Lepke szárnya súlyosul az estre:
így ragyogtat sötétet a hajnal.
Szelíd szív kel nászra a haraggal –
pokol kell, hogy tisztává teremtse.
Ívelés a célját hol keresse?
Hová zuhan magányán a nappal?
Eltagadja hazugság-malaszttal
fényét, amit megvall összes perce.
S még egyszer a nincsen. Megtalálta
benne azt, mi minden. Elszivárog
mégis. Gy?jti újra. Szép halálba
térne, örök útra. Üres árok.
Arcain a ráncok. Szent, szent, szent. –
Mindhiába várok. Lepke szárnya.
