Szilágyi Hajni - Lumen : Égő gyöngyfüzérekbe morzsolom

 

Apám! Hányszor mondtam,

ó, hányszor kértelek gyermekként,

térdelj le mellém esténként,

kulcsold össze két kezed,

és mondd velem az imát,

Én Istenem, Jó Istenem…

 

S te mondtad… és hittél,

hogy valaki majd kinyújtja feléd kezét,

mikor félhomályban ülsz egymagad,

s reszkető farkasbőrbe bújva vonyítod 

a néma hold, könnyező szavát.

 

Hányszor kértelek, üvölts, ha fáj,

ha a kandalló tüze is megfagy szobádban,

lángnyelve már nem perzsel,

s jégcsapként sérti fel lelked,

mint egy élesre csiszolt hamis gyémánt.

 

De néma maradt a száj,

és béna lett a kéz, a láb.

A tétova idő a jövőbe mart,

s ólomlábakon tiporta szét,

azt amit építettél magad köré.

( légvár, csudakastély, homokvár,

összedőlt már rég )

 

Zokogtam érted, ne hagyd magad,

ha az éjárnyak feléd osonnak,

vak lepkeként körbe ölelnek,

és a magány, a kötélként megfeszülő éjben,

rád könnyezi az utolsó cseppjét.

 

Hányszor kiáltottam…

Térdelj le és mondj egy imát!

Érted, értem, értünk…

s majd a zuhanásokból is visszatérsz,

még akkor is, ha kíntól gyötört tested,

és fáradt lelked üvöltve fáj…

Csak mondd… vagy suttogd az imát.

 

De te széttártad kezeid, elindultál.

Az örvénylő mélynek feküdtél.

A súlytalanság bélelte ki 

felfele zuhanásod,

a menny felé.

 

Hogy fájsz-e ott, hol most vagy?

Nem tudhatom.

Magam lettem nélküled.

És most én fájok.

Egymagam térdepelek a fél úton,

a végtelen kapuját megnyitva feléd.

Kezeim összekulcsolom,

égő gyöngyfüzérekbe morzsolom

arcomról csorgó könnyeim.

S csak suttogom… mondom

Hallod Apám?

Üvöltöm…

A nesztelen csendben utolsó imám,

hogy tudja végre az egész világ…

Nincs Istenem!

Nincs Apám…

 

Legutóbbi módosítás: 2007.10.07. @ 17:16 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"