Lassan kinyitotta a szemét. Hihetetlen fáradtságot érzett, és ahogy múltak a másodpercek úgy n?tt a fájdalom testében. Mikor már hosszú órának t?nt minden pillanat, kezdett tisztulni a világ körülötte. Lassan kirajzolódtak a színek, a formák. Az árnyakból felismerhet? alakok, alakzatok lettek. Izzadtság csorgott a szemébe és már lendítette is a bal kezét, hogy letörölje, de nem érezte, hogy mozdult volna. Mintha zsibbadtság járná át testét. Jobb karja ugyan engedelmeskedett akaratának, de piszkosul fájt. Kínlódva törölte meg izzadt homlokát, látása kitisztult és rémülten nézte véres kezeit. – Az enyém! – döbbent rá. Hirtelen a fájdalomtól elvörösödött a feje, majd kicsit enyhülni kezdett. Az eget látta maga fölött – de miért?? – végignézett magán és üvölteni kezdett, ahogy a torkán kifért. Üvöltött, amíg bírta, majd csendesen sírni kezdett, mint egy kisgyerek. Hosszú id? kellett, mire derengeni kezdett, mi történhetett. Már mindenre emlékezett.
Reggel munkába jött az építkezésre. Felküldték az emeletre. Ott dolgozott, majd kilépett az állványra, amivel valamelyik üt?dött akkora bakit követett el, mint egy víziló. Akkor hallotta meg, hogy a nevét kiáltják, de mire odafordult volna már elsötétedett minden.
Egy munkagép alatt feküdt, ami deréktól lefelé elfedte a testét. A vér tovább csorgott a szemébe, de ez ekkor már nem érdekelte, szinte automatikusan törölte a jó karjával. Ekkor jutott eszébe, hogy megnézze a másik karját is. Több "S" kanyart látott benne, ami legalább három törést jelenthet. A pánik teljesen eluralkodott rajta, ráadásul a kollégák sem értek oda hozzá, mert elzárta útjukat a szétesett munkagép darabjai és a leszakadt épülettörmelék.
Tulajdonképpen csoda, hogy él.
Az építkezés déli bejáratánál feküdt. Pár ember az északi kaputól kiindulva, az óriási területet megkerülve rohant a segítségére, míg a többiek a torlaszt bontották. Pánikszer? kavarodás. Mindenki igyekezett, de nagyon lassan haladtak, rengeteg volt a rom és a por.
Az építési területre ekkor lépett be felesége az ötéves kislányukkal. Nekik még nem t?nt fel, hogy történt valami. Csend volt, súlyos, csend, amib?l csilingel? gyermekhang szólt hozzá.
– APA. Hol vagy?
Amikor csak tehették együtt ebédeltek és most is ott volt kezükben az ebéd, kicsi kosárkában. A kislány kipirosodott arccal szaladt beljebb, édesanyja közben valamit kiabált utána, de a gyerek nem tör?dött vele. Egyszer csak megtorpant, nem szólt semmit csak nézett el?re. Kicsi arcából kifutott a vér. Hófehér lett. Édesanyja gondolván, a gyermek az ? szavára állt meg, lelassított, de közben tovább beszélt hozzá. Az apa ekkor vette észre ?ket.
Apa és lánya, meredten nézték egymás szemébe. Apa is csak most értette meg mekkora a baj. A kislány agya kikapcsolt, és mint egy jégszobor állt ott mereven. Anyja ekkor érte utol és még mindig mondta a magáét. Amikor letérdelt hozzá nem értette mi történt, csak átvillant az agyán, hogy valami komoly baj van. A gyerekét rázta, pofozta és kiabált hozzá. Semmi nem segített. Csak ekkor pillantott fel, hová is néz a gyermek. Felsikoltott. Kézen fogta a kislányát és sírva rohanni kezdett a férje felé, aki üvölteni szeretett volna, de egy apró hang se jött ki a torkán. Aztán már nem er?lködött, csak a könnyei folytak. Egyre gyengébbnek érezte magát, már megint csak homályosan látott és csak árnyak és fények váltakoztak el?tte. Érezte, ahogy felesége simogatja, talán beszélt is hozzá, de már nem értette.
Egyre távolodott a baleset helyszínét?l, de kislányát és feleségét látta, ahogy mellette térdelnek. Bárhová is tart az útja ennél rosszabb nem lehet.
Legutóbbi módosítás: 2007.12.04. @ 12:27 :: baratfalvyzsolt