Egy kicsi faluban élt egy szegény ember, és annak volt egy gyönyör? lánya. A lány olyan szép volt, hogy aki meglátta, az mind megcsodálta. Büszke is volt rá az apja, és nagyon féltette. Mindenhová elkísérte, sehová nem engedte egyedül. Még a szélt?l, és naptól is óvta a kicsi báránykáját.
De bármennyire is vigyázott rá, egyszer a lány megbetegedett. Hiába vitte orvoshoz, az nem tudott segíteni rajta. Senki nem jött rá, mi a baja a lánynak, pedig egy tucat orvos megvizsgálta. A szegény ember kénytelen volt mindenüket eladogatni. Végül már semmijük sem maradt. Olyan szegények lettek, hogy még az útszéli koldus is gazdagabb volt náluk egy lyukas rézfillérrel.
A szegény ember már azon gondolkodott, hogy a kicsi házukat is eladja, és a kapott pénzen másik orvoshoz viszi a lányát, amikor a faluba egy ifjú érkezett. Senki nem honnan jött, és hová megy.
Megérkezve, az els? útja mindjárt a kocsmába vezetett, hogy megigyon egy kupa bort. Amint ott iszogatta a borát, egyszer csak hallja, hogy a kocsmabeliek a szegény ember lányáról beszélnek. Mindenki nagyon sajnálta, de segíteni egyik sem tudott rajta.
– Mi baja a lánynak? – kérdezte az ifjú.
– Ha azt tudnánk, akkor talán már meg is gyógyították volna.. Bizonyára valamilyen ismeretlen nyavalya kínozza szegénykét. Nem sok lehet már neki vissza – mondták a falusiak.
– Szeretnék találkozni azzal a lánnyal – állt fel az ifjú – Kérlek, vezessetek el hozzá!
– Ugyan minek? Talán te orvos vagy?
– Nem vagyok orvos, de hátha tudok segíteni.
Addig – addig beszélt, kérte az embereket, míg megmutatták neki, melyik házba menjen.
Az ifjú illend?en bekopogott, és kérdezte:
– Itt lakik a szegény ember a lányával?
– Hozott Isten, igen itt lakunk, de mi járatban vagy minálunk? Nem fogadunk senkit, ha csak nem tud segíteni lányomon.
– Éppen ezért jöttem – válaszolta az ifjú – Szeretném megtekinteni a lányodat. Kérlek, engedj be hozzá!
A szegény ember beengedte az ifjút, aki azonnal a lány betegágyához sietett. A lány még betegen is gyönyör? volt. Az ifjú mindjárt beleszeretett, és legszívesebben állandóan a lány mellett maradt volna, hogy csodálja a szépségét.
– Nos, fiatalember, láttad lányomat, most már én is kíváncsi lennék, hogyan tudnál segíteni? Van-e rá mód, hogy lányom meggyógyuljon?
– Természetesen van – mondta az ifjú, aki még mindig a lány b?völete alatt volt – a csodaheged?n kell eljátszani a kedvenc nótáját.
– Honnan szerzem meg én azt a csodaheged?t? – kérdezte a szegény ember – Azt sem tudom, hol található.
– Majd én megszerzem, igaz nem lesz könny?. Aztán majd eljátszom rajta lánya kedvenc nótáját.
– Megtennéd, fiam? – örvendezett a szegény ember.
– Megszerzem kendeknek, de annak ára lesz – komolyodott el az ifjú.
– Legyen akármi is az ára, minden pénzt megadok, hogy lányom meggyógyuljon. Mondd csak mennyi pénzt, akarsz? Mit kóstál az a csodaheged?? Ha kell a föld alól is el?teremtem az árát.
– Nem kell nekem pénz, hanem add hozzám a lányodat, ha meggyógyul.
Ezt meghallván a szegény ember nagyon megijedt, hiszen ha az ifjúhoz adja lányát, akkor csöbörb?l vödörbe esik.
– Kérj bármit! – könyörgött a szegény ember – Csak a lányomat ne!
– Pedig nekem csak ? kell. Ha nem adod hozzám, akkor egy tapodtat, sem megyek, hogy elhozzam a csodaheged?t.
Végül a szegény ember nem tehetett mást, ha azt akarta, hogy szépséges kislánya meggyógyuljon. Kénytelen volt beleegyezni az ifjú kérésébe.
– Hamarosan visszajövök, és hozom a csodaheged?t – köszönt el az ifjú, és elindult – De el ne felejtse kend, amint meggyógyul a lánya, megtartjuk az esküv?t.
A szegény ember szerette volna, hogy lánya meggyógyuljon, de nem nagyon hitt az ifjúnak. Azt gondolta, hogy ? is olyan szélhámos, mint a többi, aki már próbálkozott.
Az ifjú elindult, hogy elhozza a csodaheged?t. Valójában csak hallomásból tudta, hogy a csodaheged? egy magas hegyen lev? várban van a nagyszakállú varázslónál.
Három éjjel, és három nap ment, amire elérte a hegyet. A hegy olyan magas volt, hogy háromszor kellett felnéznie rá, hogy meglássa a tetejét. Ennél csak a meredeksége volt riasztóbb. Emberfia gyalogszerrel fel nem juthatott a hegy tetejére. De az ifjút sem faragták fából, mert mindjárt észrevette, hogy a közelben van egy malomkeréknyi fészek, és abban lakik egy nagy griff. Tarisznyájából el?vett egy hamuba szült pogácsát, amit édesanyja sütött neki az útra és odaadta a madárnak. Mindenki tudja griffmadarak kedvenc csemegéje a hamuba sült pogácsa, és ezért mindenre képesek. Amint bekapta és megette a legény kérdését, szívesen teljesítette. Villámgyorsan felvitte az iszonyatosan magas hegy tetejére, és mondta az utasának:
– Ha végeztél, csak kurjants egyet, és én leviszlek.
Elbúcsúztak, és az ifjú elindult a várba, hogy találkozzon a nagyszakállú varázslóval. Alig, hogy a vár hatalmas kapujához ért, egy félelmetes oroszlán állta el az útját.
– Egy tappodat se tovább! – mondta az oroszlán – a nagyszakállú varázsló megtiltotta, hogy lentr?l jött ember átlépje a várának a kapuját.
– Pedig nekem feltétlen be kell mennem a nagyszakállú varázslóhoz, hogy elkérjem t?le a csodaheged?t. Kérlek, engedj az utamra!
De az oroszlán nem engedte be az ifjút, s?t fenyeget?en kitátotta a száját. Bármennyire is félelmetes volt, az ifjú nem ijedt meg, el?kapta a furkósbotját, és beleállította a szájába. Az hiába er?lködött, nem tudta kiköpni a furkósbotot. Ezt kihasználva az ifjú besurrant a várba, és egyenesen ment a nagyszakállú varázslóhoz, aki nagyon meglep?dött, amikor benyitott a szobájába.
– Mi járatban vagy itt, emberfia? – kérdezte a nagyszakállú varázsló – Remélem, tudod, aki feljön a váramba, az nem mehet el innen élve.
Erre az ifjú hangosan nevetni kezdett.
– Mit nevetsz, te fiú? – kérdezte a nagyszakállú varázsló.
– Azt nevettem, hogy amikor jöttem fel a várba, láttam, amint a hangyák kezdték hordani a hegyet. Ha nem vigyázol, estig elhordják, és a várad egy egérlyukba esik.
– Na ezt én is megnézem – pattant fel a nagyszakállú varázsló, és csettintett egyet az ujjával. Azonnal egy repül? szék jelent meg az ablaka el?tt. Gyorsan ráült, és kirepült a szobából.
Az ifjú csak erre várt, azonnal megkereste a csodaheged?t, majd kiállt a vár legmagasabb fokára és elkurjantotta magát. Nem sokáig kellett várnia, mert megjelent a griff, és levitte a hegyr?l, s?t elrepítette egészen a szegény ember házáig. Szerencsére id?ben érkeztek, mert a gyönyör? lány még élt, de már csak alig. Éppen akkor jött ki t?le a pap, aki feladta neki az utolsó kenetet.
– Kés?n jöttél fiam – sírta el magát a szegény ember – Lányom már haldoklik. Lelke távozni készül bel?le.
– Ne féljen apámuram, ez a csodaheged? életet lehel majd belé – gyorsan kezébe fogta a csodaheged?t, és a lány ágyánál olyan szépen játszott, hogy aki csak meghallotta, annak szemébe könny szökkent.
Sokáig semmi sem történt. A lány mozdulatlanul feküdt az ágyban. Már azt hitték, hogy ez sem fog segíteni, amikor hirtelen csoda történt.
A szép heged?szó hallatára a lány kinyitotta tengerkék szemét, és kedves hangján megszólította az ifjút:
– Játsszál még nekem! Olyan szépen szól a heged?d, hogy a mennyországba képzelem magam.
A szegény ember olyan boldog lett, hogy majdnem kiugrott a b?réb?l. A lánya ágyához rohant, és megért hálálkodni az ifjúnak:
– Köszönöm, hogy meggyógyítottad lányomat. Mit adjak érte cserébe?
– Megmondtam, cserébe a lányod kezét kérem. Nem kell nekem más, csak ? – válaszolta az ifjú.
A szegény ember megint nagyon elszomorodott, mert félt, hogy elveszti lányát és az ifjú magával, viszi.
– Ne szomorkodjon édesapám, nem meghalni visz ez a ifjú, hanem feleségül akar venni.
Ezen a lány apja is elgondolkozott. Talán igaza lehet lányának. Ez a világ rendje. El?bb utóbb feleségül veszik az ember lányát, ez ellen nem igen lehet tenni. Majd megkérdezte a lányát.
– Akarsz-e ennek az ifjúnak a felesége lenni?
– Hogyne akarnék, édesapám – ugrott fel a lány – Mindig is csak reá vártam.
Így a szegény ember kénytelen volt beleegyezni a kézfogóba, és hamarosan megtartották a lakodalmat. Az ifjú beköltözött a szegény ember házába. De nem maradtak mindig szegények, mert az ifjú olyan szépen tudott hegedülni, hogy mindenki ?t hívta, ha heged?szót akart hallani, és ezért rengeteg pénzt kapott, alig gy?zték elkölteni. Nem telt bele egy év megszületett kicsiny gyermekük, akit az ifjú megtanított hegedülni, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Apáti Kovács Béla
