Kovács-Cohner Róbert : Változás a Héttorony házirendjében!

 

Kedves Toronylakók!

Felhívnám figyelmeteket néhány változásra, amit a Házirendben eszközöltünk.

 

Nem is változtatások ezek – nevezhetnénk őket inkább a kiskapuk befalazásának.

A Héttorony teljes neve, mint a fejlécen is olvashatjátok, Héttorony Irodalmi Magazin. A hozzánk beérkezett írások közül a kiválasztottakat publikáljuk, a többit ‘visszaküldjük’ a feladónak, hasonlóan minden valamirevaló irodalmi laphoz.

Azért írom le most mindezt, mert az utóbbi időben nem egyszer fordult elő, hogy valamelyik felhasználónk személyes ellentétek okán, pillanatnyi felindulásból, vagy indulataitól elragadtatva egyik napról a másikra, a szerkesztők tudtán kívül, se szó se beszéd törölte korábban publikált írásait – ezt a rendszer eleddig sajnos lehetővé tette.

Nyilvánvalóan tisztában vagytok vele, hogy ez a módszer etikátlan, és alkalmazása, ha eleddig lehetséges is volt, szembe megy mindazzal, amit a Héttorony képvisel. Verseitek publikálásával nem jelenléteteket, vagy a portálhoz való ragaszkodásotokat fejezitek ki, hanem megjelentetitek írásaitokat. Ahogy a Házirendben is olvashatjátok, ezzel a Héttoronyra ruházzátok az adott írás publikálásának jogát (a szerzői jogok természetesen a szerzőé maradnak, és a Héttorony sem jelentetheti meg az írást máshol a jogtulajdonos engedélye nélkül.) Ezek alapján, ha egy felhasználó visszamenőleg törli írásait, azzal nem nemtetszését fejezi ki, hanem egészen egyszerűen jogtalanul jár el.

Bármely nyomtatott vagy online folyóiratban egy a közös: az írások elküldése után azt a későbbiekben visszavonni nem lehet. Természetesen ez egy papír-alapú nyomtatvány esetében lehetetlen is, így itt szóba sem kerül ez az abszurd gondolat. A Nyugatot sem lehetett utólag bezúzatni, ahogy az Élet és Irodalom adott számát sem vonathatom vissza, hogy kitépkedjem belőle az írásaimat.

A net esetében a dolog nyilván bonyolultabb. Amellett, hogy a Házirendben foglaltakkal ütközik, mélységesen etikátlan is az írások törlése (arról nem is beszélve, hogy további jogi problémákat vet fel azáltal, hogy az írással az alatta lévő, akár egy másik tag tollából származó hozzászólások is törlődnek), hiszen ezzel a gesztussal nem személyétől fosztja meg az olvasókat, hanem gyakorlatilag meglopja őket: korábbi keltezésű, ‘közkinccsé’ tett írásainak jogos élvezetétől tiltja el a felhasználókat publikációinak visszavonásával.

Sokáig gondoltuk úgy, hogy az efféle következetesség, ez a fajta felelősségvállalás egymásért és az irodalomszeretőkért természetes, amennyiben az ember saját neve alatt publikálja írását. Ma már látjuk, hogy egyesek számára nem – ez az oka a Házirend pontosításának, és a tagokat belépéskor fogadó ablak megjelenésének is.

Mindez igazából többségeteknek nem is változás, hiszen ismeritek a Héttorony szabályzatát, és tudjátok, hogy mit jelent valamihez a nevünket adni. Nem változás – az erkölcs és a morál törvényessé tétele csupán.

Természetesen bárki dönthet úgy, hogy elhagyja a Tornyot, de a Torony falai ugyanúgy állni fognak a többi Toronylakó számára az örökkévalóságig. A ház elhagyása előtt ezentúl nem lehet szétbuldózerezni a szobát.

Természetesen amennyiben anyagi vagy eszmei kár érne benneteket amiatt, hogy írásaitok itt szerepelnek, (a verset elsőközléses publikációban jelentetnétek meg, kilátásban van egy ilyen kötet, stb.), a versben közölt nézeteitek megváltoztak, stb. és a szerkesztők fordultok ez ügyben, kérésetekre töröljük adott írásaitokat.

További jó olvasást/alkotást kívánunk!

A Héttorony szerkesztőségének nevében:

Kovács-Cohner Róbert

 

Legutóbbi módosítás: 2023.12.07. @ 15:40 :: Serfőző Attila
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.