuzamba kerüljön, ami alapján gyermeket kívánnak nemzeni, az ezer és egy ok függvénye és következménye. Ezek részletezésébe most ne menjünk bele, mert bár a gondolati játékhoz köze van, nem ez a lényeg. A gyermek tehát megfogamzott, innentől kezdve a folyamat a természet által meghatározott úton halad tovább. Az ember a természet rendje szerint a fogamzás után megszületik, él, majd meghal. Az élet ideje változó, és előre soha nem tudható. A fogamzás után a magzat élhet két percet vagy három hónapot, a világra soha nem jön, magyarán meg sem születik, de akkor is élt, hiszen megfogamzott. Ha megszületett, élhet két napot vagy száz évet, az időtartam előre nem ismert, de ebből a szempontból (de csak ebből a szempontból!) mindegy is. Az ember születése dátumát jegyzik fel mindenhol, holott a fogamzás időpontja lenne a döntő, és akkor még nem beszéltünk a szülők szellemi, fizikai és erkölcsi körülményeiről, melyek az új ember jellemére meghatározóak. Más kérdés, hogy a fogamzás időpontja sok esetben nem állapítható meg pontosan. Pedig az anyaméhben a magzatot érő behatások minden esetben alakítják valamilyen irányba a felnövekvő, fejlődő kis embert akkor is és később, felnőtt korában is úgy lelki, mint fizikai (külső) jegyek tekintetében.
Már csak ezen okoknál fogva sem merném játéknak nevezni az életet, legkevésbé pedig nagy játéknak. Voltak és természetesen vannak emberek, akik játéknak tekintik az emberiség sorsát, életét, őket magukat pedig hősnek, megváltónak, én inkább tartom őket fanatikus őrülteknek, és itt nem azokról a nagyságokról van szó, akik az emberiség javára cselekszenek, hiszen ők nem is játékból teszik ezt. Sokkal inkább elhivatottságból, tudásukat és tehetségüket a világ hasznára fordítva.
Vannak természetesen olyan emberek — szerencsére szép számmal, a Föld minden pontján — akik az életüket kellő komolysággal élik végig, ám a közben őket ért kudarcokat megfelelő humorérzékkel tudják kezelni, esetenként tanulságképpen átadni másoknak is. Ők az úgynevezett „homo ludens”, vagyis a jó értelemben vett „játékos ember” kategória, akik azonban — mentalitásuknál és érett humorérzéküknél fogva — soha ki nem ejtették a szájukon azt, hogy „az élet egy nagy játék” lenne…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Nagyajtai Kovács Zsolt
