Zatykó Zoltán : A kockaház – Merész barátok izgalmas történetei

Furcsa verseny

Egy tavaszi napon a kockaházba idegen állatka érkezett. Még soha nem járt itt, és kíváncsian haladt befelé az ajtó alatti nagy résen. Egy csiga volt. Nem volt nagy csiga, csak egy kicsi, csíkos házú csigácska, aki felfedez?útra indult a környéken. A lépcs?házban csend volt, délel?tt nem mozdult a leveg? sem. A házmester már korán reggel feltakarított. A csiga elcsúszott az els? lépcs?fok elé, és felnézett.

H?! – kiáltott fel csodálkozva. Nagyon magasra látott fel. Elhatározta, hogy felmászik a korláton, és a tet?r?l lenéz. Megnézi mekkora a világ. Nekigyürk?zött.

Nagyon lassan haladt el?re, de a fejébe vette, hogy nem adja fel. Milyen büszke lesz rá az anyukája, ha elmeséli neki! A hideg vaskorlátra könnyen rátapadt a talpa. Biztonságosabb volt itt haladni, mert nem taposott rá senki, nem volt láb alatt. 

Két nap telt el. A csiga a harmadik emeleten tartott, és még mindig nem akarta feladni.

Halihóóóó! – reppent mellé Zizgága, és mosolyogva nézte a kis állat er?lködését. Arra gondolt, hogy neki sokkal könnyebb dolga van, mert a szárnyaival egy csapásra ott teremhet bárhol. Aztán így szólt a csigához:

Hova ez a nagy rohanás barátom? – kérdezte, és közben nevethetnékje támadt a saját viccén. Mert hát hogyan is tudna rohanni egy csiga? Hiszen csak milliméterenként, lassan jut el?re.

Csak ne gúnyolódj! – válaszolta a kis állatka, úgy, hogy közben meg sem állt – pár nap, és feljutok a tet?re csak azért is!

Na ezt a többieknek is látni kell! – hadarta a légy, és elindult, hogy megkeresse a barátait.

Fél óra múlva mind az öten a csigát nézték, aki nem sokat haladt el?re azóta. Zizgága hahotázva mesélte a többieknek a csiga tervét, hogy pár nap múlva feljut a tet?re.

Hát, nekem nem kellene csupán pár szárnycsapás! – gúnyolódott tovább a légy.

Hacsak bele nem akadnál közben a hálómba! – nézett mérgesen Zizgágára Hálóka. Nem szerette, ha valaki csúfolódik a másikon.

Egyszer én is voltam fenn a tet?n, remek a kilátás – mesélte Lisztike ábrándozva – de a szüleim megtiltották, hogy máskor is felmenjek, mert túl veszélyes.

– Én nem ismerem a veszélyt! – hencegett a légy, mire Serényke rosszallóan mondta neki:

No-no, azért még ne legyen olyan nagy a szád, emlékezz csak a lépcs?manókra!

Zizgága erre összehúzta magát, de pár pillanat múlva felcsillant a szeme. Valamit kitalált.

Csiga barátom, ne haragudj az el?bbiért, nem akartalak megbántani! – kezdte mézes-mázasan – Inkább kihívlak egy versenyre!

Az nem lenne igazságos…HAPCI! – szólalt meg végül Tüszike egy hatalmasat tüsszentve – Hiszen te gyorsabb vagy nála!

Igaz – válaszolta a légy – de adok neki három nap el?nyt!

Ty???ha! – ámélkodott Lisztike – akkor lesz miért izgulni!

Hát akkor három nap múlva a tet?nél várjuk a befutót! – mormolta Serényke, és visszament keresgélni a hetedik emeletre, ahonnan Zizgága elcsalta az el?bb.

Teltek az órák és a napok. Lassan mindenki elfelejtette a kis csigát. Zizgága azon a napon még többször is elrepült mellette mosolyogva. A csiga azonban nem tör?dött vele, csak mászott tovább a korláton. Aztán eltelt a következ? nap, és az az utáni is. Mindenki végezte a dolgát, még Zizgága is nyugodtan szürcsölgette a kilöttyent málnaszörpöt a sarki büfében.

Te nem jössz? – kérdezte Hálóka az arra keresgél? Serénykét.

Hová? – nézett értetlenkedve a kis hangya, és letette maga mellé mogyoróhéj kosarát.

Hát drukkolni a versenyz?knek! Zizgágának meg a csigának!

Nekem ez ki is ment a fejemb?l. – sóhajtott Serényke, mint akit különösebben nem is érdekel a dolog. De azért Hálókával tartott.

Fenn a tet?n már ott várakozott Lisztike, bár nagyon szégyellte magát, amiért a szülei tiltása ellenére feljött ide. Vele volt Tüszike is, aki egy darab papírra verset próbált írni a nagy eseményr?l. Persze közben tüsszentenie kellett.

Mindjárt felér a csiga! – kiáltott fel élénken Lisztike, mire egy kupac liszt lepergett a bundájáról.

Nahát! – nézett körbe Hálóka – Zizgága nagyon bízhat magában, ha még a közelben sincs!

– Bizony! – er?sködött Lisztike – hiszen már csak egy egérfarknyi távolság van hátra!

Zizgága eközben a büfében repkedett vendégr?l vendégre. Most kivételesen sokan voltak, és mindenki a tévét bámulta. Valami nagy esemény történhetett azon a villogó dobozon, mert néha mindenki felkiáltott. Biztosan valami verseny, gondolta a légy, és akkor mintha egy villám csapott volna bele.

A futóversenyem! – kiáltotta rémülten, és hátrahagyva a finom szörpöt sebesen hazafelé repült.

A tet?n már csak egy pókfonálnyi távolság volt hátra, és a csiga, egy hatalmasat lendítve a házán befutott a célba.

Hurrá! – kiáltott fel Tüszike és a papírfecnijét feldobta magasra. A többiek is örvendeztek a csiga gy?zelmének, mert igazán megérdemelte. Nagyon sokat mászott érte.

Zizgága ekkor ért oda. Azonnal látta, hogy a mérk?zés eld?lt, és ? csúfos vereséget szenvedett. Barátai csigaházon veregették a kis állatot, aki fürdött az elismerésben.

Anyukám nagyon büszke lesz rám, – mondta vidáman – mert mindig azt mondogatja, hogy a legfontosabb a kitartás.

Az én szüleim pedig jól leszidnak, ha megtudják, hogy itt voltam! – vágta közbe Lisztike.

Ekkor mindenki Zizgágára nézett.

Az én szüleim pedig…- kezdte bátortalanul a légy – egy cseppet sem lesznek büszkék, ha megtudják, hogy egy nagyszájú lárvácskájuk van (tudniillik Zizgágát lárvácskának becézték otthon).

– Ugyan! – mosolygott a csiga – Hiszen te még el?nyt is adtál nekem!

– Persze, – hajtotta le a fejét a légy – de biztos voltam benne, hogy legy?zlek így is.

– Ha nem vagy feledékeny, akkor le is gy?zöl, bár én akkor is felmásztam volna!

– Hiszen mindenki jó valamiben! – kiáltott fel Tüszike – Inkább…HAPCI…hallgassátok meg a versemet! Én…HAPCI…a költészetben vagyok a legjobb.

 

„Légy és csiga versenyeztek,

Három napban megegyeztek,

Ki tud jobban futni?

Gy?zött végül…HAPCI

Legutóbb szerkesztette - Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája