A leeresztett fared?nyök résén át,
csíkokban hullt a fény, így terített fegyencruhát
meztelen testedre, hallgattam szótlanul.
Néztem az ablakot láttam, hogy kezemre borul
e megmagyarázhatatlan játékbilincs.
Már kincsünk sincs mit számba ziháltál volna,
édes nyálad csorgott a párnára, és csalóka
álmot hagyott, éreztem keser? patak.
S tudtam marni fog, mert amikor elhagytalak,
széttépte ajkamat kacagó ezüstje.
Mindegy ki itt a szabad és ki a fogoly,
lassan lámpát olt az éjszaka és h?vös komor,
cellánk lesz ez a két sápadt jéghideg test.
Szép hullái lázas öleléseknek, kik deres
hajnalokon csókot csak árnyaknak adnak.
Láthatatlan sóhajaink még maradnak,
tán' felhúzom a red?nyt és a gyönyör? napnak,
lángoló sugaraiban átöltözünk.
A kitárt ablakon bekúszó íve lesz t?rünk,
és ölünk mint vad, ha prédája énekel.
