Tamási Attila : A piros virág

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhászlegény. S mért ne lett volna, ha már a mesében minden lehetséges. Ha tehát volt, a juhászlegény reggelt?l estig, s?t, éjszaka is ?rizte nyáját, hiszen minden juhászlegénynek ugye alanyi jogon jár egy nyáj is, no meg a munkához való jog. Meg természetesen egy furulya is dukál néki, hadd legyen mivel agyonüsse (átvitt értelemben persze) azt a sok-sok szabadidejét.

     Szóval, ha már adva volt egy juhászlegény, egy király is el?került a meseláda fiából, no meg persze egy gyönyör?szép királylány, akire nézni sem lehetett. Nem azért, mert rút lett volna, ellenkez?leg, szépsége miatt. Csak ránéztél, oszt' mehettél, hogy leszázalékoljanak, úgy megvakított kisugárzásával (pedig akkor még nem is hallottak Csernobilról).

     Egy (a trónörökös szemszögéb?l) szép nap a király megbetegedett. Olyannyira, hogy még a napilapokban hirdet? kuruzslók sem tudtak már segíteni rajta. Látván, hogy egészségi állapota nem javul, eldöntötte, férjhez adja egy szem lányát…, meg fele királyságát. Méghozzá ahhoz a legényhez, aki teljesíti egy kívánságát. Szíve szerint a fele királyságot ráadásnak, vagy inkább fájdalomdíjnak szánta volna szép, de meglehet?sen házsártos lánya mellé, de mit tehetett, ha már a mesékben nem ez volt a szokás. A dolog hamar hírül ment az országban, a juhászlegény füléig is eljutott, pedig akkoriban még nem is volt internet.

    Másnap a juhászlegény el is ment a királyhoz. Ment volna még aznap, de hirtelen nem talált egyetlen napszámost sem, aki helyettesítette volna, mert valamennyi ócskavasat gy?jtött, mondván, hogy úgy többet keres.

     A király színe elé érve a juhászlegény minden kétséget kizáróan megállapította magában, hogy bizony az utolsókat rúgja az öreg, épp id?ben érkezett.

     – Aztán jól meggondoltad-e a dolgot? – kérdezte a király. – Ha nem sikerül teljesítened a kívánságomat, bizony lefejeztetlek.

     – Felséges királyom, életem, halálom kezedbe ajánlom – nyomta a juhászlegény a sablonos rizsát. – Figyelembe véve a királylányokról és juhászlegényekr?l szóló mesék statisztikai adatait, nem hinném, hogy rosszul süljön el a dolog. Csak bökje ki a kívánságot, s majd meglátom, mit tehetek…

     – Rendicsek!… Szóval van Tündérországban egy gyönyör? rét, telis-tele piros virágokkal. Persze, ha még nem vették be a városrendezési tervbe, mert ha már beépítette valamelyik jótündér a területet, neked annyi. Onnan kellene nekem egy szál virág, mert ha azt megszagolom, állítólag meggyógyulok. Ã??szintén megmondom, nem igazán hiszek a dologban, de nagyon jól szórakozom, amikor lefejeztetek egy-egy hülyegyereket. Eddig kilencvenkilencen próbálkoztak, te leszel a századik. Ezt vedd megtiszteltetésnek.

     De a juhászlegény nem szomorodott el a hír hallatán, ugyanis korábban elvégzett egy gyorstalpaló tanfolyamot, ahol a pozitív gondolkodásról is hallgatott el?adásokat. Ezért nyomban útnak is indult, szinte gondolkodás nélkül (minek is meditált volna, hiszen a juhászlegények nem az eszükr?l, a megfontoltságukról híresek).

     Mire besötétedett, egy erd?be ért. Vagy csak azért lett hirtelen sötét, mert nagyon s?r? volt az erd?? Ez azóta is talány. Mivel elemlámpa nem volt nála, GPS-rendszer még annyira sem, nem tehetett mást, el?vette batyujából az uzsonnát és falatozni kezdett. Jól megestebédelt, majd, ahogy azt szokás vacsora után, lefeküdt az egyik fa tövében.

     Nem érkezett elaludni, mert egy r?zsehordó (mármint r?zsét cipel?, nem r?zséb?l készült hordó) t?nt fel az ösvényen. Ahogy közelebb került, a juhászlegény láthatta, hogy egy igen id?s, nyugdíjából megélni nem tudó bácsika az.

     – Adjon Isten jó napot! – köszönt az öregapó.

     – Talán inkább jó estét, öreg. Otthon felejtetted a pápaszemedet, vagy mi a rosszseb?! – fogadta illedelmesen a juhászlegény a köszönést.

     – Mi szél sodort erre, fiam?

     – Nekem ne produkáld az eszed, öreg, mert még fel találok állni innen! Mi bajod a fizikumommal, he?!… Lásd kivel van dolgod, meghagyom az életedet, ha megmondod, merre van Tündérország.

     – Bizony, nem könny? oda eljutni, de ha segítesz hazavinnem a r?zsét, megpróbállak eljuttatni oda. Vannak még kapcsolataim…

     – Na jó, ne mondd, hogy rosszak a mai fiatalok. Ha a r?zsecipelésben nem is, de a dirigálásban számíthatsz rám… Fogd hát azt a rohadt r?zsét és indulj el, amíg nem rúgok beléd vagy kett?t!

     Ezzel elindultak s csakhamar egy takaros kis házacskához érkeztek.

     – Látom, jószív? legény vagy, ezért segítek rajtad, hiszen megszolgáltad a bizalmamat – mondta a megfáradt r?zsehordó (aki ugye nem r?zséb?l készült hordó volt, hanem r?zsecipel?, de ezt már tisztáztuk).

     – Itt töltheted az éjszakát. Feküdj csak le nyugodtan, mert mire megébredsz, garantáltan Tündérországban leszel. Ne izgulj, ez nem egy panzió, nem így próbálok fizet?vendégeket fogni…

     – Jól van, öreg, de hogy a búsba' jövök onnan vissza?

     – Ne parázzál már, gond egy szál se! Miután leszakítod a keresett virágszálat, behunyod a szemed egy pillanatra. Mire ismét kinyitod, itt fogsz teremni a kunyhómban.

     A juhászlegény többet nem kérdez?sködött, menten lefeküdt. Úgy elaludt, mint a meleg helyen tárolt tej.

     Mikor megébredt, egy gyönyör?, virágos rét közepén találta magát. Kezdte bánni, hogy nem hallgatott az édesanyjára s indulás el?tt nem oltatta be magát kullancscsípés ellen, de már nem volt mit tenni.

     Nem sokat filózott, leszakított egy szál virágot, majd behunyta a szemét a szemét (elnézést, ezt tévedésb?l kétszer írtam le). Mire újból kinyitotta látószervét, már az öregapó házában találta magát.

     – Szerencséd, hogy nem vertél át, öreg – mondta illemtudóan, tisztelettudóan, majd elindult a király palotája felé.

     – Isten áldjon fiam! – szólt utána az életéért hálás r?zsehordó.

     A juhászlegény csakhamar visszaért a palotába. A hóhér már javában élezte a bárdját. De amint meglátta a virágot a juhászlegény kezében, be is iratkozott egy favágó tanfolyamra.

     A király nem hitt a szemének, ezért el?vette pápaszemét s úgy gy?z?dött meg arról, hogy a juhászlegény kezében tényleg egy csodavirág van.

     – Ez aztán sirály! – mondta a király s nyomban meg is szagolta a piros virágot.

     Szinte pillanatok alatt jobban lett s fel is ajánlotta a juhászlegénynek a lánya kezét és királyságának 50+1 százalékát. A király ugyan teljesen meggyógyult, de mindent azért még a mesebeli juhászlegény sem kaphat meg.

     A juhászlegény, azaz a fiatal király még aznap odakérette az anyakönyvvezet?t meg az ügyvédjét, nehogy meggondolja magát az apósjelölt s hetedhét országra szóló bulit csapott. Még a r?zsehordót is meghívta, elvégre valakinek fel kellett cipelni azt a sok, zárjeggyel ellátott borospalackot a pincéb?l.

     Ja, majdnem elfelejtettem a szokásos zárómondatot: még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. De ki hülye jódolgában meghalni?… F?leg, hogy a piros virágot is meghonosították s termeszteni, jó pénzért exportálni kezdték…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.11.10. @ 15:40 :: Tamási Attila
Szerző Tamási Attila 53 Írás
Minden-író vagyok, számomra nem az egy bizonyos műfajhoz való ragaszkodás a fontos, hanem az, hogy amit írok eljusson a másik emberig, az Olvasóig. Mindig az adott témának és a hangulatomnak megfelelő kifejezési formát választom.